0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Az agrártárca a méhészekkel egyeztetett

A méhészeti ágazattal kapcsolatos legfontosabb szakmai kérdésekről egyeztetett az Országos Magyar Méhészeti Egyesület vezetőségével Nagy István agrárminiszter az egyesületnél tett látogatása során.

Nagy István a találkozón hangsúlyozta, a kormány továbbra is szoros együttműködésben kíván a méhészekkel együtt dolgozni. A megbeszélésen a méhegészségügyi hálózat megerősítése, a magyar méz hazai fogyasztásának és exportjának növelése, valamint a méhészeti képzés fejlesztése is szóba került.

Az ágazat további fejlesztése érdekében az agrártárca és a méhészek egyesülete egy stratégiai keretmegállapodást kötött nemrégiben. Az együttműködésről szóló dokumentumban többek között az szerepel, hogyan juttassák érvényre a magyar méhészek érdekeit itthon és külföldön és miként osszák fel a Magyar Méhészeti Nemzeti Programból jutó forrásokat.

A méhészeti ágazat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében 2010-től közel 10 milliárd forint – 50-50 százalékban hazai költségvetési forrású, illetve uniós finanszírozású – támogatásban részesült, ami segítette a technológiai megújulást, a méhegészségügyi védekezések, eljárások fejlődését, a méhészeti kutatásokat és a méhészek szakmai továbbfejlődését.

Magyarországon több mint 20 ezer méhész tevékenykedik, és több mint 1,2 millió a méhcsaládok száma. Magyarország a harmadik legnagyobb méztermelő az Európai Unióban.

Forrás: Agrárminisztérium