0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Újabb 21 milliárd forintnyi támogatás talált gazdára az elmúlt napokban

A vidékfejlesztési pályázatok legfrissebb eredményeiről számolt be Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár az Agrárminisztériumban tartott sajtótájékoztatóján, amin egyebek közt kiderült: a szaktárca az elmúlt napokban 21 milliárd forintnyi támogatásról döntött a Vidékfejlesztési Program részeként, a rendelkezésére álló források pedig az ezt követő időszakban tovább fognak nőni.

Ahogy azt Kis Miklós a sajtótájékoztató bevezetőjeként elmondta, az új kormány megalakulását kísérő kinevezések, illetve az azokhoz köthető aláírási jogkörök időközben rendeződtek, így folytatódhattak a döntések a pályázatok kapcsán. Ezek részben már korábban kiértékelt, „hagyományosan” népszerű pályázatokat érintettek, részben pedig egy olyan új támogatási lehetőséget, amit elsősorban kistelepülések önkormányzatai vehetnek igénybe. Utóbbi felhívás esetében helyi piacok, illetve közkonyhák fejlesztésére van lehetőség, méghozzá 12,6 milliárd forintos keretösszegből, amelyre eddig 783 pályázat érkezett be. A bírálat ezek közül 336 kérelem esetében volt pozitív – az általuk elnyert összeg összesen 8 milliárd forint volt.

„ A Vidékfejlesztési Program rendelkezésére álló keret 95 százalékról született eddig döntés, ami 1232 milliárd forintnak felel meg”

– mondta a vidékfejlesztésért felelős államtitkár, hozzátéve, hogy mindez nem jelenti azt, hogy ne lennének nyitva további pályázati felhívások, s ne lenne lehetőség más vidékfejlesztéssel kapcsolatos támogatások igénylésére. Kis Miklós szavai szerint legutóbb főleg az állattenyésztéssel és kertészettel kapcsolatos pályázatok jutottak pluszforrásokhoz, továbbá a falusi szálláshelyek bővítésére is sikerült további támogatásokat biztosítani – az irányító hatóság e kategórián belül 84 pályázatot hagyott jóvá, 3,3 milliárd forint értékben méghozzá.

A sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a szaktárca további élelmiszeripari beruházások is támogatott összesen 2 milliárd forint értékben, állattartótelepek korszerűsítésére 1,7 milliárd forint pluszforrást biztosított, termelői csoportok – összesen 11 kérelmező – 1,5 milliárd forint támogatást kaptak, kertészeti fejlesztésekre pedig 1 milliárd forint jutott.

„A fiatal gazdák induló támogatása esetében újabb 53 pályázatot juttattunk el a támogatási fázisba, mintegy 660 millió forint értékben”

– folytatta Kis Miklós a felsorolást, kitérve az öntözésfejlesztésben érintett pályázatokra is, ami elmondása szerint 46 kérelmező sikerét hozta, ami 227 millió forint támogatást jelentett.

A vidékfejlesztésért felelős államtitkár mindezeken felül hangsúlyozta, hogy idén két pályázati felhívást újra meghirdetnek: az egyik az élelmiszer-feldolgozást segítő beruházásokat érinti, a másik pedig az ökológiai gazdálkodást segíti. Utóbbi esetében 15-20 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás nyílik meg az ősz folyamán. Kis Miklós ezek emellett a jelenleg is nyitott pályázatokra is felhívta a figyelmet: „300 milliárd forintnyi támogatás vár még sorsára” – nyomatékosított a sajtótájékoztató végén.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu