0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Szükség van a „hantrugdosó” agrármérnökre

„A kiállítás kiváló találkozási hely, ahol a termelőkkel lehet a kapcsolatokat ápolni”- magyarázta Nagy Lajos, az IKR Agrár Kft. ügyvezetője, termékeiket is bemutathatják, s rendszeresen testvérvállalatukkal, az Agrotec Kft.-vel közösen állítanak ki. A Bábolnai Gazdanapokat 31. alkalommal rendezték meg, visszatekintve mindig komoly szakmai seregszemlének számított, az ágazat kiemelt ünnepe.

A szakember a háromnapos eseményből a SmartFarm konferenciát emelte ki, amelynek keretében cégük részéről hárman is előadást tartottak, elmondhatták a szakmáról alkotott véleményüket, bemutathatták tevékenységüket.

„A precíziós gazdálkodás divatos területté vált az utóbbi években”- jegyezte meg, hogy kicsit talán túl is dimenzionáljuk anélkül, hogy sokan tisztában lennének a szántóföldi növénytermesztés alapvető kérdéseivel. Pedig azoknak a gazdáknak lehet a jövőképe, akik nagy területen, komoly szakmai felkészültséggel, igényesen végezték eddig is a munkájukat, és szeretnének továbblépni. Jelentős informatikai, műszaki, és szakember hátteret feltételez.

Ugyanakkor nem elég a rátermett vezető, de olyan alkalmazottakra is szükség van, akik értik és tudnak is ezzel azonosulni. Komplex terület, jelentős beruházási igénnyel.

A szakember véleménye szerint a kétnapos konferencia ezen a területen is tiszta vizet öntött a pohárba. Sok az olyan termelő, aki nem tud lépést tartani a magas szintű, drága fejlesztésekkel, s bűntudata támad. „Azoknak is terem babér, akik hagyományos gazdálkodást folytatnak, komoly szakmai felkészültség mellett”- nyugtázta a kérdést az ügyvezető.

A precíziós gazdálkodáson belül sokan túlhangsúlyozzák a gépesítést. Pedig a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy az összegyűjtött adathalmazból miként lehet kiválasztani a használható részt.

A „big data” rendelkezésre áll, de néha úgy érzi magát a gazda, mintha tűt keresne a szénakazalban. A mezőgazdaságban nagyon sok a változó, a bizonytalansági tényező, amelyek mind-mind módosítják a levonható következtetéseket. Miközben íróasztal mellett, „steril” körülmények között megtervezik a technológiát, jön az időjárás és kettévágja.

„Milyen lesz a következő évjárat, hogyan lehet rá felkészülni”

– tette fel a költői kérdést a szakember, hiszen éppen ezért nehéz a mezőgazdaságot modellezni, a precíziós gazdálkodást algoritmusokban megfogalmazni. Az agrárium attól nehéz és szép is egyben, hogy sok év tapasztalata egymásra rakódik, s ebből kell meghatározni a gazdálkodást. Hibázni nem lehet, mert legközelebb egy év múlva lesz alkalma kiköszörülni a csorbát. A precíziós gazdálkodás sem nélkülözheti a szakember tudását.

„Ha valaki azt gondolja, az adatfelhőből mindent ki tud olvasni, nagyot téved”

– mutatott rá az ügyvezető, amikor elkészül egy hozamtérkép, az agronómus és a szaktanácsadó igyekszik értelmezni a beérkezett információt. Mindezt mechanikusan, matematikai szemlélettel nem lehet. Megeshet, hogy a nagy eső miatt a terület egy része eliszapolódott, vagy a szarvasok okoztak kárt a termésben. „A területet nem ismerő ember csak széttárja a karját, s valótlan következtetéseket von le” – hangsúlyozta Nagy Lajos, nagy szükség van a határjáró szakemberre, az agrárium automatizálása nem megoldható.

Sok kihívás jelentkezik a mezőgazdaságban, a szakmát csak jól szabad művelni. Ennek egyik kitörési pontja lehet a precíziós gazdálkodás, ami elsősorban a nagyüzemek számára jelent perspektívát.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu