0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Több tagállam is támogatja az Európa Szója Nyilatkozatot

Tizenegy tagállam támogatta az Európa Szója Nyilatkozat aláírására vonatkozó közös német-magyar kezdeményezést a Mezőgazdasági és Halászati Tanács 2017. június 12-i luxemburgi ülésén.

Az ülésen a magyar delegációt vezető Tóth Katalin helyettes államtitkár kiemelte, hogy GMO-mentességünk Alaptörvénybe foglalása alapján a kormány kifejezett célja, hogy közép- és hosszútávon mindent megtegyen az import takarmányszója-függőség csökkentése érdekében. Emellett Magyarország elkötelezett a kiváló minőségű, GMO-mentes fehérjével történő ellátás megvalósítása mellett, amely a piac és a fenntartható mezőgazdaság követelményeihez igazodik, és eközben figyelembe veszi a fogyasztók nem génmódosított szójából és szójafehérjéből készült élelmiszerek iránti növekvő keresletét is.

Tóth Katalin emlékeztetett, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015 januárjában hirdette meg a „Szövetség a GMO-mentes Európáért” kezdeményezést, amelynek jelentős mérföldköve lesz az Európa Szója Nyilatkozat aláírása. Kiemelt siker, hogy a nyilatkozatot az előterjesztő Németország és Magyarország mellett Ausztria, Lengyelország, Szlovénia, Szlovákia, Franciaország, Románia, Görögország, Belgium, Horvátország, Finnország és Luxemburg is támogatásáról biztosította a tanácsülésen – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A nyilatkozat aláírására az uniós mezőgazdasági miniszterek soron következő, július 17-i Tanácsülésével egyidőben kerül majd sor a Brüsszeli Magyar Állandó Képviseleten.

Forrás: FM Sajtóiroda