0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 18.

Pápa huszonkettedszer

Az idei, immár XXII. Pápai Agrárexpón ismét helyet kapnak a szakmai újdonságok, valamint a gazdálkodók fórumokon vitathatják meg a különféle szakmai témákat. Fontos célja az is, hogy a gazdálkodók megismerkedhessenek az innovatív termékekkel és technológiákkal, eljussanak hozzájuk a legújabb szakmai információk. Idén is tízezernél több látogatót várnak a szakmai és családi programokra.

„Sikeres vidék nélkül nincsen sikeres Magyarország”- kezdte megnyitó beszédét Nagy István. Az agrártárca első embere kiemelte, fontos, hogy a fiatalok is megtaláják helyüket a mezőgazdaságban, hiszen az egyik legnagyobb problémát ma a dolgos kéz hiánya okozza.

A 2018 májusában 22. alkalommal, Pápa önkormányzatának támogatásával, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében megvalósuló rendezvény idén is kiemelkedő lehetőséget biztosít a régió agrárszereplőinek a nagyközönséggel való találkozásra, a lehetséges partnerekkel való megismerkedésre és a szórakozásra egyaránt.

Pápa város egyik legnagyobb programját és a régió talán legfontosabb agrárrendezvényét 2018. május 25-27. között rendezik a pápai Perutz Stadion és a Városi Sportcsarnok közötti területen, valamint magában a csarnokban. A rendezvényen a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervez szakmai előadásokat, standján pedig falugazdászok, referensek és a napi szinten kézzelfogható előnyöket kínáló szolgáltatásokat kínálók várják az érdeklődők kérdéseit.

„Legfontosabb közös dolgunk, hogy hatékonnyá, versenyképessé tegyük a magyar mezőgazdaságot”- hangsúlyozta Nagy István.

Éppen ezért rövid időn belül szeretnének megoldást találni a közös oszatlan tulajdonban lévő földterületek miatti hátrányok feloldására. Emellett a szaktárca nagyhangsúlyt helyez az öntözés és vízgazdálkodás kérdésére. A miniszter szerint arthatatlan, hogy alig 80 ezer hektár öntözhető területtel rendelkezünk, miközben a csatorna hálózatunk 200 ezer hektár szántó ellátására elegendő, ugyanakkor 400-450 ezer hektár mesterséges csapadék utánpótlására van igény. Nagy István rámutatott, a tudásalapú gazdálkodás jelentőségére, amivel választ lehet adni a kor kihívásaira. „Tisztán agrárválaszok nincsenek”- jegyezte meg az agrárminiszter, hozzátéve, hogy más tudományágak eredményeinek beintegrálására is szükség van.

A XXII. Pápai Agrárexpo az a nagy hagyományú komplex szakmai rendezvény, amely családias környezetben mutatja be a mezőgazdasági szektor minden szakmai és szórakoztató elemét. Sok egyéb mellett gyakorlati, gép-, tenyészállatbemutatók, lovas programok, vadásznap és gyermekprogramok is gondoskodnak a kilátogatók szórakoztatásáról. A rendezvényen a mezőgazdasági berendezések mellett az érdeklődők megismerkedhetnek több regionális termelő portékájával és a hamisítatlan magyar vidék ízeivel is.

Tavaly több mint 13 ezren látogattak ki a Pápai Agrárexpóra. Ez is jól mutatja, hogy a célközönség és a szakma is visszaigazolta a rendezvény magas színvonalát. Az idei, immár XXII. Pápai Agrárexpón ismét helyet kapnak a szakmai újdonságok, valamint a gazdálkodók fórumokon vitathatják meg a különféle szakmai témákat.

Az expo keretein belül idén is – hasonlóan a korábbi évekhez a Portfolio és az agrarszektor.hu szervezésében – lesz Nyugat-magyarországi Agrárfórum, amelyen vállalatvezetők, gazdálkodók, a szakpolitika és a finanszírozói oldal képviselői közösen foglalkoznak a hazai agrárium legfontosabb aktualitásaival. Az agrárexpo ezúttal is kiváló lehetőséget biztosít a régió agrárgazdasági szereplőinek a bemutatkozásra, a potenciális üzletfelekkel való találkozásra és a tartalmas kikapcsolódásra. A rendezvénynek egyúttal fontos célja az is, hogy a gazdálkodók megismerkedhessenek az innovatív termékekkel és technológiákkal, eljussanak hozzájuk a legújabb szakmai információk.

A Pápai Agrárexpo az elmúlt több mint két évtizedben megtalálta a helyét a hazai agrárrendezvények között, annak üde regionális színfoltjává vált. Az esztendők során jól kialakult és bejáratott programokat mindig aktualitásokkal, érdekességekkel színesítik a szervezők, folyamatosan erősítve az esemény regionális szerepét is. Idén is tízezernél több látogatót várnak a szervezők a szakmai és családi programokra.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu