0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lovardát álmodott a gyerekeknek

Izgalmas kampányt hirdetett egy bank az idei évben, amelynek ezúttal nagyon komoly települési vonatkozása van. A fődíjat a perkátai fiatal lovasoktató nyerte el, és a pénzből régi álmát valósítja meg, amely egyben a gyermekek javát is szolgálja majd.

A Budapest Bank először hirdette meg az „Álmodók” elnevezésű pályázatát, amely során 2018. május 31-ig a banknak bármelyik ügyfele beküldhette az „álmát” – háromszáz pályamunka érkezett a felhívásra –, amelyek közül közönségszavazás segítségével került ki a győztes.

A legtöbb szavazatot a perkátai Horváth Fanni gyűjtötte össze, aki a „Bokréta Lovasudvar” álmával nyerte el a közönség szimpátiáját – írja a duol.hu. A huszonegy éves fiatal lány jelenleg pedagógiai asszisztensként dolgozik a perkátai Szivárvány Óvodában, emellett pedig gyerekekkel foglalkozik lovas sportoktatóként. Fanni 2016-ban tette le a sportoktatói vizsgát, azóta oktatja a fiatalabb nemzedéket a lovakkal való közös munkára, a körülöttük elvégzendő feladatokra.

A nyereményből egy telket szeretne vásárolni, ahol esztétikusabb környezetben tudja folytatni a tevékenységét.

– A lovas foglalkozás köztudottan nagyon jó hatással van a gyermekekre, többek között segít oldani a bennük lévő stresszt, valamint feszültséget, továbbá bizonyítottan fejlesztő, pozitív terápiás hatással jár. A nyereményből szebb környezetbe és a mostaninál sokkal nagyobb területre költözhetnek a lovak, hogy még több gyermeket tudjak társaimmal együtt játékosan fejleszteni – mondta Horváth Fanni.

A fiatal lány hozzátette a nyilatkozatához még azt is, hogy nagyon boldog, hiszen ennek a pályázati sikernek köszönhetően megvalósulhat az álma, amivel reméli, nagyon sok örömet okoz majd másoknak is.
Forrás: duol.hu