A hazai búzatermesztésben a változások intenzitása jelentős mértékben megváltozott az időbeli horizontot vizsgálva (1. táblázat). Ezek a változások a jövőben egyre gyorsabbak és mélyrehatóbbak lesznek, és a termesztéstechnológia valamennyi elemére kiterjednek, azaz átfogó jellegűek.
Az időbeli változásokat jól szemléltetik azok a rövidebb-hosszabb periódusok, illetve azok trendjei, amelyeket a hazai búzatermesztésben az elmúlt száz évben tapasztalhattunk (1. ábra). Kiemelkedően gyors termelésnövekedés (88 kg/ha/év) jellemezte az 1950 és 1990 közötti éveket, és kedvező változásokat tapasztalhatunk a 2010-es években is (216 kg/ha/év).
Ha a magyar búzatermesztés jelenkori állapotát átfogó módon kívánjuk értékelni, ahhoz röviden elemezni szükséges azokat a változásokat, amelyek az ökológiai feltételekben, biológiai alapokban és az agrotechnikai elemekben bekövetkeztek.
Rendkívül jelentősek a biológiai alapokban bekövetkezett változások (2. táblázat). A múltban egy-egy sikeres búzafajta (például a Bánkúti 1201) hosszú időn keresztül (~25-30 év) foglalta el a vetésterület meghatározó részét (~70- 80 százalék). Jelenleg a fajtahasználatban az a tendencia állapítható meg, hogy
• jelentősen nőtt az államilag elismert fajták száma (2018-ban 163 fajta);
• a fajták átlagos kora csökkent (a legtöbb fajta 5–8 évig van köztermesztésben, és csak a legkiválóbbak maradnak 10–15 évig);
• jelentősen csökkent a magyar fajták aránya és nőtt a külföldieké (60–40 százalék);
• erőteljesen nőtt a nagy termést adó fajták aránya, miközben a minőségi búzák vetésterülete csökkent;
• az új fajták egyre nagyobb része tartozik a mid-tech vagy az intenzív technológiai igényű csoportba, és ezzel párhuzamosan csökkent az extenzív és kis inputigényű fajták aránya a portfólióban;
• megjelentek és fokozatosan terjednek a búzahibridek (~5-9 százaléka a vetésterületnek), amelyek termesztéstechnológiája jelentősen eltér a fajtabúzákétól;
• változó, de általában alacsony (15–30 százalék) a vetőmagfelújítási arány.
Tagadhatatlanul jelentős változások következtek be a búza agrotechnikájában is az elmúlt évtizedek során. A mostani és a jövőbeli technológiai fejlesztések egyik legfontosabb kérdése az, hogy hogyan tudjuk egzaktul meghatározni az egyes agrotechnikai tényezők termésmennyiségre gyakorolt hatását. Ehhez nyújtanak pótolhatatlan segítséget a tartamkísérletek.
Polifaktoriális tartamkísérletünk eredményei azt bizonyították, hogy csernozjom talajon a trágyázás (50 százalékos hatás) és a vetésváltás (28 százalékos hatás) játssza a legfontosabb szerepet, de szintén jelentős volt – még ha évjáratonként eltérő mértékű is – a növényvédelem (16 százalékos hatás) termésnövekedésben betöltött szerepe (2. ábra).
A hazai búzatermesztés fejlesztése alapvetően két lépcsőben képzelhető el. Az első lépést eddigi ismereteink alkalmazása, az optimalizált fajta- és termőhelyspecifikus technológiák fegyelmezett végrehajtása jelenti. Ebben még jelentős tartalékaink vannak (országos szinten +0,5– 1,0 t/ha terméstöbblet). A továbblépést – ami a hagyományos technológiák első lépésként említett fejlesztésével párhuzamosan napjainkban már megkezdődött – a precíziós technológiák bevezetése jelentheti (3. táblázat). Nemcsak a kapásnövények esetében alkalmazhatunk precíziós technológiát, hanem a kalászosoknál, így az őszi búzánál is. A hibrid búzák szélesebb körű elterjedése esetén ennek különösen nagy lehet a jelentősége. A precíziós technológia a búzatermesztés szinte valamennyi elemét (talajművelés, tápanyagellátás, növényvédelem, öntözés, betakarítás) érinti.
A hazai búzatermesztés hatalmas utat tett meg az évtizedek alatt. Napjaink magyar búzatermesztését fokozatos fejlődés, egyúttal heterogenitás jellemzi. A fajta- és termőhelyspecifikus technológiák alkalmazásával már napjainkban hektáronként 0,5–1,0 tonnával lehetne növelni a terméseket. A jövőt a „smart technológiák” bevezetése jelenti, amelyek szakszerű alkalmazásához sok, egyelőre még nyitott kérdést tisztázni szükséges. Ehhez tudnak kreatív módon hozzájárulni azok a kutatások és tartamkísérletek, amelyeket a Debreceni Egyetem MÉK Növénytudományi Intézetében évtizedek óta végzünk.
Pepó Péter
egyetemi tanár, intézetigazgató
Debreceni Egyetem
MÉK Növénytudományi Intézet
A publikáció elkészítését az EFOP- 3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. |