0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Hungarikum Falu a Szigeten

A jelenleg zajló Szigeten is bemutatkoznak a hungarikumok, hiszen a fesztiválon Hungarikum Falut is meglátogathatnak az érdeklődők. Mára a több mint ezer nemzeti értéktár több mint hétezer nemzeti értéket tart nyilván.

A cél, hogy a fesztiválra érkező nagyszámú külföldi vendégnek ne csupán a buli emléke maradjon meg, hanem megismerkedjenek a magyarság értékeivel, a hungarikumokkal is – jelentette ki a Hungarikum Faluban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón V. Németh Zsolt. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkára hozzátette: ezáltal bemutatják az érdeklődőknek mindazokat az értékeket, amelyekkel Magyarország hozzájárult a világ gazdagításához, a látogatók megismerkedhetnek a népi kultúrával, a táncházmódszerrel, a nemzeti karakterjegyekkel, valamint a világörökségi helyszínekkel is.

Ennek érdekében két sátorban adnak információt a fesztivál ideje alatt az érdeklődök számára a hungarikumokról és a nemzeti értékekről. A szervezők ezen felül kisfilmek vetítésével és interaktív, valamint logikai játékokkal is készültek.

Mára a nemzeti értéktárak összeállítása, és a hungarikumok ápolása Kárpát-medencei szintű mozgalommá vált, több mint ezer értéktárral, amelyek több mint hétezer nemzeti értéket tartanak nyilván – mondta el Szakáli István Loránd, a tárca helyettes államtitkára az eseményen. A politikus elmondta: a hungarikumokról szóló törvény 2012-ben azért született, hogy a magyar értékek fennmaradjanak.

A helyettes államtitkár a Hungarikum Bizottság munkájáról is beszámolt: a szervezet idén négy kiemelt területen írt ki pályázatot 223 millió forint értékben a civil szervezetek részére, részben értékeket megőrző fesztiválok megrendezésének támogatására, vagy népi mesterségek szakmai képzésekkel történő továbbadásának támogatására.

Magyarország élen jár a nemzeti értékek megőrzésében, a népművészet újraélesztésének idehaza jelentős hagyományai vannak – jelentette ki Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója a rendezvényen. Ennek különböző irányai a népviseleti díszítőelemekre épülő divat, a népi építészet vagy a zene – tette hozzá.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu