0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Argentin mézharcos

Fernando Luis Esteban argentin méhész, élelmiszerkémikus, harminc éve az argentin méhészeti szaklap az Espacio Appicola főszerkesztője és tanácsadója, környezetvédelmi tudományok oktatója. Nem mellesleg az oxálsavas tartóshordozó megalkotója.

Személyében egy széles látókörű, nyitott, a környezetvédelem iránt elkötelezett embert ismerhetünk meg. Az OMME budapesti székházában beszélgettünk az argentin méhészet sikereiről, hanyatlásáról, környezeti gondokról, és a jövőről.

• Buenos Aires és Budapest között a légvonalban mért távolság nagyjából 12 ezer km. Mi a látogatása célja, miért vállalkozott ilyen hosszú útra?

– Húsz éves szakmai ismeretség köt Bross Péterhez, az OMME elnökéhez. Az ő meghívására érkeztem Magyarországra, hogy előadást tartsak a Gödöllőn rendezett XI. Méhész Kongresszuson az oxálsavas tartóshordozóról és az argentin méhészet helyzetéről. Célom, hogy átadhassam a tudásom, tapasztalatom bárhol a világon, ahová hívnak, illetve, hogy magam is új ismeretekhez juthassak a méhész kollégák által. Sokat utazom, a környező országokban is jártam már, de Magyarországon még nem.

• Az ázsiai méhatka Argentínában is nehézséget jelent a méhészetekben?

– Hogyne. Szerte a világon úgy 40 éve terjedt el. Akkoriban az utazási szabályok nem voltak olyan szigorúak, mint manapság, könnyen lehetett mindenféle engedély nélkül méheket – akár fertőzötteket is – egyik országból a másikba szállítani titokban. Így aztán rendkívül gyorsan elterjedt az atkafertőzés és globális problémává vált. A legegyszerűbb kemikáliákkal védekezni ellene. Nem ez az egyetlen mód, de a vegyszerek könnyen hozzáférhetők, egyszerűen alkalmazhatók, míg a biológiai módszerek munkaigényesek.

Nem is beszélve a vegyipar lobbi-erejéről. A kemikáliák nagy üzletet jelentenek. Egy barátom, mint élelmiszerkémikust kért meg, hogy próbáljuk meg természetes szerrel megoldani a védekezést.

Így képbe került az oxálsav, ami a legerősebb sav a természetben, megtalálhatjuk például a sóskában, a spenótban. A víz nem volt megfelelő hordozó közeg, ezért a glicerinnel kísérleteztem, ami nem mérgező szerves alkohol. És a gyakorlatban bevált. Tavasztól őszig könnyen alkalmazható, természetes megoldás. Kiderült, hogy az oxálsavas hordozó nem csak a méhatka ellen hatásos, hanem az általa terjesztett betegségek ellen is.

• Mit jelent Önnek a méhészkedés?

– A méhek igen különleges, bonyolult kis rovarok. Nem magányosan élnek, hanem akár 80 ezer egyedet is számláló szocializált családokban, mint mi emberek a nagyobb városainkban. Jómagam 30 éve méhészkedem. Azóta szerkesztem a méhész szaklapunkat is. Tudni kell, hogy Argentínában a mézelő méhek nem őshonosak, az európai kolonizáció idején kerültek be az országba. A pampákon úgy 100 éve zajlik az „üzemszerű” méztermelés. A puszta számos fűfélének, virágnak (pl. a lótusznak is) otthont ad.

Nálunk a marhatenyésztés és a vele együtt járó tejtermelés kéz a kézben jár a méhészettel.

Az argentin méhészet az 1980-as, 1990-es években élte a fénykorát a hajdani kormányzati szabályozásnak is köszönhetően. Akkoriban kaptáronként jellemzően 100-120 kilós mézhozammal lehetett számolni.

A legjobb évben, 1999-ben, 105 ezer tonna mézet exportáltunk. A szántóföldi növénytermesztés terjeszkedésével – ami egyet jelentett az erdőirtással –, a marhatenyésztők távolabb kényszerültek vinni az állatokat legelni, és így a méhészeknek is költözniük kellett. Ez volt az első változás. Közben 1994-ben Argentínában engedélyezték a GMO-növények termesztését. Ez egy sokk volt. Miért? A GMO-növények tartalmaznak egy állati eredetű gént, ami ellenáll a glifozát nevű igen erős gyomirtó szernek, ezért szabadon permetezhetők vele. Viszont a glifozát minden egyéb növényt megöl. És a kerítések nem állítják meg sem a GMO-növényeket, sem e permetezőszert.

Córdoba tartomány – ahol élek –, kétszer akkora, mint Magyarország, és a 16 millió hektáros termőterületéből ma 13 millión GMO-kukoricát és szóját termesztenek novembertől márciusig. Az év többi időszakában a terület puszta sivatag.

A méhek számára semmi nem terem. A marhatenyésztők is áttérnek a szabad legeltetésről a karámban tartásra, és silány minőségű fűvel etetik az állatokat. Hiába az egyeztetések, az állam mossa a kezét, mert a GMO-növények nagy bevételt jelentenek. Nem az élelmiszer vagy takarmány értékük miatt, hanem mert bioüzemanyagok alapanyagát képezik. Argentínában a termőföldek egyharmada állami kézben van. A teljes termőterületen évenként 100 millió tonna GMO gabona terem, ami megközelítőleg 35 milliárd dollár összbevételt jelent. Ennek egyharmada az államé úgy, hogy semmit nem kell tennie érte. Élelmiszernövényt üzemanyagnak használni nagy hiba! És hibának tartom mind mezőgazdasági, mind tudományos szempontból a GMO növények termesztésének engedélyezését is. A méhészet gazdasági értéke a GMO-növényekből származó bevételek mellett nem számottevő.

A méhállomány pedig 15 év alatt a felére csökkent, jelenleg 2,5 millió család lehet. A kaptáronkénti mézhozam negyede a réginek. Nagy az ágazaton belül a visszaesés.

• Ez volna a jelen?

– Ez még nem minden. Nekünk sok zöldséget és gyümölcsöt külföldről kell vásárolnunk, mert a GMO-növények mellett más nem terem meg. Több mint ezer kistelepülés tűnt el Córdobában, elnéptelenedtek. A vasút hőskorában 15-20 km-ként létrejött egy-egy falu, hogy vízzel lássa el a gőzmozdonyokat. Argentína vasúthálózata igen kiterjedt. Az erdőirtások és a GMO technológia térnyerése következtében a vidéki emberek elvesztették a megélhetésüket, mert elegendő egyetlen ember egy traktoron, hogy ezer hektárt megműveljen. Argentína belakottsága méretéhez képest igen csekély. A világ 8. legnagyobb országa vagyunk, de a népsűrűség mindössze 16 fő/km2, a lakosság száma 44,5 millió. Mintegy száz éve újabb jelentős kolonizáció zajlott le, amikor sok ember érkezett Európa különböző országaiból, Spanyolországból, Olaszországból, a Volga mentéről és Magyarországról is. A migrációt az állam támogatta. Az én nagyszüleim is akkor költöztek ide. Minden család 42 hektár földet kapott az államtól, hogy megművelje. Ekkora földterület megműveléséhez 3-4 gyermekre volt szükség.

Mára mindenki a városba költözött. Mi van, mi lesz velük? Ez egy nagyon nagy, elsősorban szociális nehézség. A vidék elnéptelenedett.

A glifozát már ott van mindenhol: a talajban, az ivóvízben, a levegőben, az élelmiszerekben, a vérünkben is. A mézünket glifozát tartalma miatt nem, vagy csak nyomott áron tudjuk értékesíteni. Az ipar és a mezőgazdaság szereplői egymásra mutogatnak, hogy mindez kinek a hibája. A klímaváltozást a bőrünkön érezzük. Mi az esőt nyugatról, a Csendes-óceán felől kapjuk. Az esőfelhőknek át kell kelniük az Andokon, ezért Córdoba egyébként is egy elég száraz medence. Mivel az erdőket kiirtották, és az év 7-8 hónapjában a GMO-növények termesztési területe sivár pusztaság, az amúgy is erős napsugárzás visszaverődik a talajról, még forróbbá téve a levegőt.

És ez a meleg levegő megemeli az Andok felől érkező esőfelhőket 10-12 km magasságba. Ott pedig nagyon hideg van, mínusz 40-60 oC. A felhők nedvességtartalma irtózatos jégesők formájában hull a földre. Tyúktojás nagyságú, 300 gramm súlyú jéglabdák esnek az égből! És ott vannak az elektromos viharok. Már a NASA is vizsgálja Córdoba környékét, mert a földön nálunk a legnagyobb az elektromos viharok száma a felhőkben felgyülemlett mérhetetlen energia miatt. Időnként meg olyan felhőszakadásokat kapunk, ami településeket mos el. Jelenleg több mint kétmillió hektár föld áll víz alatt. A talaj sótartalma nagy, tápértéke csekély, csökkent a biodiverzitás, a biológiai sokféleség. Mindezek összefüggenek egymással.

• Miben látja a megoldást a méhészek számára?

– A jövő összetett. Szerencsére nagy az ország. Egyik megoldás, hogy a méhészet távolabbi régiókba költözik, délebbre, Patagónia felé, vagy éppen északra a szubtrópusok irányába. Már van erre példa. De van, aki tönkre megy. Az elmúlt 30 évben rengeteg dolgot csináltam már: publikáltam, jogszabályokat fogalmaztam, javaslatokat tettem a kormánynak, megpróbáltam nyomást gyakorolni különböző szinteken. Argentínában jellemző a halogatás. Hiába váltottuk le a kormányt néhány éve, a GMO-növényekben túl sok pénz van, így a tudományért és technológiáért felelős miniszter ugyanaz maradt. De most ígéretem van egy több millió hektáros erdősítési és egy kockázatkezelési programra. Ez utóbbi a méz vegyszerek általi szennyezettségével kapcsolatos.

Az EU behozatali szabályai nagyon szigorúak. Pedig sokszor azok a cégek utasítják el a mézünket, amelyek érdekeltek a glifozát gyártásában, értékesítésében.

Például a német Bayer cégcsoport felvásárolta a Monsantót, a legnagyobb glifozát alapú gyomirtó és GMO vetőmag előállító amerikai vállalatóriást. Akkor miről is szól ez az egész? Egy megalázó áralkuról.

• Mindazok tükrében, amit elmondott, hogyan tudná leginkább jellemezni önmagát? Kicsoda Fernando Esteban?

– Harcos. A keményebb fajtából. (Nevet.) Az apai nagyapám baszk, Spanyolország északi részéből származik, az anyai észak-olasz torinói. A családom, feleségem és 3 gyermekem – két fiam és egy lányom – mindenben támogat.

A gyermekeim nem lettek méhészek. A legnagyobb szeretett volna, de nem engedtem. Azt mondtam neki, tanulnia kell. Kémikus lett.

A lányom diplomata, Mozambikban él. Tőlük már vannak unokáim. A legkisebb fiam is kémikus, ő még velünk lakik, vigyáz a szüleire. Szerencsére én nem csak Argentínában méhészkedem, hanem dolgozom mexikói és perui méhészeteknek is. Méhész találkozókat is szervezek, amelyekre tudósokat is meghívunk. Oktatásokat tartunk, megesik, hogy kétezer embernek. Most úgy érzem, sok tartalékunk van. Az elmúlt két hónapban Patagóniában jártam az őslakos mapuche indiánok között. „Mapu” azt jelenti, Föld, a „che” pedig ember. A nevük mindent elmond róluk. A régió rendkívül szegény, zordabbak az életkörülmények, a produktivitás is csekélyebb, de már több méhész költözött oda.

• Vajon mit hoz a jövő az önök számára?

– A hanyatlás nem tart örökké. A jelenlegi rendszer szét fog pukkanni, mint egy lufi. Ebbe az irányba mutatnak a körülöttünk zajló katasztrófák. A földnek zuhan az ára, nincs, aki megvegye, bérelje, aki adót fizessen az államnak a használata után, és a bankok nem tudják kihelyezni a tőkéjüket. Ugyan kinek kell egy sivatag? Az állam tele van adóssággal.

A dolgok változni fognak, amint már nem kifizetődő egy rendszer. És akkor újrakezdjük. Addig meg túlélünk.

A család segít ebben. Általuk gazdag, sikeres embernek vallom magam. Képezni kell magunkat, legjobb tudásunk szerint tenni a dolgunkat, és erősnek lenni, menni előre.

Forrás: Méhészet