0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Kétszer annyi mezőgépész-tanuló

A hosszú távú munkalehetőség miatt egyre több fiatal választ mezőgazdasági szakmát, és az utóbbi öt évben megduplázódott a mezőgépésznek tanulók száma.

Magyarország gazdaságának egyik fő hajtóereje a mezőgazdaság, tavaly 3,8 százalékkal részesedett a bruttó hazai termékből (GDP).

Viszont a technika soha nem látott mértékű fejlődésével párhuzamosan évek óta arról hallani, hogy jelentős munkaerőhiánnyal küzd az ágazat. Komoly problémává vált, hogy nincsen elegendő szakember, például tizedannyi mezőgépészt tudnak foglalkoztatni, mint amennyire szükség lenne.

Ugyanakkor okot ad a bizakodásra, hogy a mezőgazdasági gépész szakma egyre vonzóbb a fiatalok számára, vagyis a pályaválasztás előtt álló diákok közül egyre többen választják ezt a területet továbbtanuláskor. Idén ősszel, minden eddigi rekordot megdöntve, 2700 mezőgépész-diák kezdte meg tanulmányait.

Az elmúlt 5 évben a mezőgazdaságigépész-képzésben részt vevők száma a bázisév 2,3-szorosára nőtt. A megyei bontást nézve kiemelkedő Hajdú-Bihar megye, ahol 2016-ban tízszer annyi mezőgépész ült iskolapadba, mint 2013-ban.

Ez a pozitív változás részben egy országos összefogással létrejött képzési és karrierprogramnak köszönhető, amit a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) a Földművelésügyi Minisztériummal közösen indított el 3 évvel ezelőtt. A MEGFOSZ által kidolgozott, 11 pontból álló program egyik fő eleme, hogy a diákok a duális képzés keretében az ország több mint 30 szakiskolájában nemcsak elméleti tudást szereznek, hanem a programhoz csatlakozó vállalatoknál akár 1-2 év gyakorlati időt is eltöltenek. A duális képzés előnye, hogy már az iskolaévek alatt valódi piaci környezetben, gyakorlati oldalról is mélyebben megismerik a gépipar izgalmas technológiáit, és mire tapasztalataik birtokában befejezik tanulmányaikat, sok esetben már biztos állásuk van.

„A duális képzés keretében a tanintézményekkel együttműködő cégekkel lehetőséget biztosítanak a mezőgazdaságigépészek-tanulóknak arra, hogy gyakorlati órákon részt vegyenek, és egyes szakterületekről részletesebb és bővebb ismereteket szerezzenek. Folyamatosan bővül a képzések köre. Például a mezőgazdasági gépjavító képzés tavaly négy újabb megyében – Fejér, Győr-Moson-Sopron, Somogy és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben – is elindult. Tizenegy pontból álló képzési és karrierprogramunkat azzal a céllal indítottuk, hogy minél több fiatal figyelmét felhívjuk erre a kihívásokkal teli, de biztos jövőt kínáló, szakmára. Reméljük, minél többen kedvet kapnak ahhoz, hogy ezt a szakmát válasszák hivatásuknak” – mondta Harsányi Zsolt, a MEGFOSZ elnöke.

Ez év március 28-án együttműködési megállapodást írt alá az MKB Bank Zrt. és a MEGFOSZ, amelynek keretében az MKB Pénzügyi Csoport a következő időszakban támogatást nyújt a MEGFOSZ szakmai programjának megvalósításához.

„Az MKB Pénzügyi Csoport, így a bank és az MKB-Euroleasing számára is fontos a MEGFOSZ-szal való együttműködés. A MEGFOSZ szakmai programja példaértékű a magyar mezőgazdaság jelene és jövője számára. Külön öröm számunkra, hogy az MKB-Euroleasing idén piacvezető lett a mezőgazdaságigép- és –eszköz-finanszírozásban” – mondta Balog Ádám, az MKB Bank Zrt. vezérigazgatója.

A MEGFOSZ stratégiai célja az, hogy felkeltse a diákok érdeklődését a hiányszakmának számító mezőgépész szakma iránt, bemutassa nekik a benne rejlő potenciált, és hogy hogy a fiatalokat arra mezőgépész, hogy ezt a hosszú távon biztos megélhetést nyújtó és a továbbfejlődés lehetőségét is képviselő, versenyképes hivatást válasszák. A MEGFOSZ honlapján megtalálhatók azok a mezőgazdasági szakiskolák, amelyek részt vesznek a duális képzésben: http://mezogepesz.hu/mezogepesz-kepzes#iskolak

Forrás: magyarmezogazdasag.hu