0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Egy vadász anatómiája

Regényes életútjának „aranykorára” sem hagyott fel az erdőjárással, vadászattal Mess Béla. Az idén kilencven éves pécsi anatómia professzor eddigi élete, s jelen napjai sem mondhatók hétköznapinak. Már a 64. vadászjegye lapul a zsebében, ennyi szezont töltött puskával a kezében, s ahogyan mondja: „amíg a föld be nem fogad, vadászni fogok”.

Túl a kilencedik X-en, vadásztársával alig néhány hete utazott Szlovákiába, ahol a vadpulykásokkal ápol jó barátságot, az autóvezetést azonban nyolcvanévesen – balesetmentesen – abbahagyta. „A vadászat olyan hobbi, amiből csak a koporsó tudja az embert kigyógyítani” – szögezte le, miközben úgy jár cserkelni, hogy elöl megy a vadőr, viszi a távcsövet a puskát, s mögötte ballag botra támaszkodva. Ha bejön a vad, puskára cseréli a botját. „Így is lőttem már vadat” – nyugtat meg.

Apai nagyapja – a szabadkai tanító fia – a pécsi püspökség uradalmi erdészetének volt a vezető erdőmérnöke, főerdész úr Magyaregregyen. Talán innen jön az indíttatás, ami az erdőbe, a vadászathoz hajtotta. A hosszú évek élményeit tizenegy könyvben jelentette meg, a betűvetésbe hetvenévesen kezdett. Az írás is szenvedély számára, úgy tartja, elkezdeni lehet, befejezni soha. Napjainkban a család történetét veti papírra.

Édesapja, az erdész fiaként Bonyhádon vadászott, ahol ugyan nem volt nagyvad, de nyúl, fogoly és tőkésréce gyakorta került a puskacső elé. „Egy alkalommal, úgy hétéves lehettem, vadászni indult, meglestem merre ment, s utána szöktem” – mesélte, az eltévedt fiút a mezőn találták, ettől fogva mindig magával vitte az édesapja. Erdész szeretett volna lenni, de nem látta meg a matematikai összefüggések szépségét, s a rajz sem volt az erőssége. „A családban egyetlen orvos volt, az idős nagybátyám” – jelezte, abban az időben az ornitológia volt a szenvedélye. Ám 1945-ben Pécsett, amikor letette az érettségi vizsgát, csak jogi és orvosi kar működött az egyetemen. „Így lettem botcsinálta orvos” – mosolygott, hiszen szerencséjére másodévesen Szentágothai professzor tanítványa lehetett. A sors iróniája, hogy a madarak hormonális rendszerével kezdett foglalkozni, mint orvos-kutató visszatért kedvenceihez.

Pihentető kikapcsolódás

A tudományos munka közepette időben keveset, de lélekben sokat jelentett számára az erdő, a vadászat. Az ötvenes évek elején – a doktorálást követően – azonnal beadta a fegyvertartási engedély iránti kérelmét, amit elsőre elutasítottak. Határozat nélkül. Azután jött 1956, s akkor be akarták vonni a fegyverét, mivel „aktív ellenforradalmi tevékenységet tanúsított”. „Ebből csak annyi igaz, hogy a szakszervezet a forradalmi bizottságba delegált tagnak” – nyugtázta, soha nem volt militáris ember. Úgy érezte belehal, ha nem vadászhat. Egy akadémiai ösztöndíjnak köszönhetően, útlevéllel a zsebében felkereste a városi főügyészt, mondván, ha méltó arra, hogy a magyar akadémiát képviselje, miért nem tarthatja meg a fegyverét. Felújítva kapta vissza.

Negyedik könyvének az Erdőzúgás, olykor puskalövéssel címet adta, amit Széchenyi Zsigmondnak ajánlott. Az első időkben csak vasárnaponként járt ki Pécsváradra társasvadászatra, hét közben pihent a puska. Apróvadas terület, ahol nyúl és fogoly akadt bőven, de ismerősein keresztül nagyvadas vadászatokra is eljutott. „Életem első süldőjét gyöngygolyóval lőttem, mert még nem volt golyóspuskám” – magyarázta. Három gyereke közül szintén orvos fia hasonlóan szenvedélyes vadász. A hétköznapi tudományos munka mellett pihentető kikapcsolódást jelentett az erdőn járás. Ennek révén – és nem feltétlenül a katedrán – sok orvos barátot szerzett.

Ahogyan teltek az évek, egyre több meghívást kapott, és egyre több lett a vadászatra szánt idő is. Már megengedhette magának, hogy délután négykor felálljon az íróasztala mellől és cserkeljen az erdőben. Az Északerdő Zrt.-nél lőtte érmes, míg fia az első muflon kosát. Orvosi praxisa kapcsán sok ismeretséget szerzett, így került Kaszóra is, jelenleg is rendszeres vendég. „Megszerettem a zöldruhás embereket, ugyanakkor voltak erdészek, akik az erdőben csak a fát látták, a vadat nem” – összegezte véleményét a professor emeritus.

Az erdészek és vadászok kapcsolatának egyik könyvében egy egész fejezetet szánt. Vadászként járva az erdőket, akár sok volt a vad, akár kevés, egyaránt látott jó és rossz újulatot. Egyik erdészetnél nem talált vadkerítést, míg máshol szinte minden négyzetmétert körbezártak. A vadszerető erdészek sok mindent meg tudnak oldani, a lényeg, hogy a vad számára megmaradjon az élőhely.

Élvezi a természetet

Gazdasági tevékenység, sport, hobbi, életforma a vadászat? Gyorsan rávágja, mindez együtt. „Az oktatást 87 évesen abba hagytam, addig németül tanítottam” – mesélte, hogy ma már jobban ráér, így a jövő év májusára a vadászat biológiai, gazdasági és társadalmi jelentőségéről szervez Pécsett szimpóziumot. Szeretné a vadászatot a tudománnyal összekötni, növelni a vadászat társadalmi elfogadottságát, s ehhez neves szakmai előadókat nyert meg.

Az orvos hivatása révén számos helyre eljutott, sok országban szerzett vadászati tapasztalatokat. Finnországban jávorszarvast, Ausztriában zergét és nyírfajdot, Dél-Afrikában hétféle antilopot lőtt. „Öregkoromra még több lehetőségem akadna, de a csikók nem bírják” – tette a kezét a lábaira.

Mess Béla szerint a magyar vadászati törvény a világon az egyik legszigorúbb. Jellemzően a német vadászkultúrát vettük át. „Nem véletlen, hiszen onnan érkeztek a jágerek” – mondta, és fölhívta a figyelmet, hogy a jáger helyett jobban szereti a vadászmester kifejezést.

„Társasvadászaton a barátkozáson van a hangsúly” – nem az a szempont, hogy mire, hanem kivel vadászunk. Vannak vadásztársaságok, ahová még egyszer nem menne, máshová pedig alig várja, hogy meghívják. Az egyéni vadászatban a természetben való elmélyülés, az élővilág megfigyelése elemi kérdés. „Láttam puskával a kezemben kocát és őzsutát is elleni, és akkor nem a lövés volt a legfontosabb” – idézte föl a felejthetetlen pillanatokat.

A szívéhez nőttek

A puska nem csak fontos kelléke a vadászatnak, de szinte szakrális tárgy is a vadász életében. „Van három sörétes, meg két golyós fegyverem, a fiamnak négy, így ez összesen már kilenc” – sorolta. Az egyik sörétese régi belga 16-os, dupla puska. Amikor hosszú huzavona után 1953-ban megkapta az engedélyt, a pécsi vadászbolt vezetője, a puskaműves Csonka Feri bácsi ajánlotta az ütött-kopott, repedt tusanyakú vasat. Bár vásárolt azóta szebbet, újabbat, hat évtizede ez maradt a kedvenc. „Életem első saját puskája” – lágyult el a hangja, alig 2,3 kilót nyom.

A golyós azért nőtt a szívéhez, mert arra akkor kapta meg a vásárlási engedélyt, amikor első vendégprofesszori meghívásra egy évet Milánóban dolgozott. „Azért jöttem Németországon keresztül haza, hogy megvehessem a fegyverem, itthon ugyanis akkoriban az apróvadas társaság tagjai 6,5 milliméter átmérőig tarthattak golyóspuskát” – emlékezett vissza. A vadászboltban az éves vendégrofesszori fizetéséért már korlátozás nélkül választhatott, így döntött a bevezető áron, 300 márkáért kínált, lapos röppályájú, könnyű fegyver mellett. Ezzel közel száz vaddisznót, vagy harminc szarvasbikát terített le. „Egy hátránya van, ha puha részt ér, nincsen kimeneti nyílás, vérnyom nélkül pedig nehéz a vadat keresni. Olyan helyen kell tehát meglőni, hogy az állat helyben maradjon”. Az anatómia jó ismerőjeként kiszámította, hogy hol van a nyakon az a pont, ahol az agyba menő és visszatérő ér fut. „Ez a híres nyaktőlövés, ami a legnagyobb bikát is maradásra kényszeríti” – vágott vissza Mess Béla az ismeretleneknek, akik kedvencét verebésző puskának csúfolták.

Forrás: A Mi Erdőnk