0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Magyar Vetőmag Szövetség: Összefogásban is példamutatók

Fennállása negyed századát ünnepelte a Magyar Vetőmag Szövetség. A ma 896 tagot számláló szervezet a teljes szakmát lefedi: a növénynemesítők, a szaporítók, a vetőmag-feldolgozók, a vetőmag-kereskedők ugyanúgy megtalálhatók benne, mint maguk a vetőmag-előállítók. Feldman Zsolt államtitkár is ki­­emelte, hogy hazánkban a vetőmagágazat az az ágazat, amelyik nemzetközileg is elismert.

Nem minden előzmény nélkül hozták létre 1993-ban a Vetőmag Terméktanácsot, ezért november 6-án méltóságteljes ünnepség keretében emlékeztek meg a megalakulásáról: tisztelgés volt ez a múlt előtt, elismerés a jelen számára és iránymutatás a jövőre nézve; a herceghalmi Abacus Hotelben ezekkel a gondolatokkal nyitotta meg az ünnepi tanácskozást Takács Géza, a VSZT elnöke.

A vetőmag nálunk sohasem volt magánügy: természetéből adódóan széles körű nemzetközi kapcsolatok kialakításával és ápolásával fonódott össze az előállítása és a forgalmazása.

Ez most is bebizonyosodott, ugyanis a jubileumi megemlékezésen több fontos személyiség is megjelent, felszólalt, vagy fontosnak tartotta valamilyen formában jelezni az együttműködését a szakmával. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára mellett tiszteletét tette Michael Keller, a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) főtitkára, Garlich von Essen, az Európai Vetőmag Szövetség (ESA) főtitkára is. Több mint érdekes volt meghallgatni Ivan Ivanovics Kuz­mint, a FÁK-államok Vetőmag Szövetségének elnökét, azt, amit az ottani érdeklődésről, ragaszkodásról és az együttműködésről elmondott. Nem feledkezett meg kitüntetni Ertsey Katalint, akinek elvitathatatlanok az érdemei ebben a szakmai körben.

A köszöntők sorában szót kapott Gáspár Csaba, az OECD vetőmag-igazgatója, Lukács József, a Nébih elnökhelyettese, Petőházi Tamás, a GOSZ elnöke és Ruthner Szabolcs, az ISF igazgatója, aki korábban ügyvezető igazgatója volt a Szövetségnek. Megható jelenet volt, amikor Perczel Mihály egykori alapító elnök üdvözölte a maiakat, a fiatalokat. Az ünnepségen jelen volt a vetőmagos szakma több örökifjú képviselője: Bende Károly, Salamon Ferenc, Bittsánszky János, Hernádi Ottó, Pavelka Árpád, Vancsura József és Balikó Sándor, aki elsőként kapta meg a most alapított Vetőmag Szövetség Díjat. Mások, például Hullán Tibor vagy Soproni Gyula objektív okok miatt nem lehettek ott a rendezvényen.

Feldman Zsolt államtitkár ünnepi hozzászólásában ki­­emelte, hogy

hazánkban a vetőmagágazat az az ágazat, amelyik nemzetközileg is elismert.

Értékeit, az általa elért eredményeket nemcsak mi becsüljük meg itthon, hanem a világ valamennyi vetőmagos országában ismertek. A ma­­gyar gazdaság oldaláról nézve pedig exportban is kiemelkedő teljesítményt produkál ez az ágazat. Amellett, hogy a ma­­gyar növénytermesztést biztonságosan és színvonalasan ki tudja szolgálni, termékei nagy részét a nemzetközi piacon értékesíti. Mindez nem volna lehetséges azoknak a szakembereknek a kemény, színvonalas munkája és mindennapos részvétele nélkül, akik ezúttal ünnepelni jöttek össze.

A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanácsnak kulcsszerepe volt az elmúlt 25 év munkájának megszervezésében, összehangolásában. Elévülhetetlen érdeme van abban, hogy a magyar vetőmagvak idehaza és külföldön egyaránt elismertek, és hogy eközben sikeresen összefogta a vetőmagágazat minden szereplőjét. Jelenleg is a VSZT szervezi az ágazat mindennapjait, kapcsolatokat tart fenn itthon és a nagyvilágban. Éppen emiatt a Vetőmag Szövetség a magyar kormány fontos partnere.

Mint az egyik legkorábban megalakult szakmaközi szervezet, képes volt az ágazat és a piaci szereplők érdekeinek összehangolására. Ezért is tisztelettel kell adóznunk azoknak, akik annak idején hozzájárultak munkájukkal a szervezet létrehozásához, működéséhez.

Ugyanakkor az előretekintés kötelező. Számos kihívásnak meg kell még felelnünk, közös feladatokat kell megoldanunk annak érdekében, hogy a biztonságot, a minőséget, a nyomon követhetőséget és más fontos paramétereket garantálni tudjunk. Ehhez szigorúbb szabályozási környezet tartozik, és ezen belül az eltérő érdekek egyensúlyának megtalálása is nehéz feladatokat ró ránk.

Az Agrárminisztérium és a Magyar Vetőmag Szövetség között kialakult szakmai kapcsolat lehetővé teszi, hogy együttműködjenek a tisztább piaci viszonyok megteremtéséért, a vetőmag-hamisítások visszaszorításáért, a minél színvonalasabb növénytermesztésért.

Legyen szó akár a klímaváltozásról, akár a minél magasabb színvonalú magyarországi növénytermesztésről, a fenntarthatóságról vagy az innovációról, összefogva minden kihívásnak képesek le­­szünk megfelelni.

Michael Keller, az ISF főtitkára a Nemzetközi Vetőmag Szövetség nevében köszöntötte az ünnepséget. A magyar tagszervezet fontos és meghatározó résztvevője a Vetőmag Világszövetségnek, annak a szervezetnek, amelynek tagjainál a vetőmag-kereskedelem megkétszereződött az elmúlt 15 év alatt. A nemzetközi szervezet célja, hogy a tagjai által előállított vetőmagvakat a világ bármely tájára eljuttassa, minél több helyen hozzáférhetővé tegye.

Amikor 2017-ben Budapesten tartották a Nemzetközi Vetőmag Szövetség Világtalálkozóját, jelmondatul azt választották, hogy „Növekedés – hidakon és határokon túl”. Aligha véletlen, hogy ez lett minden idők legsikeresebb világtalálkozója a Nemzetközi Vetőmag Szövetség életében. Több mint 60 országból 1700-nál is többen vettek részt a rendezvényeken, és a magyarok, valamint a Magyarországon vetőmagot előállító cégek bebizonyították, hogy képesek hidat verni a világ különböző tájai között.

A főtitkár gratulált a magyaroknak a szemléletükhöz, amellyel a vetőmaghoz közeledtek és ma is közelednek. Mint elismerte, mi már a 19. században létrehoztunk egy olyan szövetséget, amely ezzel foglalkozott, amely szabályokat fektetett le, és a megtartásukat meg is követelte.

Amikor 1920-ban a magyarok létrehozták az első Vetőmag Kereskedelmi Szövetséget, azzal megelőzték a világot, és a később létrejövő Világ Vetőmag Szövetségnek a magyarok alapító tagjai voltak.

Szerepünk azóta is felismerhető a hidak építésében, és kapcsolataink változatlanul határokon átnyúlóak, mert Magyarország egy olyan ország, amely a nemzetközi piacra állít elő vetőmagot, többet, mint amennyit felhasználnak. Végezetül hangot adott annak a reményének, hogy a hidak építésében velünk közösen tud a nemzetközi szervezet kelet felé tekinteni.

Garlich von Essen, az Európai Vetőmag Szövetség főtitkára is gratulációval kezdte. Amikor ő először találkozott velünk, akkor még Kelet-európai Vetőmaghálózatnak nevezték azt az eseményt – ma pedig már egységes európai vetőmag szövetségről beszélhetünk. Brüsszelen kívül először Budapesten rendeztek vetőmag-konferenciát. Ezen fogalmazták meg azt, hogy egységes európai vetőmagtermesztők vagyunk. A magyarok eredményesen és hatásosan használták fel azokat az európai lehetőségeket, amelyeket a vetőmagpiacoknak felkínáltak. Óriási sikerként kell értékelni, hogy

a vetőmagexportőrök világrangsorában Magyarország a hatodik helyet foglalja el, ez szinte példaértékű.

Az Európai Vetőmag Szövetség kiemelt feladatának tekinti, hogy nemzetközi szintre tudja emelni a munkáját. Ennek érdekében olyan szabályrendszert dolgoztak ki, amely lehetővé tette, hogy újabb európai államok jelenjenek meg a közös vetőmagpiacon.

„Legyenek büszkék arra, amit eddig elértek – de az eddigi 25 év csak a kezdet volt. Remélem, hogy a jövőben még jobban együtt tudunk működni egyre nagyobb közös céljaink megvalósítása érdekében.”

A hivatalos köszöntők után kiderült, hogy a Vetőmag Szövetség idei, legelső díját Balikó Sándornak ítélte oda a döntéshozó grémium. Ő az egyedüli, aki a szervezet 25 évvel ezelőtti megalakulása óta mindig elnökségi tag volt. Emberi és szakmai példamutatása vitán felüli. A díjazottban mi egy olyan többé-kevésbé kollégát köszönthetünk, aki nem csak kutat, nemesít vagy szóját állít elő, hanem könyveket ír és szakcikkek sorozatát jelenteti meg.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu