0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az időtlen burgonya

Az idén Norvégiában rendezik meg a burgonyaágazat nagy európai konferenciáját, az Europatat Kongresszust június 12–14. között. Február elsején megnyílt a regisztrációs felület, el lehet kezdeni a jelentkezést.

„Az időtlen burgonya – a dinamikus és innovatív élelmiszer-alapanyag” – ez lesz a mottója az idei kongresszusnak, amelyet a norvég zöldség-gyümölcs nagykereskedők szövetsége, valamint az európai burgonyakereskedelmi szövetség, az Europatat szervez Oslóban. A szakértők egyrészt a burgonyaágazatban rejlő jelenlegi és jövőbeli innovációs lehetőséget járják körül, másrészt – a hely szellemének megfelelően – a Norvégia és az EU közötti sajátos kereskedelmi kapcsolatok lesznek a középpontban.

Június 12-én a korai burgonyáról, az étkezési burgonyáról, a vetőburgonyáról, a csomagolásról, valamint technológiai és szabályozási részletkérdésekről szólnak majd a konferencia egyes szakaszai, emellett

lényeges téma lesz a RUCIP (Rules & Practices of the Inter-European Trade in Potatoes), vagyis az európai burgonyakereskedelem szabályait és helyes gyakorlatát rögzítő kódex is.

Június 13-án az Europatat közgyűlésével kezdődik a nap, majd délután a teljes európai burgonyaágazatot, annak prioritásait és kihívásait átbeszélik a résztvevők.

„Norvégia első ízben ad otthont a kongresszusnak, nagyon örülünk neki, hogy itt fogadhatjuk az ágazat európai szereplőit. Érdekes, inspiráló beszélgetésekre számítunk” – nyilatkozta Gry Sørensen, a norvég zöldség-gyümölcs nagykereskedők szövetségének elnöke.

Akit érdekel az esemény, itt olvashat a részletekről és regisztrálhat.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu