0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egyre több baromfihús kerül az asztalokra

Magyarországon is növekedett a szárnyasvágás az előző év azonos időszakához mérve, a legnagyobb előállító országok továbbra is az Egyesült Államok és Kína.

Egyre többen esznek baromfit az öreg kontinensen – derült ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb tanulmányából – írja a magyarhirlap.hu.

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének júliusban megjelent rövid távú előrevetítése szerint a világ baromfihús-termelése 122,5 millió tonna lehet 2018-ban, ami az előző évihez képest csaknem két százalékos emelkedést jelentene. A baromfihús a világ hústermelésének 36 százalékát teheti ki az idén.

A globális baromfihús-termelés mintegy hatvan százalékát a fejlődő országok adják. A fejlett országok az idén előreláthatóan 1,8 százalékkal növelik a baromfihús kibocsátását a 2017. évi volumenhez képest.

A legnagyobb baromfihús-előállító országok továbbra is az Egyesült Államok, Kína, az Európai Unió és Brazília maradhatnak – olvasható az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) kimutatásában.

Az Európai Bizottság rövid távú előrejelzése szerint az Európai Unió baromfihús-termelése 14,8 millió tonna lehet 2018-ban, 1,5 százalékkal emelkedhet az előző évihez képest, 2019-re pedig további bővülés várható (+0,6 százalék) az idei évihez viszonyítva. A közösség baromfihús exportja 2,5 százalékkal 1,6 millió tonnára nőhet 2018-ban, baromfihús importja nem változik. Az unióban az egy főre vetített baromfihús-fogyasztás 2014 és 2017 között több mint nyolc százalékkal 23,8 kilogrammra emelkedett, az Európai Bizottság előrevetítése szerint 2018-ban elérheti a 24,1 kilogrammot – részletezi a intézet tanulmánya.

Az AKI vágási statisztikája szerint Magyarországon több mint 109 millió darab baromfit vágtak le 2018. január–júniusban, ez 13 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában vágóhidakra került mennyiség.

A vágócsirke vágása 84 millió darabot, a vágópulykáé hárommillió darabot tett ki. Az Európai Bizottság adatai szerint 2018 júniusában 189 euró/100 kilogramm volt az egész csirke uniós ára, ami 2,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának átlagárát. Itthon a vágócsirke termelői ára 1,7 százalékkal volt magasabb. A friss egész csirke feldolgozói értékesítési ára 6,1 százalékkal 477 forint/kilogrammra, a csirkemellé 8,6 százalékkal 1079 forint/kilogrammra, a csirkecombé 6,9 százalékkal 444 forint/kilogrammra emelkedett ugyanebben az összehasonlításban.

Forrás: magyarhirlap.hu