0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Életének 71. évében elhunyt kollégánk, Czifra Lajos fotós

Lapunkhoz, a Magyar Mezőgazdasághoz 1990-ben került, ahol minden korábbi tapasztalatát, ismereteit felhasználta, nem volt idegen tőle a légi fotózás, ahogy a növényvédelmi témákhoz is nagy szakértelemmel nyúlt. Nyugodj békében Lajos, emlékedet megőrizzük!

Kevesen tudják róla, hogy szakmája szerint repülőgép-szerelő volt, dolgozott a Repülőgépes Növényvédő Állomáson, majd az 1970-es években a MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjában, valamint a Magyar Távirati Irodánál is. A ’80-as években elvégzett egy, a Magyar Hirdető által szervezett pr- és marketing iskolát.

Lapunkhoz, a Magyar Mezőgazdasághoz 1990-ben került, ahol minden korábbi tapasztalatát, ismereteit felhasználta, nem volt idegen tőle a légi fotózás, ahogy a növényvédelmi témákhoz is nagy szakértelemmel nyúlt.

Képei sokat hozzátettek a tudósításokhoz, hiszen nem pusztán egy-egy eseményt rögzített, tudta azt is, hogy mit kell láttatni, a kór- és kárképeket nagy hozzáértéssel szemléltette. Szenvedélyes vadász volt. A Magyar Mezőgazdaság mellett számos kiadványban szerepeltek fényképei (pl.: Magyar Baromfi, Magyarország Mezőgazdasága Országos Kiállításokon, Agrárvilág Magyarországon 1848-2002, katalógusok, plakátok).

Óriási hagyatéka ma már a Magyar Mezőgazdasági Múzeum gyűjteményét gyarapítja. Az itt fellelhető anyagának nagy részét a dokumentációs fotózás alkotja,

készültek szép számmal légi felvételei, amelyek szorosan kapcsolódnak a növényvédelem (szántóföld, szántóföldek gépesítése stb.) témájához. A világon ma is egyedülálló fényképegyüttest készített a Magyarországon fellelhető gyümölcs- és szőlővírusokról, valamint dokumentálta a NAK-ban végzett virológiai, rovartani, szántóföldi és kertészeti betegségekre vonatkozó kutatásokat.

Lapunkhoz akkor csatlakozott, amikor megalapítottuk a kiadói kft.-t, így már nemcsak kollégánk, de tulajdonostársunk is volt. Imádott családja mellett mi is bőséggel kaptunk szerető gondoskodásából,

Ő készítette a legjobb szarvas szalámit Lajos-napra, és tőle kaptuk a maga készítette aszalt gyümölcsöket és pálinkát is. Fontos volt számára, hogy a kiadónkhoz tartozott, és ez sokat jelentett nekünk is.

Akik közelről ismerték, tudják, hogy élete során több olyan baleset érte, amilyenekből kevesen épülnek fel. Neki ez többször sikerült. Az utolsó után azonban már nem volt a régi, az életért vívott küzdelmet október 14-én adta fel a szervezete. Temetése október 31-én, 15 órakor lesz a budakeszi temetőben.

Nyugodj békében Lajos, emlékedet megőrizzük!

Forrás: Magyar Mezőgazdaság