0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Sólymok szárnyán – Solymászbemutató a 31. Bábolnai Gazdanapokon

A Bábolnai Gazdanapok a szakmai kiállítás és konferencia mellett más érdekes programokat is kínál a látogatók számára is. Különlegességnek számít a solymászbemutató, mely nagy népszerűségnek örvend a közönség körében.

Győrffy-Villám András és Imre István solymászok a régi magyar hagyományokat képviselik a rendezvényen.

Egyikük éber szemű vándorsólymot tart a karján, másikuk pedig a nagyobb testű, sötétbarna harris-héját hordozza körbe a közönség között.

Őket figyelve szembetűnő, milyen összeszokott csapatot alkotnak. Csapatukat a picike, barna tollú törpekuvik egészíti ki, mely azonnal felkelti a járókelők érdeklődését: gyerekek és felnőttek is köré gyűlnek, puha tollazatát simogatják.

A közönség előtt tartott solymászbemutatón Győrffy-Villám András elmondta,

a madár és az ember közötti szoros kötelék jelenti a solymászat alapját. A közös munka kulcsa a bizalom, hiszen elég egyetlen durva mozdulat, és a madár nem tér vissza.

Imre István, a földesi madáriskola alapítója lapunk kérdésére elmondta, madarai nagyszerű munkát végeznek a bemutatókon, valamint

gyakran tartanak rendhagyó természetismeret órákat és táborokat, ahol a gyerekek testközelből figyelhetik meg a madarak életét és megtapasztalhatják azt a bizalmi kapcsolatot, mely ember és madár között kialakulhat.

A Bábolnai Gazdanapok ideje alatt minden nap lehetőség nyílt megtekinteni a solymászbemutatót, valamint a bátor jelentkezők a karjukra is vehették a gyönyörű madarakat. Mindenképpen érdemes kipróbálni, nagy élményt jelent!

Forrás: magyarmezogazdasag.hu