0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Tavaly 175 milliárd forintot költöttek mezőgépekre

A magyar mezőgéppiac a 2017. évi fellendülés után 2018-ban is dinamikusan növekedett és ezzel rekordforgalmat ért el – közölte az AKI.

Magyarországon a gazdálkodók, mezőgazdasági vállalkozók 175 milliárd forint (+15 százalék) értékben vásároltak új mezőgazdasági gépeket 2018-ban, miközben az alkatrészekre több mint 49 milliárd forintot fordítottak (+11 százalék), amely összeg minden eddigi mezőgép-értékesítést felülmúlt. Ezt a folyamatot a kedvező finanszírozási lehetőségek, úgy, mint a hitelezés és a lízing egyaránt segítették. A gazdálkodók továbbra is az erőgépek beszerzésére költötték a legtöbbet. A mezőgazdaságigép-beruházások értékének 55 százalékát adták az erőgépek és 45 százalékát a munkagépek, valamint az egyéb gépek.

A teljes értékesítésen belül a traktorok 34 százalékos, a gabonakombájnok 12 százalékos arányt képviseltek.

A precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó eszközök iránti kereslet növekedése egyre fontosabb szerepet játszik a géppiac bővülésében. A szakemberek arra számítanak, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2019-ben induló Növekedési Hitelprogram Fix (NHP Fix) elnevezésű finanszírozási konstrukciója fenntartja a gépberuházások iránti érdeklődést az idei évben is.

A géppiaccal párhuzamosan a lízingpiac is erősödött. A Magyar Lízingszövetség adatai szerint az elmúlt év 14 százalékos növekedést hozott, így rekordnagyságú, 82 milliárd forint volt az új mezőgazdasággép-finanszírozás.

További részletek itt.

Forrás: nak.hu/AKI