0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Óvakodjunk a ludak oroszlánjától!

Vannak díszmadarak – bár nem sokan –, melyek hazánk faunájára is komoly veszélyt jelenthetnek. E téren is különösen kiemelkedő faj a nílusi lúd, mely sok problémát okoz, nemcsak a természetvédőknek, hanem a gazdálkodóknak is, immár a világ számos pontján. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban az elsők között került az inváziós fajok listájára.

A még meglévő állatokat hazánkban is csak tartási engedéllyel birtokolhatjuk, szaporítása pedig egyáltalán nem engedélyezett. Agresszív, összeférhetetlen természete miatt túlzás nélkül nevezhetjük a ludak oroszlánjának.

A faj eredetileg Észak-Afrika keleti részén, a Szaharától délre, valamint Szíriában volt honos, de mára behurcolták többek közt Észak-Amerikába, Új-Zélandra és Ausztráliába, ahol állományuk robbanásszerűen növekszik. Nem jobb a helyzet Európában sem, az első madarakat még a XIX. században importálták

Angliába díszmadárnak, s a megszökött madarak idővel oly stabil állományt alkottak, hogy 1967-ben már megjelentek Hollandiában, később Belgiumban és Németországban is.

A közelmúltban Magyarországon is megfigyelték első költését a vadonban. A nílusi lúd a többi lúdfajhoz képest meglehetősen erőszakos állat, olyannyira, hogy ha a gúnárok nem jutnak tojóhoz, képesek más fajok tojóival is párba állni.

Így megfigyeltek a természetben vörös ásólúd és kanadai lúd „vegyesházasságokat”, melyek életképes hibridfiókákat eredményeztek.

A nílusi lúd meglehetősen szapora állat: 6-10 sárgásfehér tojását gondosan üli, mindkét szülő részt vesz a nevelésben, s keményen védi az utódokat a ragadozóktól. Ezzel is magyarázható, hogy igen sok fióka felnő, s megéri az ivarérett kort. A nílusi lúd revírje meglehetősen nagy: egy-egy területnek a legjobb részét birtokolják a párok: itt a fajtársakat sem tűrik meg, de a költési időszak végeztével hatalmas csapatokba verődnek, s jaj annak a gabonatáblának, melyet egy több százas éhes nílusilúd-csapat ellep.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság