0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Az erdő hercege

Szehágel István gyerekkorra meghatározó szerepet játszott abban, hogy igazi „erdei ember” lett. Az év erdésze verseny idei győztese nemcsak a könyvekből szerezte, hanem saját tapasztalataiból is bővítette ismereteit az erdőről. A SEFAG Zrt. munkatársa az erdész és vadász hivatás között sem tud választani, mindkettőt egyformán szereti.

A Marcalihoz közeli Gyótapusztán, sváb gazdálkodók gyermekeként felnőtt Szehágel Istvánnak az erdő, a halastavak, a mező jelentette a játszóteret, zsigereiben kötődik a természethez, a szabad élethez. A pályaválasztásnál a gyermekkori élmények, a mindennél erősebb szabadságvágy vezették. Olyan szakmát akart, ahol nincsenek falak, a feje fölött pedig ott a tiszta égbolt.

„Édesapám természetjáró, természetkedvelő ember volt, aki nem vett fel, ha gombaszedés, fagyűjtés közben elfáradtam – mesélte. Inkább megpihentek vagy lassabban mentek, „nyihogni” pedig nem mert, mert félt, legközelebb otthon kell maradnia. „Gyorsan megtanultam, melyik a törékeny fűzfa, amikor lepottyantam a tetejéről” – fűzte hozzá, hogy a személyes tapasztalatszerzést semmi sem pótolja. Ilyen „alapkiképzéssel” érkezett a barcsi erdészeti szakiskolába, hogy magába szívja a szakma fortélyait. Később – mivel nem volt hely a közeli erdészeteknél – éveken át fakitermelőként dolgozott. Ezt követően pedig a 12 ezer hektáros Gyótai Vadásztársaságnál vadászmesterként gyűjtötte a tapasztalatokat, de kapott az első ajánlaton, amikor Gyótapusztán kerületvezető erdészi munkakört ajánlottak neki. Döntését megkönnyítette, hogy mellékállásban így is hosszú ideig megtarthatta a vadászmesteri hivatását.

Benne él

„A nagy vadászterülettel járó munka mellett bőven belefért az időmbe a 868 hektáros kis erdészkerület szakmai vezetése” – jegyezte meg, hogy a vadászatot a mai napig talán egy kicsit közelebb érzi magához. Az éves 800-1500 köbméternyi fakitermelés és a vadászat jól összeegyeztethető volt, s mindenki érdekét igyekezett érvényre juttatni. Amikor kezdődött a bőgés, két hétre leálltak a vágással. „Fontosnak tartom az élni és élni hagyni gondolat bölcsességét” – és mosolyogva emlékszik rá, hogy ha mégis történt valami probléma, kétszeresen – vadászként és erdészként – is elmarasztalták.

„AZ ERDŐ FELELŐSSÉGRE NEVEL, MEGERŐSÍTI A KÖTELESSÉGTUDATOT”

Gyótapusztai házából kilépve azonnal a munkahelyén találja magát. A kapujából vadászként három beírókörzetet, erdészként két erdőrészletet látott. „Ez néha fárasztó is, mert mindig mindenki megtalál” – mutatott rá a 24 órás műszak hátrányaira. Mindig együtt lélegzett az erdővel, az egész életét tette fel a szakmára. Úgy tartja, hogy az erdő felelősségre nevel, megerősíti a kötelességtudatot.

Észak-déli irányú homokdombok, úgynevezett bálnahátak szabdalják a gyótai erdőket, amin Szehágel István gazdálkodik. A földrajzi adottságok és az éves csapadékmennyiség alapvetően meghatározza a fafajok elterjedését. Ha érkezik 600 milliméter eső, akkor nem fáj az erdész feje, az ideihez hasonló aszály esetén azonban megkezdődik a „földi szenvedés”. „Homokon, a csemete tövénél mértek itt már 60 Celsius fokot is júliusban, és meleg szárazságban fokozott a pajorveszély is” – érzékeltette, hogyan szenved a növény. Ezt még egy májusi faggyal lehet tetézni, gyengül az állomány, érzékenyebbé válik a betegségekkel szemben, miközben a szárazságtűrő lágyszárúak a csemeték fölé nőnek. A dombokon akác, erdei fenyő, cser fejlődik, míg a patakpartokon tölgy, éger, szil, hárs, gyertyán, a víz közelében pedig fűz. Állandó vízfolyásuk nincsen, kiszolgáltatottak az időjárás kénye-kedvének.

Lelkesen készült

Márciusban az új vadászati törvény kényszerítette, hogy vadászállását feladja. Élete egyik legnagyobb és legnehezebb döntésének tartja, aminek helyességét mi sem bizonyítja jobban, hogy idén a Kaszó Zrt. területén megrendezett versenyről Szehágel István vihette haza az Év Erdésze díjat.

A napi munka és a versenyfeladat más dolog, tisztában volt vele, komolyan készülni kell a megmérettetésre. „Irány a padlás, és leporoltam a régi tankönyveket” – mesélte lelkesen. És az alapismereteken túl például az erdőtörvényben foglaltakkal is tisztában kellett lenni. A SEFAG Zrt. vezetése is támogatta a felkészülését, a hétköznapokon segítettek neki az olyan feladatokban, amelyek a munkája során ritkábban kerülnek elő. Ilyen volt az állományleírás, az élőfakészlet-megállapítás, vagy az erdőkár-felmérés, ami idéntől fontos témája a versenynek.

Tisztességes helytállást vállalva a versenyen, a 8-10. helyre képzelte magát, s mivel a korábbi években somogyi erdészek ennél jobb helyezéseket értek el, nagy volt a ki nem mondott elvárás. A versenyen választékolás, trófeabírálat, élőfakészlet- megállapítás egyaránt szerepelt. A vizsgadrukk talán ez utóbbi feladatnál érte utól, s ez a hangulat végigkísérte a verseny további részén. Rügy- és termés-, valamint fametszet- felismerés, az iskoláscsoport erdei vezetése szinte gyerekjátéknak számított. A lövészetet megnyerte, jó napot fogott ki. Este tízkor megjöttek az eredmények, 900 fölötti pontszámmal, tetemes különbséggel verte az utána következőket. Így lett az Év Erdésze Verseny első helyezettje és az Év Erdésze cím birtokosa Szehágel István.

Törvényszerűségek

Az általa felügyelt 868 hektár erdő közel háromnegyede védett, illetve fokozottan védett terület. A korlátozások miatt január-február a munkavégzés ideje, majd szeptember közepe előtt szinte be sem léphetnek az erdőbe. „Mire megkapjuk az engedélyeket, főként ha január végén beköszönt a havas idő, szinte el sem tudjuk kezdeni a munkát” – mesélte. A kisebb gyérítés mellett nagyobb munkákba inkább nem fognak, mivel képtelenek lennének azokat határidőre befejezni.

A nyári időszak csendes. Szeptember első felében a szarvasbőgés miatt nem csapnak zajt az erdőben, a vadgazdálkodó abban az időben „szüretel”. Azt követően december közepéig erőltetett tempóban végzik a szükséges műveleteket. „Túl sokat nem is tudnánk vágni, mert nem fér bele az időnkbe” – adott hangot értetlenségének, miért is ne lehetne egy égeresben nyáron dolgozni. A fák között a szárazság miatt a legkisebb károkozás mellett tudnának mozogni. A törvény viszont nem tesz különbséget fafajok között.

Az erdő Szehágel István számára sokkal több, mint fák összessége, látja benne a növényeket, az állatokat, s „meghallja” a csendet. Ott van együtt az élet és a halál természetessége. Nem véletlen, hogy az emberiség fejlődése szorosan kapcsolódik az erdőhöz. Az élőlények zömét ugyan nem is látjuk, legföljebb érezzük, minden évszakban találni benne valami újat, érdekeset. „Évtizedek óta járok erre, s csak idén fedeztem föl egy turbánliliomot” – mutatott ki az útról, hogy az állandóságban a változatosság tudja lekötni. Észre kell venni a törvényszerűségeket, különben vakon járunk az erdőben. „Jól elvan az erdő nélkülünk, de mi nem vagyunk el nélküle” – fogalmazta meg az alapvetést Szehágel István.

Forrás: A Mi Erdőnk