0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 16.

Már kimozdult a mélypontról a tejágazat, van utánpótlás is

Két éve mélyponton volt a tejágazat, akkor a tehéntartó gazdák a helyzetükön demonstrációval próbáltak javítani, melyhez sokan csatlakoztak a megyéből is. Jelenleg 92 forintos alapárat fizet a felvásárló, ami jelentős emelkedés a 2016-os júliusi 66 forinthoz képest.

Gamos András, a Paks-földespusztai székhelyű Milk-Men Kft. vezetője elmondta a teol.hu-nak, nyár óta sikerült szinten tartani a literenkénti 92 forintos felvásárlási alapárat, igaz a múlt év decemberében 102 forintot is fizettek egy liter nyers tejért. Akkor kicsit levegőhöz jutottak a tehéntartók, és az előző évi veszteséget próbálták kompenzálni.

Jelenleg a munkabér költségei, az energiaárak növekedése, illetve a forint magas árfolyamából adódó fehérjehordozók – szójadara – magas ára is indokolná a tejátvételi ár legalább 6-7 forintos literenkénti drágulását.

Ugyanakkor a fogyasztói árak az elmúlt évben nem emelkedtek. A nagyobb üzletekben nem ritka, hogy egy adott feldolgozó termékeit akciózzák. Ilyenkor nem az üzlet állja ennek költségeit, hanem a feldolgozók. Nagy a verseny a piacon, vannak termékek, például a túró, melyet önköltségi áron szállítanak az üzletláncokhoz az üzemek. A túróról érdemes megjegyezni – mondta Gamos András – kifejezetten magyar igényt szolgál ki, hiszen a külföldi feldolgozók többsége nem is foglalkozik vele, mert Európa legtöbb országában nincs is rá kereslet.

Jelenleg jobb a helyzet, mint két éve volt, mondta Gamos András, van kereslet a piacon, és az export árak most magasabbak, mint a belföldi átvételi árak.

Másfél éve már, hogy a nyers tejnek öt százalékra csökkent az áfája és jövő év január elsejétől pedig öt százalékos lesz az ESL (féltartós) és a tartós tejek áfája is, jelenleg ezek tizennyolc százalékosak.

Két éve, amikor a demonstrációt szervezték, több kisebb gazdálkodó is felszámolta a tehenészetét. Volt, aki húsmarhára váltott, volt, aki csak a szántóföldjeit tartotta meg. Úgy tűnik az elmúlt időszakban sikerült stabilizálni az ágazatot, ebben segíti a gazdálkodókat az uniós támogatás is, mely nemcsak a szántóföldek után, de az állatok után is jár. A Milk-Men Kft. is csatlakozott – jó pár évvel ezelőtt – egy termeltetői, értékesítői szövetkezethez, melyben kisebb termelők is tagok. Jó hír, hogy a családi gazdaságokban egyre több fiatal veszi át a stafétát az idősebb családtagtól. Ebben sokat segít a fiatal gazda pályázat is, mely szerencsés esetben azonnali segítséget – 12 millió forintot – biztosít a kezdőknek, akik jellemzően agrár végzettségűek, és olyan családban nőttek fel, ahol már gyerekként elsajátították a gazdálkodást.

Nagy gond viszont, hogy a magyarok kevés tejet fogyasztanak.

Az egy főre jutó ideális (uniós adat) tejfogyasztás éves szinten 270 liter lenne, ehelyett a magyarok a 100 literes átlagot érik csak el.

Nem is beszélve a tejből készült termékekről, sajtról, joghurtokról, vajakról. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az ágazat középtávú céljaként évi harminc százalékos fogyasztás növelését szeretné elérni, öt–tíz éven belül.

Szövetségben könnyebb

Az országban összesen hét tejtermelői csoport van, közülük az egyik a már említett paksi cég, mely a Dunamelléki Termelői Szövetkezet tagja. Itt összesen harmincegyen próbálnak meg közösen boldogulni, a csoporton belül huszonöt kistermelő és hat gazdasági társaság van a tagok között.
A szövetkezet termelésének harminc százalékát adja a Milk-Men Kft. A szövetkezetnek százmilliós vagyona van. A tagok tagdíjat fizetnek és ebből fedezik a közös kiadásokat. A közös gépek közül a silózást maximálisan kihasználják, illetve a pótkocsikat és a fóliatöltő berendezést. (Szalmabálákat tekernek be vele.) Az egymással szövetkező termelők így könnyebben tudják az érdekeiket érvényesíteni a piacon.

Forrás: teol.hu