0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Ovisok ismerkedtek a tanyasi élettel

Nemesvámos A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tájékoztató fórumsorozatot szervezett, amelynek keretében óvodások hallhatnak előadást a mezőgazdaság sokszínűségéről.

A helyi termelők és élelmiszer-előállítók telephelyein interaktív foglalkozásokat tartanak, felkeltve ezzel a kisgyermekek érdeklődését a gazdálkodás és az egészséges helyi élelmiszerek fogyasztása iránt – írja a veol.hu.

A nemesvámosi Csillagvirág Óvoda 42 óvodása látogatott el kedden a Kovács tanyára, ahol Süle Katalin tartott előadást az egészséges táplálkozásról, majd Kovács Zsófia vezetésével

végigjárták a gazdaságot és a sajtkészítés fázisaiba pillanthattak be az apróságok.

Süle Katalin, a Nemzeti Agrár­gazdasági Kamara elnökségi szóvivője elmondta, hogy először a közösségi portálon indítottak egy oldalt, ahol hasznos információkat osztottak meg a fogyasztókkal. Az oldal népszerűségét látva határoztak úgy, hogy ezeket a tudnivalókat eljuttatják a gyerekekhez is, hogy felnőve tudatos vásárlókká, fogyasztókká váljanak.

Sövényházi Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke hangsúlyozta,

a céljuk az, hogy minél előbb lássák azt a kicsik, hol állítják elő és hogyan készülnek ezek a termékek.

– A finom végterméket megkóstolhatják és bízunk benne, hogy felnőttként majd fontos lesz nekik, hogy helyben vásárolják meg az itt élő gazdáktól az élelmiszereket, az egészséges, megbízható ételeket – fogalmazott az agrárkamara elnöke.

Kitért arra is, hogy egyre több a védjegyes kistermelő és egyre több vendéglátóegység van, ahol úgy gondolják, hogy az alapanyagok beszerzésénél a helyi termelőket részesítik előnyben.

A kamara célja az is, hogy megreformálják a közétkeztetést és például az óvodai konyhákba is minden alapanyag a helyi gazdálkodóktól érkezzen. Bíznak benne, hogy a megyében egyre több intézmény törekszik majd arra, hogy helyi alapanyagokból készítsék el a finom ételeket.

Kiderült az is, hogy szeptembertől az iskolákban folytatódik majd az agrárkamara Itthonról Otthonra fórumsorozata.

Forrás: veol.hu