0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Magyarországon eddig még nem látott gépek mutatkoztak be a látványos gépshow-n

Egész napos, változatos programokkal tarkított gépshow-t szervezett Polgárdiba az AXIÁL Kft. és Phylazonit Kft. A szervezők a legújabb talajművelő technológiák ismertetése mellett az új, 650 lóerős, gumihevederes Fendt traktort is bemutatták, s persze nem maradhattak el ez alkalomból a mezőgazdaság aktualitásait érintő hasznos előadások sem.

Az esemény a Tarnóca Kúria területén vette kezdetét, ahová az ország számos pontjából érkeztek a technológiai újdonságok felé nyitott gazdálkodók. „Az aratás utáni időszakban több idejük jut a mezőgazdaságban dolgozóknak úgy a pihenésre, ahogy az információszerzésre is, éppen ezért arra gondoltuk, hasznos lehet most számukra egy szántóföldi bemutató, amelyen olyan gépeket vonultathatunk fel, amelyek az újdonság erejével hatnak Magyarországon” – beszélt a rendezvény ötletéről Umenhoffer Péter, az AXIÁL Kft. marketingigazgatója. Ahogyan a szakember elmondta, ez alkalomból prémiumtermékeket és –eszközöket mutattak be, amik használatával eredményes és gazdaságos termelés érhető el az év háromszázhatvanöt napjában.

A program során azonban nemcsak kézzelfogható, hanem elméleti segítséget is nyújtottak a szervezők a gazdáknak: a szántóföldi bemutatót ugyanis hasznos s egyben rendkívül tartalmas előadások előzték meg, melyek érintették a vidékfejlesztés 2020 utáni kihívásait, a precíziós gazdálkodásban rejlő lehetőségeket, a Phylazonit talajjavító technológiát, a legújabb Horsch gépekkel kapcsolatos tudnivalókat, illetve napjaink gabonapiaci kilátásait is.

„A talaj nem pusztán fizikai közeg, hanem annál sokkal több: egy élő, szerves egység, amely a növénytermesztés alapját képezi”

– hangzott el ez alkalomból a gondolat, amely nem sokkal ezután egy közeli szántóföldön nyert értelmet. Itt mutatták be ugyanis a szervező cégek az általuk forgalmazott legújabb talajművelő technikákat és gépeket. A polgárdi esemény márpedig különös jelentőséggel bírt e téren, hiszen ezen a rendezvényen mutatkozhatott be először Magyarországon a Fendt 650 lóerős, gumihevederes traktorja, illetve a Horsch Pronto 6 DC vetőgép is.

„Elsősorban olyan gépeket hoztunk el, amik a forgatás nélküli talajművelésbe illenek bele, annál is inkább, mivel elmondható, hogy a termelők többsége érdeklődik e technológia iránt, amihez persze gépre is szükségük van”

– nyilatkozta Szabó Gábor, az AXIÁL Kft. gépüzletági termékmenedzsere, aki szerint ez esetben a legalapvetőbb eszközök egyike a kapás kultivátor; akár tárcsás rendszerű, akár anélküli. „Ilyen eszköz például az itt bemutatott Horsch Terrano 4.3 GX, vagy éppen a gyártó Cruiser 12 XL névre hallgató modellje, amely egy sekélyebb művelésre alkalmas, tizenkét méter munkaszélességű gép, amihez e specifikációja miatt nagy vonóerő szükségeltetik” – folytatta a szakember, aki egyúttal az általuk forgalmazott vetőgépekkel kapcsolatos újdonságokra is felhívta a figyelmet. Az egyik ilyen a szemenkénti adagolóegység, ami a megszokottól eltérően alacsonyabb tőszámú vetést tesz lehetővé, s amely megoldást egyedüliként az a Horsch márka alkalmazza, ami 2007-től az AXIÁL Kft. palettájának is fontos tagja. „Rendkívül innovatív, folyamatosan fejlődő cégről van szó, aminek modelljeiből évről-évre többet vásárolnak a magyar gazdák, akik számára a Horsch minden évben kínál valamilyen újdonságot” – tette hozzá Szabó Gábor, aki nem sokkal ezután a legapróbb részletekbe menően mutatta be a szántóföldön felsorakoztatott gépeket az érdeklődőknek.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu