0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Nők a nemzetközi zöldség-gyümölcs kereskedelemben

Ilyen még nem volt: február 8-án, pontosan egy hónappal a nemzetközi nőnap előtt – amelyet Berlinben az idén hivatalos munkaszüneti nappá nyilvánítottak – a Fruit Logistica harmadik napján világtalálkozót szerveznek a nemzetközi zöldség- és gyümölcskereskedelmi üzletben érdekelt nőknek.

A Global Women’s Network néven meghirdetett eseményt Viviane Schappo, Monica Bratuti és Julie Escobar szervezik, hárman összesen több mint 25 éves tapasztalattal büszkélkedhetnek a nemzetközi zöldség-gyümölcs kereskedelemben. A női vezetőknek ahhoz a generációjához tartoznak, amely részt vett ennek az üzletágnak a formálásában, folyamatos fejlesztésében, és már összegyűlt annyi tapasztalata, hogy van miből továbbadnia. Erre pedig hol is nyílna kedvezőbb alkalom, mint a Berlinben a napokban zajló Fruit Logisticán, amely kétségtelenül ennek az üzletágnak a legnagyobb szabású nemzetközi találkozója.

„Hihetetlenül izgulunk, hogyan fogadják majd a résztvevők a rendezvényünket, mindenesetre fantasztikusan sokan biztosítottak minket már jó előre a támogatásukról, és jelezték, hogy mindenképpen eljönnek” – nyilatkozta pár nappal az óriási szabású világtalálkozó előtt Julie Escobar. Mint fogalmazott,

legfőbb ideje, hogy reflektorfénybe kerüljön, mi mindent köszönhet a zöldség- és gyümölcskereskedelem az ágazatban tevékenykedő nőknek.

A találkozó ezért messze nemcsak üzleti lehetőségekről fog szólni, hanem inspirációt is szándékozik adni a megjelenteknek, hogy maradjanak kapcsolatban egymással, támogassák egymás munkáját, hogy még jobb vezetőkké válhassanak.

A rendezvényre természetesen kizárólag női előadókat hívtak, ők viszont négy kontinens négyféle kultúrájában élik mindennapjaikat: Linda Carobbi (az olaszországi Savino del Bene igazgatója) Európát, Michelle Masek (az Apeel Sciences marketingigazgatója) az USA-t, Rocio Aguilar (a mexikói Altar Produce szenior exportvezetője) Latin-Amerikát, Ebby Loo (a malajziai Euro Atlantic Group ügyvezetője) pedig Ázsiát képviseli. Az ő prezentációikat kiegészítő ötödik előadó, Laura Dellinger pedig a gazdasági életben elhelyezkedő nők karrierprogramjainak szakértője, ő a más szakterületekről gyűjtött tapasztalatait fogja megosztani.

Az eseményt február 8-án, a Fruit Logistica utolsó napján tartják, 10.00–11.30-ig, a 6.3-as csarnok B termében.

A részletek itt olvashatók.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu