0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Tóbiás, Sára és a három fióka jól van

Szárnyra kapott a hír, hogy a Gemenci erdőben feketególya-fiókákat támadott meg egy réti sas. A hír igaz, a támadás azonban nem az élő internetes adásban is nyomonkövethető Tóbiás és Sára fészke ellen irányult, a pár három fiókája jól van.

A Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park, valamint a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével zajló kutatási projekt keretében egy másik feketególya-pár mindennapjait is kamera figyeli, a felvételeket azonban csak rögzítik, de nem továbbítják az internetre. Ezt a fészket támadta meg a réti sas, és onan ragadta el a fiókákat, adta hírül a Gemenc Zrt. 

Az eset fontos információt szolgáltat a tudósoknak, kutatóknak, ornitológusoknak, valamint az erdészeknek egyaránt. Először sikerült dokumentálni, hogy egy rétisas ilyen módon szerzi be a táplálékát. Több közvetett jel, így a kifosztott feketególya-fészekben talált sastoll alapján eddig is feltételezték a kutatók, hogy ilyen támadás előfordulhat, azonban a teljes bizonyossághoz a mostani gemenci felvételekre volt szükség.

A rétisasok általában halakkal táplálkoznak a Gemenci ártér vizes élőhelyein. A gólyafészket kifosztó középkorú, ereje teljében lévő rétisas feltehetőleg eredménytelenül próbált halászni, ezért támadta meg a feketególya-fiókákat. Közel két órán keresztül próbálta távol tartani a fészektől a betolakodót az egyik szülő, azt azonban a sas végül elzavarta, majd elpusztította a három fiókát.

A madarak fészkelőhelyén elhelyezett webkamera egyedülálló lehetőséget nyújt, hogy a természetet a maga valójában és zavartalanságában figyelhessék meg az érdeklődők. A webkameráknak köszönhetően a szakemberek és tudósok szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, a fiókák cseperedésének, a természet rendjébe azonban nem kívánnak beavatkozni. Ezt tartották szem előtt most is.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu/Gemenc Zrt.