0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

HÓDMEZŐRÜLET 3.0

Harmadik alkalommal szervezi meg az AXIÁL Kft. a HÓDMEZŐRÜLET elnevezésű rendezvényüket, melyet elsősorban olyan mezőgazdasági és/vagy műszaki érdeklődésű fiataloknak szánnak, akik pályaválasztás előtt állnak vagy pályamódosításon gondolkoznak. Céljuk, hogy felkeltsék a látogatók figyelmét a mezőgazdasági gépész foglalkozás iránt, melyhez a társterületek segítségét is igénybe veszik.

A színes, változatos programokat kínáló eseményen drifterekkel, veterán és high-tech traktorokkal, oldtimer autó- és motorcsodákkal, ügyességi pályákkal várják az érdeklődőket. A HÓDMEZŐRÜLET 3.0 egyúttal a MEGFOSZ Legyél Te is mezőgépész! – programjának egyik állomása is lesz. Az AXIÁL Kft., mint a jövő mezőgépészeinek támogatója, a tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőséget nyújt az iskolák számára a bemutatkozáshoz, hiszen a rendezvény kiváló alkalom lehet a kilátogató fiataloknak, hogy megismerjék a továbbtanulási lehetőségeket is. Továbbá örömmel várják ismét tavalyi kiállítóikat, illetve az új jelentkezőket is.

Forrás: AXIÁL Kft.