0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Ösztöndíjas mezőgépészképzés Vépen

Vas megye, sőt az egész Nyugat-Dunántúl legpatinásabb és legismertebb mezőgépészképző iskolájának története 1959-ig nyúlik vissza, így idén ünnepelheti a 60 éves jubileumát a DASZK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma. Az iskola az 1970-es években vált „világhírűvé”, a fejlődő országokból – Kubától Jemenig, Tanzániától Irakig – özönlöttek ide a tanulók.

Az 1959-ben alapított szabadszállási és pápai mezőgazdasági gépészképző szakiskolák (traktorvezető-képző) közül az utóbbi 1962-ben költözött a vépi telephelyre, a volt Erdődy-kastélyba. Az akkor már romos kastélyépület és a lepusztult park és arborétum megmentése az iskolának, az itt végrehajtott fejlesztéseknek volt köszönhető. Új gépszínek, gépműhelyek, kiszolgáló létesítmények épültek, 1969-ben pedig felavatták az új tanügyi épületet.

Az iskola az 1970-es években vált „világhírűvé”, a fejlődő országokból – Kubától Jemenig, Tanzániától Irakig – özönlöttek ide a tanulók. Kijelenthető, hogy Közép-Európa talán legjobb, legjelentősebb agrár­szakképző iskolája volt, nemzetközi hírnévvel. Fejlődése az 1980-as években is folyamatos volt, 1990-ben pedig beindult a gazdaasszony-képzés.

Az országos beiskolázású in­­tézmény mindig az agrártárcához tartozott, és a mai napig vezető szerepet tölt be a hazai mezőgépészképzésben. Az is­­kola 2008 óta a Dunántúli Agrárszakképző Központ (DASZK) tagintézménye.

Az iskola helyéről, szerepéről, a vépi középfokú agrárszakképzés, elsősorban a me­­zőgépészképzés lehetőségeiről és problémáiról Hollósi Éva igazgatóval, óvári gazdásszal és Savanyó Fe­­rencné gyakorlati oktatásvezetővel beszélgettünk, akik be­­mutatták az iskola mintegy 50 hektáros területének egy részét, a gyakorlati gépészoktatás bázisait, a tanműhelyeket és a gyönyörű parkot.

„Szakmád a jövőd” – ez a szlogen olvasható a pályaválasztó fiataloknak szánt kis brosúrában. Ennek eléréséhez igyekszik mindent megadni a tanulóknak az iskola.

Szakközépiskolai képzésben (3+2 év, azaz szakma+ érettségi) mezőgazdasági gé­­pész vagy gazda szakképzettséget lehet szerezni, az 1 éves, úgynevezett ráépülő képzéssel pedig előbbihez a mezőgazdasági gépjavító, utóbbihoz a biogazdálkodó bizonyítvány is megszerezhető. Ugyancsak megszerezhető a kistermelői élelmiszer-előállító, falusi vendéglátó szakképzettség, amelyet a korábbi, mostanra kifutott mezőgazdasági gazdaasszony, falusi vendéglátó he­­lyett indítottak. Meghirdetnek családigaz­dál­kodó- és állattartószakmunkás-képzést is, kellő számú jelentkező esetén, sőt a lovász és a hegesztő szakmák is az iskola profiljába tartoznak.

A mezőgazdasági gépész szakma jelenleg hiányszakmának minősül, így a tanulók a képzés teljes időtartama alatt ösztöndíjat kapnak.

A szakgimnáziumi képzés mezőgazdasági ágazatában 4+1 év alatt érettségire épülő mezőgazdasági technikusi, az agrárgépész ágazatban mezőgazdasági gépésztechnikusi végzettséget lehet szerezni, illetve szintén az érettségire épülő képzés keretében a kertészeti szaktechnikusképzést is meghirdették.

Az érettségi vizsgával megszerezhető mezőgazdasági szakképesítésekhez (és a me­­zőgazdasági gépész szakmához) szükséges mezőgazdasági vontatóvezetői, vagyis T kategóriás jogosítványra való felkészítés a tananyag része, és mint ilyen, díjmentes.

A rendészeti és közszolgálati ágazatban közszolgálati ügyintéző képesítés szerezhető.

Az iskola akkreditált felnőttképzési intézmény, amelynek keretében önköltséges alapon, illetve munkaügyi központok által támogatva tanfolyamokat szerveznek (gazda, aranykalászos gazda, mezőgazdasági vontatóvezető stb.), illetve tartanak, az iskolai rendszerű esti tagozatos felnőttoktatásban pedig (tanulói jogviszonyban) mezőgazdasági gépésztechnikus-képzést is nyújtanak.

Az agrárképzésben nélkülözhetetlen gyakorlati oktatás alapfeltételeit az iskola közel 300 hektáros tangazdasága, tanműhelyei és a duális képzés keretében külső vállalkozások biztosítják. Az iskola képzését, gyakorlati oktatását minősíti a fenntartó agrártárca 2009-ben elnyert Nagyváthy-díja.

A tangazdaságban szántóföldi növénytermesztést folytatnak, a terményt értékesítik. A gyakorlaton lévő gazda-, illetve gépésztanulók tanulószerződésben állnak az iskolával. Az állattartással, állattenyésztéssel kapcsolatos tudnivalók átadását és a teendők gyakorlását főleg külső cégek segítségével oldják meg, de azért az iskola területén is van lovarda és kisállatok, továbbá kertészet, üvegház, fóliaház és tankonyha is.

A gépésztanulók az iskola tanműhelyeiben (technológiai, hegesztő, erőgép, munkagép, szerviz, pneumatikai labor) sajátíthatják el az alapokat, az összefüggő nyári szakmai gyakorlatot pedig együttműködési megállapodás keretében biztosítják külső cégeknél.

A tanulók többségét a vasvári Csör­nöc Menti Mezőgazdasági Szö­­vetkezet, a celldömölki Cel­li Sághegyalja Zrt., a póka­sze­petki Zalagrár Kft. és a sárvári Karyon Kft. fogadja, foglalkoztatja, de rajtuk kívül sok másik magánvállalkozóval is korrekt és gyümölcsöző együttműködést ápolnak. A legmodernebb technikát ezeknél a cégeknél ismerhetik meg a tanulók. Rajtuk kívül, bemutató jelleggel, a KITE Zrt. és a szombathelyi AGROALFA Kft. hozzák el gépeiket az iskolába.

Az iskola a kezdet kezdetén bekapcsolódott a MEGFOSZ által indított és patronált „Legyél Te is mezőgépész! programba, a vetélkedőkön részt vesznek. Hasznosnak tartják a kezdeményezést, bár szerintük célszerű lenne az általános iskolákat is bevonni, hiszen ott kellene népszerűsíteni az agrárképzést, ahol a leginkább szükség van az ér­­deklődés felkeltésére, a to­­vábbtanulni szándékozóknak idejében inspirációt adva a szakma iránt.

Az AGROmashEXPO-ra most is elvisz az iskola – mint minden évben – „egy-két busznyi” tanulót. A belépőjegyeket a MEGFOSZ támogatja.

Hollósi Éva igazgató a vezetője a mezőgazdasági gépészképzést folytató mintegy 30 iskola igazgatói szakmai kollégiumának (minden nagyobb szakterületen van hasonló), amely a közös munka összehangolásán túl (pl. javaslatok OKJ-hez, tételsorok kialakítása, a gyakorlati vizsgafeladat-adatbank elkészítése) „összekovácsolja” az azonos profilú iskolák vezetőit.

Az intézmény fontos feladatának tekinti a tehetséggondozást. A tanulmányi versenyeken rendre jó eredménnyel szerepelnek, szép helyezéseket érnek el tanulóik. Évről évre ott vannak a mezőgazdasági gépészek a Szakma Kiváló Tanulója (SZKT) versenyén és a mezőgazdasági gépésztechnikusok Országos Szakmai Tanulmányi Versenyén (OSZTV). Az idei, 2019-es OSZTV országos döntőjének rendezésének jogát is elnyerte a vépi iskola.

Évtizedes és már-már baráti szakmai kapcsolata van az iskolának a szlovákiai Hurba­novo (Ógyalla) mezőgazdasági gépészeti iskolájával és a szlovéniai Rakican mezőgazdasági iskolájával, melynek keretében rendszeresen sor kerül diákcsereprogramokra is. Jól mű­­ködő korábbi németországi kapcsolatuk (Ansbach) viszont megszakadt.

Az iskola tantervi foglalkozásai, a képzések szaktantermi rendszerben működnek, me­­lyek helyszíne a tanügyi épület.

Molnár Csaba 12/c. osztályos tanuló Sümegről került az iskolába. Ő választotta Vépet, amiben közrejátszott, hogy ajánlották neki. Az itteni képzésben nem csalódott: a segítőkész, nagy tapasztalattal rendelkező szakoktatók családias légkört teremtenek, jól érzi magát. Idén érettségizik, a következő egy évben pedig megszerzi a mezőgazdasági gépésztechnikusi végzettséget. Távolabbi célja az agrármérnöki diploma megszerzése a mosonmagyaróvári agrárkaron. Ő már a mai kor technikusa (vagy mérnöke!) lesz, ugyanis fő érdeklődési területe a precíziós gazdálkodás, illetve annak gépész-vonatkozásai.

A szaktantermeken kívül itt van a tornaterem (a park területén szabadtéri futball-, kézilabdapályák stb. van), a saját konyha, az ebédlő. Utóbbi nagyobb rendezvények tartására, akár ünnepségek lebonyolítására is alkalmas. Az informatikaieszköz-ellátottság jónak mondható: kilenc tanterem interaktív táblával van felszerelve, projektor és számítógép pedig minden teremben van. Egy GINOP-pályázat keretében nemrég sikerült új számítógépeket beszerezni. Az idegennyelv-oktatást (angol, német) idegennyelvi labor se­gíti.

Az iskola jól felszerelt, mai igényeket kielégítő kollégiuma 500 főre van hitelesítve. Mintegy 340 jelenlegi diákuk több mint fele kollégista. A többi férőhelyet kiadják, ez is hozzájárul a bevételeikhez. Élénk a kollégiumi diákélet: 12 szakkör közül választhatnak a tanulók. A sport és a kulturális élet is nagy szerepet játszik náluk, előbbi részeként minden évben nagy sikert arat a Nemzetközi Gépészkupa. A szálláshely-értékesítés mellett, szolgáltatási tevékenység keretében foglalkoznak még rendezvényszervezéssel, vendéglátással, étkeztetéssel, szerviz­­szolgáltatással és üdültetéssel is (Balatonakali).

Az „Ökoiskola” címet 2013-ban nyerték el először, és ezt azóta kétszer sikerült megújítani.

Az iskola egyik büszkesége a Mezőgazdasági Emlékház, amelyet 1978-ban alapított a Mezőgazdasági Múzeum Baráti Köre vezetője, Kiss Kálmán mérnöktanár, és amit 1982-ben Agrártörténeti Emlékek Gyűjteményévé „emelt”.

Eb­­ben ma már mintegy 3000 nyilvántartott értéket (régi mezőgazdasági gépeket, eszközöket) őriznek és tudnak bemutatni a tanulóknak és az érdeklődőknek.

Az iskola minden pályázati lehetőséget megragad. Jelenleg folyamatban van a GINOP 6.2.3. számon benyújtott „Együttműködés a dunántúli agrárszakképzés fejlesztéséért” c. projektjuk, amelynek a szekszárdi iskola a konzorciumvezetője. Ennek célja a le­­morzsolódás, illetve a végzettség nélküli pályaelhagyás arányának csökkentése. Elbírálás alatt áll az iskola két, az „Út a tudományhoz” kiírás keretében beadott pályázata, amelyekben felsőoktatási intézményekkel működnek együtt, „Mikroalgák alkalmazása a burgonyatermesztésben” és „Ro­botok a mezőgazdaságban” címmel. A két témakörben egy-egy tanulói kutatócsoportot alakítottak az iskolában, szaktanári vezetéssel.

A mezőgépészképzést szeretné a fő profiljaként továbbfejleszteni az iskola. Ehhez mindenképpen

szükség van elavult gép- és eszközparkjuk felújítására, illetve lecserélésére, amiben a fenntartó segítségére is számítanak.

Ezzel együtt a tangazdaság fejlesztése a legsürgetőbb feladat, elsősorban a gazdaképzés hátterének megerősítése érdekében, hogy az állattenyésztés, állattartás iskolán belüli gyakorlati oktatási feltételei javuljanak. Ezt jelenleg csak külsős segítséggel, a cégekkel kötött együttműködési megállapodások keretében tudják biztosítani. E téren is nagy segítség volna, ha az Agrárminisztérium tangazdaság-fejlesztési célpályázatot írna ki.

Terveik között szerepel a tanulók számának szinten tartása, illetve lehetőség szerinti növelése, elvégre az intézmény akár 500 tanulót is tudna fogadni, foglalkoztatni. Ezért nagy gondot fordítanak a beiskolázásra: nyílt napokat szerveznek és részt vesznek, megjelennek minden beiskolázással kapcsolatos rendezvényen: a Szakmák Napján, a Szombathelyi Karrierhéten, kiállításokon stb.

Az iskoláról, a képzési, sportolási és kulturális lehetőségekről a www.mezgazd-vep.sulinet.hu honlapon is tájékozódhatnak az érdeklődők, a továbbtanulást választók. Várja őket az iskola!
Forrás: Magyar Mezőgazdaság