0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Bőséges szaporulat a Festetics-kastély madárparkjában

A Festetics családnak, akár más nagy múltú főúri családnak kastélyparkjából nem hiányozhattak az ott sétáló pávák sem, de igen fontos volt a fácánoskert is. A pávák mellett más egzotikus madarak is éltek a kastély körül. Ezt a hagyományt élesztette újra a kastély vezetősége, amikor 2016-ban megnyitották a madárparkot.

Különösen gazdag a víziszárnyas-gyűjtemény, melyben megtalálhatók a hazai fauna védett fajai is.

A fajok kiválasztásánál fontos szempont volt az is, hogy jól bírják a magyar klímát.

Így Ausztrália, Dél- és Észak-Amerika kontinentális területein élők találhatók meg Keszthelyen. Jelenleg a gyűjteményben 42 faj 220 egyede él. De ami igazán meglepő: az elmúlt két év során az összes fajt sikerült szaporítani.

A madárparkban talán a legkiemelkedőbb siker a feketehattyúk bőséges szaporulata. Ezek az állatok nálunk évente egyszer-kétszer raknak tojást.

A Festetics-madárparkban azonban az egyik pár négy fészekaljjal hálálta meg a gondoskodást, s idén a két pártól összesen 29 fióka nevelődött fel.

De a különösen nehezen tartható pehelyrécék is fiókákat vezettek. A sok siker a szakértelem mellett a Balaton közelségével is magyarázható, ugyanis a nagy víztömeg különleges mikroklímát eredményez. A sok-sok ezer látogató láthatóan megkedvelte a madárparkot, és lassan oly sokan lesznek, hogy a területet bővíteni szeretnék a szakemberek. Emellett a kiváló tenyésztési eredmények arra is sarkallják őket, hogy újabb és újabb ritka fajokat szerezzenek be.

Forrás: Kistermelők Lapja