0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Március közepéig lehet jelentkezni a K&H agrárösztöndíjára

Idén is indul a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat, 2018. március 18-ig lehet jelentkezni. Olyan pályamunkákat vár a bank, amelyek az ágazat versenyképességének növelésére és digitalizációjára kínálnak megoldást.

A hazánkban erősen a hagyományokra épülő mezőgazdaság teljesítményéhez nagymértékben hozzájárulnak az európai uniós támogatások, amelyeknek feltételei 2020 után jelentősen megváltozhatnak. Az év elején nyilvánosságra hozott, 2020 utáni Közös Agrárpolitika első tervezetéből jól látszik, hogy a két legfontosabb irányelv a kutatás-fejlesztés előmozdítása és a környezeti fenntarthatóság lesz. Előbbinél ráadásul nem a precíziós gazdálkodás, hanem sokkal inkább az új technológiai megoldások finanszírozása a cél.

„Kiemelten nagy szükség van tehát a friss, fiatal elmék felkarolására, akik a hagyományoktól elszakadva korszakalkotó technológiákban, irányokban és nemesítési eljárásokban gondolkodnak” – hívta fel a figyelmet Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

A K&H társadalmi felelősségvállalási területei között régóta kiemelt figyelmet kap a fiatalok oktatása és a környezetvédelem, így bizonyítva elkötelezettségét a hosszú távon fenntartható fejlődés mellett. Ennek részeként indította el 2015-ben a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelynek célja, hogy anyagi és szakmai támogatással segítse azon hallgatók tanulmányát és kutatómunkáját, akik „kis tudósokként” új eljárásokkal állnak elő, és idővel változtathatnak a szakma jövőjén és megítélésén.

„Évről-évre a szakmai, az intézményi és a hallgatói oldalon egyaránt pozitív fogadtatásban részesült kezdeményezésünk, ezért idén is folytatjuk a programot, kiemelten a mezőgazdaság versenyképességének növelésére és digitalizációjára fókuszálva” – tette hozzá Tresó István.

Az elmúlt három évben összesen 14 felsőoktatási intézmény 167 tehetséges hallgatója nyújtotta be szakmai munkáját, akik közül 21-en kaptak anyagi és szakmai támogatást tanulmányuk és kutatómunkájuk folytatásához.

A pályázatra 2018. március 18-ig lehet jelentkezni. A részletek az alábbi linken érhetők el:

https://www.kh.hu/csoport/fiatalok-oktatasa

Forrás: K&H Bank sajtóközlemény