0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Erdei idill a tányéron

Varázslatos helyre utaztunk a Vértes hegység északnyugati völgyében. Csodálatos erdei környezetben, a fővárostól alig 80 kilométerre, a Móri Borvidéken, Pusztavámon ősi fák közt bújik meg a Malomerdő Panzió. A Vérteserdő Zrt. kezelésében lévő egykori vadászkastély hangulatát őrző épület éttermében a házias ízek kedvelői és a reformkonyha hívei egyaránt maradandó gasztronómiai élményben részesülhetnek.

A panzió történetéhez több nagyhírű család kapcsolódik. Az ezerkilencszázas évek elején a móri és a pusztavámi erdők, így a vadászház helyén álló malom is, özv. Trattenberg Frigyesné tulajdonában volt. Egy vesztett pert követően jutott a sörös körökben jól hangzó nevű Haggenmacher Oszkár kezébe, a szenvedélyes vadász építette a vadászházat, amit 1938-ban kibővíttetett. Akkor készült el az épület keleti oromfalán a malmot ábrázoló kép, amely a mai napig eredeti formájában tekinthető meg. „Az ingatlan az államosítás idején került a Vérteserdő Zrt. jogelődjéhez, s éveken keresztül vadászházként üzemelt, de az épület ennél többre volt érdemes” – mesélte Pis Pál. A panziót 17 éve vezető világjárt szakember így kapcsolatai révén a vadászati holtszezonban rendezvényeket szervezett a patinás falak közé. Eleinte a klasszikus magyar konyhával várták az osztrák, svájci, német és japán vendégeket. Ez a fő irányvonal ma is, de igény szerint szívesen kalandoznak a nemzetközi gasztronómia területére. A konyhát Maglóczy László séf vezeti.

A 2007-ben épült konferenciaközpontba pedig már akár nyolcvan személyt is leültethetnek. A 17 főnek szállást adó vadászház mellett a cselédházat is felújították, így a panzió egy időben 31 főnek nyújt szállást, egy-, két- és háromágyas, fürdőszobás szobákban. A vendégek kényelmét televízió, telefon, internet csatlakozási lehetőség is szolgálja. Mellé focipálya, állatsimogató, játszótér épült.

„A vendégekkel közösen alakítjuk a menüt” – magyarázta a szakember, aki éveken át a bajor királyi család szállodájában étteremvezetőként gyűjtötte a tapasztalatokat. Csak akkor és annyit főznek, amennyit igényelnek. A panzió konyhájáról látják el a gyerekeket a közeli erdei iskolában, és megrendelésre máshová is szállítanak.

Vadászházként a hűtőben mindig lapul vadhús. „A fácánból készült levest a legtöbb gourmet ismerősöm a húslevesek netovábbjának tartja. Gyógyító ereje ásványianyag-tartalmában rejlik” – szögezte le Pis Pál. A számunkra készült fácán erőleves, kevesebb lével, sűrűbben és tartalmasabbra sikeredett, amit a fácán májából formált gombóckák tettek még izgalmasabbá. Bár többletmunkával jár, a panzió vezetője személyesen szerzi be az alapanyagokat. Lehetőség szerint magyar, a környékből származó, szezonális és természetesen friss termékeket használnak föl. Az erdők bőséggel kínálják az ínycsiklandó nyersanyagokat. A nagyvad mellett erdei gyümölcsök is mindig szerepelnek az étlapon, és a helyi hozzáértő jóvoltából a gomba is gyakori vendég a konyhán. Nem véletlen, hogy a rókagomba, a csiperke és a vargánya az asztalunkra került ételnek is fontos összetevője volt. A Vérteserdő Zrt. melléküzeméből kaptuk a mézet, a salátánkra is erdei mézzel, balzsamecettel, olívaolajjal készült dresszing került. „Gyakorta ránk bízzák, mi kerüljön a tányérra” – hangsúlyozta Pis Pál.

Április közepétől szeptember közepéig szinte minden hétvégéjük foglalt, esküvők, keresztelők, születésnapok, céges összejövetelek váltják egymást.

A kis vadasparkban, állatsimogatóban dámok, őzek, vaddisznók, muflonok várják a kíváncsiskodókat. A 7 kilométer hosszú tanösvény, és az erdei környezetben kialakított 18 kilométeres lovaglópálya mellett különböző hosszúságú és nehézségű túrákra vállalkozhatnak a természet szerelmesei. Csoportok szakképzett erdész vezetőt is kérhetnek. A Vértes hegység felfedezésére kerékpáron is elindulhatnak. A megfáradt természetjáróknak a szauna, a jakuzzi, a klubszoba, vagy éppen egy borkóstolóval összekötött lovaskocsikázás kínálhat felüdülést. A panzió kertjében kialakított tűzrakóhelynél bográcsozni, grillezni és szalonnát sütni is lehet.

Aki a történelemre kíváncsi, annak Majkpusztát, a kamalduli szerzetesek közponját ajánlják, de izgalmas kalandtúra lehet a vértesszentkereszti kolostorrom megtekintése is. A borkedvelőknek Mór jelenti a kikapcsolódást, és a Lamberg-kastélyt is érdemes bejárni. A szomszédban a csókakői vár magasodik a település fölé, s alig egy ugrásra a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban akár a házigazdával is ebédelhetünk.

Fácánleves

Hozzávalók: 1 konyhakész fácán, 50 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, zeller, karalábé), 1 fej vöröshagyma, 1 nagy gomba, 5 gerezd fokhagyma, 10 szem feketebors, 1 csipet sáfrány, 20 dkg házi 8 tojásos csigatészta, só

A megtisztított, lecsurgatott fácánt 2,5 liter hideg vízben feltesszük főzni, sózzuk, majd lehabozzuk. Lassú forrás mellett hozzáadjuk a zöldségeket, a jól megmosott héjas vöröshagymát, majd a csipet sáfrányt és készre főzzük. Amint a hús megpuhult, a zöldségeket szűrőlapáttal kiemeljük, metéltre vágjuk, leveses tálba tesszük. A fácánt szintén daraboljuk, rárakjuk a zöldségre, majd rászűrjük a forró levest. Végezetül hozzáadjuk a külön kifőzött házi csigatésztát. Tűzforrón tálaljuk.

Vaddisznó süldő szűzpecsenye

Egyik elkészítés szerint a sóval, durvára őrölt borssal fűszerezett szűzpecsenyét érmére vágva megsütjük, az erdei gyümölcsöket megpároljuk. A hercegnő burgonyához a krumplit sós vízben megfőzzük, leszűrjük róla a vizet, és még néhány percig visszarakjuk a tűzre, hogy az összes víz elpárologjon róla. A főtt krumplit összetörjük. Egy tepsit kivajazunk vagy sütőpapírral kibélelünk. A tört burgonyát nyomózsákból ráadagoljuk, majd 180 °C-ra előmelegített sütőben aranybarnára
sütjük.

Az egészben és baconba tekerve, rozmariggal megsütött pecsenyét burgonyalángossal kínáljuk. Ehhez fél kiló főtt burgonyát 2 evőkanál liszttel, 2 tojással, sóval, diónyi disznózsírral összedolgozzuk, és lepénnyé formálva forró olajban kisütjük. Majd olívaolajon és vajon újhagymával párolt vegyes erdei gombát halmozunk rá. Mellé vilmoskörtéből, madársalátából, koktélparadicsomból kevert saláta jár, amit vendéglátóink vértesi erdeimézes, balzsamecetes, olívaolajos dresszinggel öntöttek le, s megszórták pirított fenyőmaggal.

Kvircedli borlevessel

Hozzávalók a kvircedlihez (borbamártogatóhoz): 1 kg por­cukor, 1 kg liszt, 9 tojás sárgája, 1 egész tojás, 1 csomag szalalkáli,
1 citrom

A borleveshez: 1 liter móri ezerjó, 1 liter víz, 6 tojás sárgája, 30 dkg cukor, néhány szem szegfűszeg, egy egész fahéj, 1 citrom
héja, 3 dl főzőtejszín

A süteményhez a porcukrot a tojássárgával, az egész tojással és a szalalkálival habosra keverjük. Belereszeljük a citromhéjat, és a liszttel először a tálban, majd lisztezett gyúródeszkán alaposan összegyúrjuk a tésztát. Két cipót formázunk belőle, mindegyiket hosszúkásra, ujjnyi vastagra sodorjuk. Olyan széles legyen, mint a mintás kvircedli nyomó (módli). Ezzel a faragott formával mintákat nyomunk a tésztába, derelyevágóval kiszaggatjuk a süteményeket, és lisztezett konyharuhára szedjük. Egy éjszakán át szárítjuk. Másnap liszttel beszórt sütőlapra szorosan egymás mellé tesszük. Lassú tűzön, 20-25 perc alatt világosra sütjük.
A sütőből kiszedve a süteményt szétvágjuk, és borlevessel kínáljuk. Napokkal előbb is elkészíthetjük, mert nagyon sokáig eláll.

A borleveshez a bort, a vizet, a kristálycukor felét a fahéjjal, szegfűszeggel és citromhéjjal együtt felfőzzük.
A megmaradt cukrot a tojások sárgájával kikeverjük, majd apránként hozzáöntjük a tejszínt. Kisebb adagokban forró levest merítünk hozzá, és az egészet összeforraljuk. Leszűrve, poharakba öntve, melegen kínáljuk a kvircedli mellé.

Forrás: A Mi Erdőnk