0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Újdonságok a nemzetközi kertészeti technikában

Június 12. és 14. között szervezte meg harmadik alkalommal az amszterdami RAI rendezvényközpont a holland üvegház-építészeti és -technológiai szövetséggel közösen az európai kertészeti technológia-ipar fiatal, de évről évre rangosabb és nemzetközibb szakkiállítását, a GreenTech-et.

A GreenTech szakvásáron négy kategóriában díjazzák az újdonságokat, a legkorszerűbb kertészeti-technológiai fejlesztéseket. A szakértőkből álló zsűri az idén 22 jelölt közül választotta ki azt a négyet, amelyeket a legelőremutatóbb fejlesztéseknek ítél meg. Elsősorban a tudásátadást, a fenntarthatóságot és a takarékosságot díjazták.

A GreenTech szakvásáron az összes nevezett technológiai újdonságot fölvonultatták a GreenTech Innováció Sétányon, illetve működés közben is meg lehetett tekinteni azokat az Innováció Laborban.

A GreenTech a kertészeti technológia-ipar kétévente megrendezett nemzetközi találkozóhelye, amit 2014-ben rendeztek meg először a RAI Amsterdam Kongresszusi Központban. Társszervezője a holland üvegház-építészeti és -technológiai szövetség (AVAG). A szakvásár célja, hogy az európai kertészeti ipar „fellegvásárban”, Hollandiában elsőként mutassa be a „legforróbb” újdonságokat, találmányokat, fejlesztéseket. A háromnapos rendezvény az idén nagy sikerrel zárult. A 2016-os eseményhez képest mind a kiállítók, mind pedig a látogatók száma nőtt. Ez is azt bizonyítja, hogy a növényház-technológiai iparág világszerte feltörekvőben van. Az időpontot a szervezők úgy választották meg, hogy egybeessen a népszerű FlowerTrials szaporítóanyag-bemutatóval, amelyre a világ minden tájáról sok ezer szakember érkezik, hogy megismerje a legújabb fajtákat. A nagy sikerre való tekintette a GreenTech kertészeti technológiai szakvásárt ezentúl évente rendezik meg, 2019-ben június 11. és 13. között várja a látogatókat.

A legforróbb kertészeti technológiai újdonságokról a Kertészet és Szőlészet 28. számában olvashat.

Forrás: Kertészet és Szőlészet