0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kulturális és mezőgazdasági programok a Hajdúhéten

Színes kulturális és mezőgazdasági programok, valamint a Traktorhúzó Európa-kupa is várja az érdeklődőket az idei Hajdúhéten, amelyet augusztus 14. és 19. között rendeznek meg Hajdúböszörményben.

Fórizs László (Fidesz-KDNP) alpolgármester a rendezvényeket beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 22. alkalommal rendezendő Hajdúhét a város legnagyobb rendezvénye, amely 4 éve bővült a Hajdúsági Expóval és a Traktorhúzó Európa-kupával. Hozzátette, hogy a tavalyi 12 ezer látogató után idén 20 ezer érdeklődőre számítanak.

Zsadányi Zsolt, a Szabadhajdú Közművelődési Média és Rendezvényszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta: a Hajdúhét augusztus 14-én koncertekkel indul a Bocskai téren. Az esti fellépők között Tóth Gabi, Kállay-Saunders András, Szabó Balázs bandája, Caramel, az Abrakazabra zenekar szerepel Szulák Andreával, Tóth Verával és Bebével, míg a zárónapon a Kowalsky meg a Vega ad koncertet.

Ficsor László, a Hajdúböszörményi Traktorhúzó Egyesület elnöke arról beszélt, hogy augusztus 14-én rendezik meg a Nagy Talajművelő Show-t a Béke Mezőgazdasági Kft. Dorogi úti földterületén, ahol az érdeklődők betekintést nyerhetnek a talajművelésbe. Emellett megrendezik a Kelet-Magyarországi Agrárfórumot is, amelyen gazdasági elemzések, tájékoztatók hangzanak el. Aznap veszi kezdetét a traktorkarnevál, amelyen a versenyre érkezett csapatok, traktorok, kamionok vonulnak fel művészeti csoportok közreműködésével a városban.

A tavasszal Dániában indult és Hajdúböszörményben záruló Európa-kupa Super Stock kategóriájának versenyét augusztus 15-én rendezik meg, erre a versenyre 5 országból 14 versenyző jelezte részvételét. Vasárnap bonyolítják le Modified Light kategóriában a minden eddiginél több versenyző részvételével zajló traktorhúzó versenyt.

Forrás: MTI

Forrás: