0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tornádó rombolta le az almériai fóliákat

Tornádóhullám söpört végig a dél-spanyol Alméria egyik emblematikus fóliás központjaként ismert El Ejido településen, és hatalmas károkat hagyott maga után. Az első becslések szerint akár 40 millió eurós kárt is okozhatott a szélvihar.

Január 6-án történt az esemény, az első felmérések szerint több, mint 200 hektár (főleg paprikatermesztő) fóliafelületet érintett a tornádó, és a kár mértéke 40 millió euróra tehető – tudósít a Fruchthandel Magazin. Mivel pont vízkereszt napjára esett a vihar, dolgozók nem tartózkodtak a növényházakban, így személyi sérülés legalább nem történt.

Rodrigo Sánchez, Andalúzia tartomány agrárminisztere, illetve Francisco Góngora, El Ejido polgármestere közösen látogatták végig a károsult gazdaságokat, hogy meggyőződjenek a helyzet súlyosságáról; közben pedig szakértők is megkezdték a károk felmérését.

A vidékfejlesztési projektekben utazó Cajamar bank célzott hitelkeretet nyitott az érintett gazdálkodók számára, akiknek sürgősen szükségük lesz forrásra a terméskiesés miatti veszteségek enyhítésére, valamint a megrongálódott építmények helyreállítására.

A freshplaza.com tudósítója egy helyi szövetkezet munkatársát is idézi, aki úgy fogalmaz, hogy bár nem ismeretlenek a környéken a tornádószerű szelek, a hegyekben olykor-olykor kialakul ilyesmi, de még sosem volt rá példa, hogy az óceánparti fóliatelepeket is érintette volna a vihar.

Az almériai fóliatelepek átlagosan 2 hektárosak és családi tulajdonban állnak. Némelyikükre van biztosítás, a többségre azonban nincs, pedig szinte minden család megélhetése a fóliatelepektől függ – fogalmazott a szakember. Olyan üzem is van, amelyet három éven belül már másodszor sújt természeti katasztrófa, három évvel ezelőtt ugyanis jégeső tarolt le 60 hektárt a környéken.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu