A növényvédő szerek drágák, helytelenül használva pedig veszélyeztethetik a környezetet és a fogyasztókat, mivel szermaradvány halmozódhat fel az élelmiszerekben, a talajban. Ennek következményeként a mezőgazdaságnak nagy érdeklődést kell tanúsítania az alkalmazás minimalizálása és optimalizálása érdekében.
Az ökológiai szemlélet terjedésével az utóbbi években sokat változott a termesztéstechnológia, beleértve a természetes anyagok használatát a szintetikus eszközök helyett vagy a pontos GPS-technológiájú fúvókák alkalmazását a permetezőgépeken (először felmérik a fertőzés pontos helyét és csak ott permeteznek). De ez nem oldja meg teljes mértékben a problémákat, és mindig szembesülnek új kihívásokkal a termelők.
A szőlőültetvények környezetkímélő növényvédelme a növény kondíciójának javításán és az ültetvény természetes önszabályozó mechanizmusának előmozdításán alapul. A hagyományos szőlőműveléssel ellentétben a szőlészek az ökotermesztésben a megelőzést helyezik előtérbe és nem gyógyítani akarnak. A megelőzés már a helyszín kiválasztásával kezdődik, és magában foglalja a fajták kiválasztását és a termesztéstechnológiai elemek, eljárások összehangolását is.
és gyakran túlértékelik a jelentőségét érthető okokból, hiszen elsősorban a biztonságos beérésre és betegségektől (szürkerothadástól) mentes termésre törekszenek; ami nem mindig egyszerű feladat, miközben a borászatok sok esetben a must cukorfoka alapján veszik át a szőlőt vagy éppen a kapacitásuktól függően határozzák meg az átvétel időpontját és mennyiségét, netán esős időszak zavarja meg az érés menetét.
Ha megfelelő ismeretekkel rendelkezünk és figyelembe vesszük a szőlő egyes fenológiai stádiumainak betegségérzékenységi mutatóit, a klimatikus tényezőket, az ültetvény kezeltségét (kondíció, zöldmunkák, lombkezelés, tápanyag-utánpótlás, gyomosodás stb.), valamint a megelőzésre törekszünk és nem a tűzoltásra, akkor a tapasztalatok szerint az utolsó (záró) kezeléssel a kijuttatott gombaölő szer mennyiségét és ezáltal a vegyszermaradékot is csökkenteni lehet, különösen a bogyóhéj tulajdonságainak figyelembevételével. Nagyon fontos, hogy már a betegség fellépésének, terjedésének korai stádiumában a megelőzésre törekedjünk. A cél ezzel elsődlegesen a növényvédőszer-felhasználás minimalizálása és ezzel együtt a vegyi anyagoktól mentes élelmiszer előállítása anélkül, hogy az alapanyag, jelen esetben a szőlőnövény, illetve a termés egészsége veszélybe kerülne.
Itt kell figyelembe venni azokat a kutatásokat, amelyek a szőlőbogyó ontogenetikai rezisztenciáján alapulnak.
A lisztharmat esetében már tudnivaló, hogy a bogyók a cukorfelhalmozás kezdetétől nem fogékonyak. Kísérletekben igazolható, hogy a BBCH 73-75 (fürtzáródás, zsendülés) stádiumban a bogyó érzékenysége egyértelműen csökken és csak erős megelőző fertőzést követően léphet fel újabb fertőzés. A peronoszpóra esetében az eddigi ismereteink szerint a szőlőfajtától függően a zöldborsó nagyságtól a bogyók közvetlen fertőzésére már nem kerül sor, mivel a kocsánykorona nyílásai bezárulnak, megakadályozva, hogy a peronoszpóra gombafonalai bejussanak a bogyóba. Ezután a bogyó a kocsány sérülésein keresztül tud csak fertőződni erős infekció esetén.
Itt merül fel a kérdés, hogy a bogyó ontogenetikai rezisztenciájának elérésétől elég-e csak a lombozatot permetezni, a fürtöket kihagyva, és ezzel csökkenthető-e a növényvédő szer, illetve a szermaradvány mennyisége.
Ennek oka, hogy az élesztők abszorbeálják vagy leépítik a vizes oldatban található kémiai anyagokat, ha azok a szőlőbogyó felületén kevesebb mint egy százalék mennyiségben vannak jelen. Azt azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyes hatóanyagok gátolják az élesztők működését és erjedési problémákat okoznak.
Nagyon érdekesek a németországi kutatóintézetek vizsgálatai, melyekben különböző helyszíneken, különböző fajtákon kísérleteztek, és próbáltak következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy a fürtzóna utolsó egy vagy két permetezésének elhagyása ad-e értékelhető különbséget a kontroll és a kezelt ültetvények fertőzöttségi százalékában és a fertőzések előfordulási gyakoriságában. A kísérletsorozat 2009 és 2016 között zajlott. A weinsbergi kutatóintézet adatai szerint
A lisztharmat esetében az azol-fungicideket, a peronoszpóra esetében pedig a folpán hatóanyagot hagyták ki. Azonban azt is megállapították, hogy a fertőzöttség mértéke és gyakorisága nem mutat szignifikáns különbséget a kontroll és a kezelt ültetvényekben, nagyon erős fertőzési nyomás előfordulásakor pedig egyáltalán nincs különbség. Freiburgi vizsgálatok pedig azt igazolták, hogy a permetezési technika, a szőlőfajta, az évjárat egyaránt befolyásolták a lombozat és a bogyók fogékonyságát a peronoszpórára és a lisztharmatra, de szignifikáns hatás nem volt kimutatható.
mivel a lombozatban képződő hónaljhajtások (különösen korai és erős csonkázás hatására) levelei érzékenyek az újabb fertőzésekre. A fürtzóna utolsó permetezésének elhagyásával a növényvédőszer-felhasználás valóban csökkenthető lenne 30-50%-kal, de minden esetben mérlegelni kell a kockázati tényezőket, vagyis azon előfeltétel megvalósulását, hogy nem volt értékelhető fertőzési nyomás. Ehhez azonban ismerni kell a szőlőfajta, az évjárat sajátosságait és először csak kisebb területen kipróbálni a módszert.
Ezzel együtt eleget tudunk tenni a környezetvédelmi előírásoknak, és a fenntartható termelés alapelveinek.
Azonban felvetődik egy újabb probléma, mellyel az utóbbi években egyre többet találkozhatnak a termelők, az újonnan megjelenő invazív kártevők és kórokozók kérdése.
A klímaváltozás, az állandóan emelkedő hőmérséklet a kártevők eredeti élőhelyéhez teszi hasonlóvá a mi termőhelyeink éghajlatát, a szélsőséges időjárási elemek gyakoriságának növekedése pedig a növények tűrőképességét teszi próbára, melynek következményeként a kórokozók fellépése lesz agresszívabb. Sokszor a védekezés nem hatásos vagy egyáltalán nincs (pl. esca).
A kabócák elleni védekezés a vegetációs időszakban, érés előtt még megoldható ugyan, de a Drosophila suzukii (pettyes szárnyú muslica) elleni védekezés időpontja többnyire arra az időszakra esik, amikor már szüretre készülünk és nincs lehetőségünk a hosszú élelmezés-egészségügyi várakozási időt kivárni. Vagy olyan gyors beavatkozásra van szükség, hogy nincs választási lehetőségünk, mert a termést menteni kell. Ilyenkor kell a termesztéstechnológia azon elemeinek alkalmazására gondolni, melyek lehet, hogy többletköltséget jelentenek, de hatékonyságuk nem elhanyagolható.
Példaként említem, hogy az állandóan emlegetett szellős lombozat kialakítása, a lelevelezés hátráltatja a pettyes szárnyú muslica megtelepedési lehetőségeit. 20-25°C-on, magas páratartalom, nedvesség mellett érzi jól magát. Ha ellenben a lombozat ritkításával, hónaljhajtások visszavágásával a páratartalmat csökkentjük, a lelevelezéssel a fürtöket a napfényre hozzuk, a sorokat és sorközöket gyommentesen tartjuk, takarónövény alkalmazása esetén azt lehengereljük vagy rövidre nyírjuk, már kedvezőtlenebbé tettük az életlehetőségeit.
Az ültetvényhigiénia szigorú betartásával (fertőzött növényi részek eltávolítása az ültetvényből – ez különösen a muslica esetében fontos –, fertőzött fürtök, levelek őszi talajba forgatása, őszi lemosó permetezések stb.) a fokozottan veszélyeztetett területek egészségesen tarthatók. Az előbb említett módszereken kívül alkalmazhatunk még repellenseket, is, például kaolinlisztet vagy diatomalisztet (kovaföldet), melyeket a borászatban általánosan szűrésre használnak és hatékonyságuk nem rosszabb, mint a kemikáliáknak.