0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A zöld árnyalatai

A Földművelésügyi Minisztérium az erdőtörvény módosításáról szóló törvénytervezetet 2016 novemberében közigazgatási egyeztetésre, illetve társadalmi vitára bocsátotta. Ezzel kapcsolatban Dr. Bitay Márton állami földekért felelős államtitkárt kérdeztük.

 

Kérem, hogy röviden tájékoztassa az olvasóinkat a tervezett változásokról, illetve arról, hogy azok milyen módon érintik majd hazánk erdeit, az erdőt szerető, féltő, látogató állampolgárokat, illetve az erdők tulajdonosait és gazdálkodóit.

– Az erdőtörvény egy rendkívül sokrétű szabályozás. Ha a törvénynek csak az lenne a feladata, hogy az erdők fenntartásáról és általános védelméről rendelkezzen, ahhoz néhány paragrafus is elég lenne, és most feltételezhetően nem is lenne szükség a törvény teljes körű módosítására. A hatályban lévő erdőtörvénynek ezzel szemben már 2009-ben 113 paragrafusa volt, ami időközben még bővült is. Ez azt jelzi, hogy a törvénynek az említettek mellett sok minden mást is szabályoznia kell. Mindezeken túl pedig nagyon fontos szimbolikus jelentősége is van. (…)
 

Forrás: