0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kővágószőlősi győzelem a Vágta szeles, de izgalmas velencei fordulóján

Élénk szélben, de napos időben és nagy érdeklődés mellett folytak az első alkalommal megrendezett Velencei Vágta programjai vasárnap.

Több sorban álltak az érdeklődők a velencei evezőspálya és az Északi strand közötti területen kialakított pálya szélén, ahol a hivatalos megnyitón Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Koszti András, Velence polgármestere, valamint Weisz Fanni, esélyegyenlőségi aktivista, modell, a rendezvény arca köszöntötte a vendégeket. A képviselő bevezető gondolataiban kiemelte: Velence régi álma vált valóra azzal, hogy elsőként Fejér megyében – a magyar huszárok emlékét őrző pákozdi Miska huszár és a sukorói dombok szomszédságában rendezhették meg a Nemzeti Vágta egyik előfutamát. Külön dicsérendő, hogy az eseményt az esélyegyenlőség jegyében rendezték – írta a feol.hu.

Ami a verseny hivatalos programját illeti, 3 futamon 10 versenyző indult, közöttük kettő olyan, aki volt már döntős és dobogós a Nemzeti Vágtán, illetve Velencén indult ezúttal az a Németh János is, aki eddig már kétszer nyert az országos megmérettetésen.

A futamok között többek között díjugrató, díjlovas és csikós bemutató szórakoztatta a nagyérdeműt, de sokan voltak kíváncsiak kora délután az UEFA-döntőt játszó egykori Videoton futballisták – Disztl Péter, Csongrádi Ferenc, Szabó József és Horváth Gábor – küzdelmére is, akik a nemrégiben elhunyt Kovács Ferenc és Bencsik István emlékére mérkőztek meg egymással fogathajtásban és íjászatban.

A fiatal lovasok versenyét, a Kishuszár döntőt az orosházi Mórocz Mercédesz nyerte, a második helyet a szigetszentmiklósi Galgovits Réka, míg a harmadikat a velencei Pásztor Flóra szerezte meg. A felnőttek versenyében a kővágószőlősi Bagonyi Gergely diadalmaskodott Déva nevű lovával, második a tatai Mátyás Edina lett Vandussal, a harmadik helyet pedig a decsi Schvarzenbart József szerezte meg Luvly Jubly Luca nevű lovával. A budapesti Nemzeti Vágtán tehát ők lehetnek ott, illetve a rendező Velence lovasa, Pásztor Dorina is nyeregbe szállhat az országos döntőn.


 

 

 

Forrás: feol.hu