0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Bábolnai Gazdanapok után a KÁN „sztárjai” is a lovak voltak

Az ország lovakat szerető része a hétvégén Kaposvárra figyelt: rendkívül sok látnivaló akadt e téren ugyanis az idei KÁN-on. A legjellegzetesebb fajták a legkülönbözőbb lovasprogramok alkalmával mutatkoztak be a kiállításon.

A hétvégén lezárult XII. Kaposvári Állattenyésztési Napok igencsak változatos programmal várták a látogatókat, ám akadt azért egy s más, ami állandó volt a kiállítás ideje alatt. Közéjük tartoztak a látványos lovas közönségprogramok, amelyekből a KÁN mindhárom napjára jutott bőséggel. A nyitóceremónián részt vettek számára például jó darabig emlékezetes lesz Bábolna, Mezőhegyes és Szilvásvárad állami ménesbirtokának fogatbemutatója, amely mintegy ízelítőként szolgált a következő napok sűrű lovasprogramjaiból. Példának okáért szombaton mintegy háromórás „dózist” kaphattak azokból a Fedeles Lovardába látogatók, akik ez idő alatt színültig meg is töltötték a lelátó padsorait.

Kassai Lajos lovas íjász bemutatója, hidegvérű ménparádé, voltige, illetve rönkhúzó bemutató, „Hajts, vezess, ugorj!” csapatverseny és hidegvérű fogatbemutató

– hogy csak néhányat említsünk a szórakoztató programok közül. Vasárnap aztán még erre is sikerült rátenni egy lapáttal, hiszen a kilenc órakor kezdődő lovasprogramok késő délutánig kínáltak tartalmas szórakozást a XII. Kaposvári Állattenyésztési Napok látogatóinak. Hamza Viktória ember és ló közötti feltétlen bizalmon alapuló szabadidomítása például az idei Bábolnai Gazdanapok résztvevői után a KÁN látogatóit is elkápráztatta. A háromnapnyi lovas közönségprogramokból összeállított képgalériánkat ide kattintva láthatják!

A lovasprogramokról készült fotógalériánkat ide kattintva érheti el.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság