Ezek az állatok Dél-Amerika pampáin élnek, leginkább Argentínában elterjedtek. Ott vadásszák is őket széltében-hosszában, ízletes húsukat sokan fogyasztják, így komolyabb vadgazdálkodási jelentőségük is van. Megjelenésükben a mezei nyúlra és az őzre is emlékeztetnek, életmódjuk sok tekintetben inkább a mi mezei nyulunkéhoz hasonlatos, nem az őzéhez. Állatunk rokonságban valójában egyikkel sincs – a tengerimalaccal áll közelebbi atyafiságban, hiszen vérbeli rágcsáló.
A nőstények mintegy 3 hónapi vemhesség után hozzák világra 1-3 igen fejlett utódukat, melyek születésük után egy nappal képesek önállóan közlekedni, legelészni, mint a tengerimalacok vagy a csincsillák. A nagy marák párban élnek – egy életen keresztül. Az ellések közeledtével a saját territóriumukat elhagyják, olykor harmincas csoportban is összeverődnek, s a nőstények közös kotorékot ásnak, melybe az üreg bejáratánál született kis nagy marák bemásznak. Az anyák naponta egyszer, ritkábban kétszer felkeresik az óvodát, ilyenkor mindig az a fiatal bújik elő, mely megérzi saját anyja közeledtét.
De a maraoviban mindig van egy-egy ügyeletes anya, aki vigyáz az apróságokra, nehogy azok felügyelet nélkül a járatokból elkószáljanak.
Így a kicsinyek viszonylag biztonságban nőhetnek fel, hiszen a járatokon kívül igen sok ragadozó les rájuk. A nagy maráknak egyébként, akárcsak a mi nyulainknak, egyetlen védekezési lehetősége a ragadozókkal szemben a gyors futás, így nem meglepő, hogy akár 45 km/órás sebességgel is haladhatnak hosszabb távon is.
