A kecskeméti Zsigó porta eltéveszthetetlen. A családi ház homlokzatán a tojásmúzeum emblémája, a tornác falán festett virágok, a kerti út kövén kacskaringós rajzú cifra madárka hirdeti Kati „tudományát”. A ház asszonya talpig saját hímzésben fogad, és egykettőre beavat mestersége történetébe: „Édesanyám annak idején azt mondta: úgy szép a lány, ha kézimunkázik. Hát, eleibe’ nem nagy kedvem volt hozzá, hamar sarokba dobtam. De egy idő után csak izgatni kezdett a dolog. Elkezdtem horgolni, hímezni, mintákat rajzolgatni. Imádom a színeket, és vitt a kíváncsiság előre, meg akartam ismerni a színek, árnyalatok használatát, a formákat, a népművészet hagyományait, szabályait. Bújtam a könyveket, minden érdekelt, ami erről szólt, és így élvezetből, szinte észrevétlen szedtem össze a tudást.”
Egy napon aztán – immár fiatalasszonyként – ecsetet ragadott, és lakásuk falát „felvirágozta”. Akkoriban
kezdett tojást is pingálni, ugyancsak kalocsai motívumokkal. Majd meglátva egy viaszoló asszonyt, ahhoz a technikához is kedvet kapott. Rögtön 30 tálcányi, azaz 900 darab tojást viaszolt meg egy lendületre! „Annyira élveztem, abba se bírtam hagyni! Nekem máig minden munkámat az öröm, a boldogság hatja át, egyiknek sincs verejtékszaga. Gyönyörűek lettek az egyszínű, hagymahéjjal festett, írókázott tojások” – mesélte.
Egyik technika hozta a másikat, Kati mind újabbakat próbált ki, fejlesztett tovább. Tyúktojást éppúgy dekorál, mint liba-, emu- vagy strucctojást. Festi, karcolja, viaszolja, csipkézi, vési, faragja, patkolja, batikolja, hímezi – jó húszféle díszítésimóddal, több mint 300 fajta tojást készít, ami a világban párját ritkítja.
„Nagyon meg szoktam cifrázni. Nálam még a karcolás is különböző mélységben készül, hogy árnyalatokat, tónust adjak a mintáknak. Hiába csinálom évtizedek óta, mindig izgatottan várom a végeredményt. Mikor a metszett technikával dolgozom, beviaszolom a tojást, aztán savanyú káposzta levébe teszem két napra, hogy kimarja a meszes héjat. Ilyenkor két napig nem alszom, le se fek-szem, csak egyre nézegetem, hogy állnak, alakulnak a lében.”
Az irdatlan mennyiségű alapanyagot, köztük az egzotikus nagymadarak tojásait, hazai állattartó gazdaságoktól vásárolja. Gondoskodnia kell folyamatos utánpótlásról, előkészített darabokról, így aztán kifújt tojással itt tényleg tele a padlás. A hagyományos szerszámok mellett egyedi eszközöket is használ, amelyeket jórészt a férje készít neki. József egyébként is stabil hátországot nyújt. Mindenhová elkíséri feleségét, ami nem kis teljesítmény, mert Kati naptára sűrűn teli fellépésekkel, szakmai bemutatókkal, tévé-, rádió-, újságfelkérésekkel. Híre messze földre eljutott. Floridától az Arab Emirátusokig hívják előadni. Dubaiban nagy megtiszteltetés érte, beválasztották a világ öt legjobb tojásdíszítője közé. „Óriási élmény volt, tényleg úgy láttak vendégül, mint egy királynőt, megmutattak minden szépséget, fantasztikus tájakon járhattam. Nagy érdeklődéssel fogadták a kiállításomat, és a vendéglátóimnak vitt, csipkésen áttört, leheletfinoman aranyozott fehér strucctojást.”
Ismereteit több könyvbe foglalta. Iskolákban is tanít gyerekeket a mesterség titkaira, ahogy házi múzeumában is várja a vendégcsoportokat festőprogrammal, élő bemutatóval. Egész évben jönnek az érdeklődők közelről, távolról, kivált húsvét táján. „Meglepődtem, hogy hollandok kimondottam miattam utaztak ide, hogy japán turisták fölkerestek, de az se volt hétköznapi találkozás, mikor egy egész busznyi egyetemista lány érkezett engem meglocsolni. Megesett, hogy a férjem szó szerint nem tudott hazajönni, mert nem fért be a kapun a vendégek sokaságától. Én pedig örömmel várom minden húsvétkor az egész ország férfinépét locsolkodni. Kicsiket, nagyokat egyaránt. Jöjjenek bátran, mert bár idegent nem illik meglocsolni – az „ország nyuszija” kivétel!”
Komolyabbra fordítva a szót: a néphagyományban a tojás önmagában is szimbolikus tárgy, a húsvéti tojás pedig a keresztény kultúrkörben a halálból feltámadó Krisztus jelképe. Piros színe az ő vérére utal, és a díszítő motívumok számos vallási jelképet hordoztak az idők során. Vajon a modern, városi ember számára őriz-e valamit a hajdani rituális mivoltából? Azon túl, hogy szép, mond-e valamit a hímes tojás?
„Sajnos már nem. Úgy látom, nem is kíváncsiak rá. Nekem meg szívügyem, hogy megismertessem, megszerettessem a hagyományt. Próbálom a szimbólumokat is bemutatni, legalábbis ízelítőt adni. Saját kezűleg rajzolt, 3500 darabból álló mintakincsgyűjteményem van. Mikor vendég érkezik locsolkodni, kiteszek eléje 20 jelet, választhat, mi áll hozzá legközelebb. Aki szerencsére áhítozik, az a patkót választja, aki békére vágyik, a galambot kapja, a nyúl a szaporaságot jelképezi. Mindennek megvan a hagyományos jele. A régiek a bő termést apró pöttyökkel jelképezték, tettek is belőlük a legtöbb tojásra. Nagyon szeretem a jeleket, szavak nélkül is beszélnek velünk, csak tudni kell belőlük olvasni.” Ezek után muszáj megkérdezni, Zsigó Kati mit választana. Nem habozik a válasszal: „Nekem a legkedvesebb a kéz motívum. Szűz Mária védő keze, amit a gyűjtött néphagyomány Mária tenyereként emleget. A kéz simogat, óv, dolgozik értünk. Nagyon kifejező jelkép.”
Fontos szerepet kapnak a jelképek nagy álmában is: azt tervezi, hogy jövőre elkészíti az ország tojását. Az alapja ennek is strucctojás lesz. A nemes vállalkozáshoz illő, bravúros technikai kivitelben szeretné megjeleníteni Magyarország múltját és jelenét. Gazdag képi motívumvilágba sűrítve történelmünk jelentős fordulópontjait. „De erről többet nem mondanék, maradjon valami meglepetés is!” – zárja le a beszélgetést vendéglátónk, hogy hozzáfoghassunk a fotózáshoz. Amíg a képek készülnek, már csak a családról mesél. Férjéről, akivel kerek negyven éve boldog házasságban élnek, és ma is ropják a rock and rollt. Lányáról, kicsi Panka unokájáról, akiben ott ébredezik a hajlam a tojásfestésre éppúgy, mint a szereplésre – egyszóval szakasztott Kati-nagyanyja. „Sok mindent lehet alkotni, de szerintem az a legnagyobb művész, aki jól tudja leélni az életét”– summázza a legfontosabbat búcsúzóul.
