0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Mezőhegyesi nóniuszfogattal kocsikázhatunk az Anna-bálon

A mezőhegyesi nóniuszok díszes fogataival is sétakocsikázhatnak július 21-én Balatonfüreden az idei Anna-bál látogatói. A nagy hagyományokkal bíró, grandiózus eseményre idén ötszáz vendéget várnak.

Az eddig kizárólag a bál szépét és udvarhölgyeit bemutató díszfogatok most a nagyközönség számára is elérhetővé válnak egy félórás lovaskocsikázásra a város reformkori negyedében.

A különleges élményhez három nemzeti ménesgazdaság – a szilvásváradi és a bábolnai mellett a mezőhegyesi – díszfogatai állnak rendelkezésre – tájékoztat a beol.hu.

– A Mezőhegyesen 200 éve kitenyésztett és tenyésztett eredeti nóniuszállományból származó lovak alkotják a fogatot. A világ fogathajtását meghatározó három fogathajtó kultúra közül egyik a magyar fogathajtás, melynek legkiválóbb és kiemelkedő megtestesítője az a nehézveretes sallangos díszszerszám, amellyel a lovak is fel vannak szerszámozva, a szintén évszázados fogathajtó hagyományainkat megtestesítő Cziráky típusú hintó előtt. A segédhajtók pedig a ménesbirtok díszkocsisruháját viselik – árulta el a ménesbirtok vezérigazgatója.

Pap István Tibor a megyei lap érdeklődésére hozzátette, a hajtó Papp János a tavalyi kettesfogat-hajtó magyar bajnokság győztese, a fogat egyes lovai pedig szintén a bajnokok közül kerülnek ki.

Elmondása szerint, ennek ellenére a fogat összeállítását jól át kellett gondolni, mind a megjelenés, mind az összhang és a biztonságos bemutatás ­érdekében. Ezért a felkészülés során az egyes lovakat először kettes, majd négyes, végül a végleges összeállításban, ötös fogatba fogták be és csiszolták össze mielőtt a bálra utaztak.

Forrás: beol.hu