0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A Vendvidék kincsei: tökmagolaj, hajdina és köles

Az ország legnyugatibb részén, közel a Hármashatárhoz, ahol Ausztria, Szlovénia és Magyarország találkozik, él a hajdan vendnek nevezett közösség, a 6. században a területre költözött szlovénség. A Rába folyótól délre elterülő, 94 négyzetkilométeres Szlovén Rába-vidéknek nemcsak adottságai, története sajátos, a konyhája is különleges.

Ebből kaptunk ízelítőt a Szombathelyi Erdészeti Zrt. szakonyfalui vendégházában.

Trianon után a Rába vízgyűjtőjén lakó szlovének Magyarországon maradtak, míg a muravidékiek a mai Szlovéniához kapcsolódtak. Hét hazai szlovén nemzetiségű településen (Felsőszölnök, Alsószölnök, Szakonyfalu, Rábatótfalu, Orfalu, Apátistvánfalva és Kétvölgy) az országosan jegyzett mintegy négyezer szlovén nemzetiségű lakosból háromezren élnek. A több évtizedes asszimilációs politikai kísérlet ellenére a mai napig megőrizték identitásukat. A Szlovén Rába-vidék hajdani, politikatörténeti döntés következtében erőltetett Vend­vidék elnevezését 1983-ban egy Vas Megyei Tanács által hozott határozat törölte, ellene ugyanis folyamatosan küzdöttek a helyi szlovének.

Hazánk nyugati része évtizedeken keresztül szinte a térképen sem szerepelt, a határsávban zajló élet a hétköznapi emberek számára ismeretlen volt, műszaki zárral vágták el az ország vérkeringésétől.

„Az egyébként a megélhetést csak vékonyan csepegtető vidék ezzel még kiszolgáltatottabbá vált”

– magyarázta a környéket ismerő Varga Péter, a Szombathelyi Erdészeti Zrt. közjóléti, természetvédelmi és pályázatkezelési csoportvezetője. Az államosítás, a téeszesítés elkerülte a nyugati végeket, ennek az elszigeteltségnek is köszönhető, hogy a Szlovén Rába-vidék megőrizte egyedülálló természeti szépségét. A környék alig 20 százaléka alkalmas csak mezőgazdasági művelésre, de ezekkel sincs dicsekedni való. A savanyú földekből a családi gazdaságok „kínozták ki” a megélhetést, a biztonságot az erdők adták. Kutatások szerint az éves létfenntartást csak félig lehetett helyben megoldani, így sokan más vidékeken keresték meg a hiányzó kenyeret. Ez a zártság viszont a hagyományokat is konzerválta.

Helyi alapanyagok

A konyhára valót mindenkor a föld és az erdő adta. A búza és a kukorica mellett fontos alapanyag a másodvetésben termesztett hajdina. „A kötelező beszolgáltatás nem vonatkozott a másod­veté­sekre” – magyarázta a szakember, így maradt a hajdina a családé.

Hasonlóan kedvelt eledel volt a hazánk más vidékein kevésbé népszerű köles is, a belőle készített ételek, kásák alapvető élelmiszereknek számítottak.

Mellette természetes éléstárként szolgált az erdő. A „Vendvidéken”, azaz a Szlovén Rába-vidéken a szálalás hagyományos erdőművelési forma volt, ez biztosította a széles faanyagválasztékot. Vegyes erdőket találunk, a hideg, sekély – legfeljebb középmély – talajokon.

Látszik is ez a faállomány magasságán, nincsenek rekord fatömegek.

Az erdei­fenyvesek, lucosok mellett a völgyekben égereseket találunk, de otthon érzi magát az inkább síkvidékre jellemző kocsányos tölgy is, amely a magas talajvíz miatt a gerinceken is megél. A magas erdősültségnek, a sovány réteknek köszönhetően a vadeltartó képesség alacsony.

A ciszterci szerzetesek által alapított majorságok adták a mai települések alapjait. A lakosok többségének nem volt nagy földje (lévén jobbágyokként telepítették őket a térségbe), s mivel vadászati joggal sem rendelkeztek, a hétköznapi emberek konyháján ritka vendég volt a vad. A húsért disznókat neveltek, évente egyszer vágtak, de kolbászt nem készítettek. Az állat minden porcikáját fölfüstölték, s ezt osztották be egész évre. A legeltetett szarvasmarhát elsősorban a tejéért tartották.

Pihenés, föltöltődés

A környék gazdag látnivalókban. A Rába völgye, a Szlovén Rába-vidéken az erdők, rétek különleges növényeket, állatfajokat rejtenek, a forrásokban gazdag vidék rendkívül változatos képet mutat.

Kosborfélék, kereklevelű harmatfű, vidrafű, kenyérbél cickafark, fecsketárnics, kétlevelű sarkvirág bújik meg a fák között.

A vasfüggöny évtizedekig elzárta a vidéket a kíváncsiskodó tekintetek elől, de minden fejlődési lehetőséget is elzárt, elsorvasztotta a vidéket, a szlovén lakosságot. A határsáv miatt nem lehetett eljutni az ország legnyugatibb pontjához, a Hármashatárhoz, amit 1922-ben emlékkővel jelöltek meg. Ennek okán a Magyar Természetbarát Szövetség a szakonyfalui erdészház (ma már vendégház) közelében alakította ki képletesen a megközelíthető „nyugati pontot”, ahová kopjafát állított.

A Szombathelyi Erdészeti Zrt. vendégháza Szakonyfalutól alig másfél kilométerre áll, lágyan belesimul a környező természetbe.

Az épület a múlt század derekán épült erdész szolgálati lakásnak, mai formáját 2013-ban nyerte el, azóta működik vendégházként. „A négy kényelmesen felszerelt szobában kilenc személyt tudunk egy időben fogadni” – mutatott körbe Schrammer Adél, az erdőgazdaság vadászházi koordinátora, hozzátéve, hogy konyha is rendelkezésre áll, de meg is rendelhetők a vend ételkülönlegességek. A csend szinte kézzel fogható, a madarakat hangjuk alapján egyenként beazonosíthatjuk.

„Alapvetően sem televíziót, sem internetvonalat nem terveztünk a házba, de meg kellett hajolnunk a vendégek kívánsága előtt”

– magyarázta a szakember.

Aki már kisétálta magát az erdőben, felfrissülésként több fürdő közül – itthon, Szlovéniában vagy Ausztriában – is választhat a környéken. Sokan a vendégháztól indulnak felfedezni a Szlovén Rába-vidék településeit és az Őrséget, ismerkednek az ország nyugati vidékével. Bővül a kerékpár-úthálózat is, melynek már része a kerékpározásra kijelölt 74 kilométernyi erdészeti üzemi úthálózat is. Nem véletlen, hogy a vendégházban négy kerékpár várja a kerekezni vágyókat. A horgászok is megtalálják számításukat a környéken, és a közeli Rábán vízitúrázni is lehet. Az Alsószölnöktől Szentgotthárdig tartó szakasz a vadvízi evezés kiváló hazai gyakorló helye.

Különleges ízek

A tél mindig csendesebb időszak, az iskolaszünetben viszont megélénkül a vendégház. Az elégedettség legjobb fokmérője a sok visszatérő vendég. „A búza-, a kukorica- és a hajdinaliszt a gánica, a málé, a kása alapja, de vargánya, rókagomba is gyakorta kerül a konyhára” – hangsúlyozta Makkár Gabriella, aki a helyi konyha remekeivel kápráztatott el minket. Újra divatba jött a köles, a hajdina, a tökmagolaj, a kukoricaliszt és -dara. A vad is megszokott vendég már a tányéron, de legfontosabbak a friss, szezonális alapanyagok.

A magyarországi szlovén konyha az egyszerűségre, gyorsaságra épült, hogy a mezőről hazatérők elé hamar tápláló étel kerüljön. Ünnepnapokon, búcsúkor viszont 2-3 napig is sütöttek-főztek az asszonyok, lakodalom idején pedig akár egy hétig készültek az étkek.

A gibanica, azaz a rakott rétes igazi helyi különlegesség. Addig rakták az alma, a dió, a mák és a túró rétegeket, amíg a tepsi magassága engedte.

A tökmagot megpirították, ledarálták, s azzal töltötték a tökmagos kalácsot, tökmagos pogácsát, s ez adja ma is a vidék jellemző ízét. A káposzta mellett kerékrépát savanyítottak, remek főzelék készült belőle. Fehér hurkát adtak mellé, amibe rizs helyett koptatott köleskását töltöttek.

Télen az asszonyok köpesztették a tökmagot, ami nemcsak a munkáról, hanem a vidámságról is szólt. „Egyik kézzel a ’hasánál’ kellett megfogni a magot, majd a másikkal a hegyénél, s szépen lassan ki kell bontani a szoknyájából” – jegyezte meg konyhatündérünk, hogy amíg a szorgos ujjak dolgoztak, nem lehetett unatkozni, helyi történetekkel és népdalokkal szórakoztatták egymást. Bár az idő megváltozott, sokan mégis ragaszkodnak a héjas tökhöz, mondván, abból finomabb az olaj.

 

Vasi paprikás hagymás krumplival,
káposztás babsalátával

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 1 fej fokhagyma, ízlés szerint só, bors, 4-5 dl tej

A húst felszeleteljük, sóval, borssal fűszerezzük, majd tálba téve fölöntjük a tejjel. Egy éjszakán át pihentetjük. Másnap a lecsöpögtetett húst paprikás lisztben megforgatjuk, és bő olajban kisütjük. Hagymás tört krumplival tálaljuk.

A tökmagolajos káposztás babsalátához válasszunk tarkababot, amit sós vízben főzzünk puhára. Leszűrés után hagyjuk kihűlni, s adjuk hozzá a savanyított káposztát. Tálalás előtt tökmagolajjal öntsük nyakon.

Tökmagos kalács

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 2 tojás, 1 kis pohár kefir, 1 dl étolaj, 6 dkg cukor, csipetnyi só, 1 dl tej, 5 dkg élesztő, vaj, pirított tökmag

A lisztet a tojásokkal, a kefirrel, az étolajjal, a sóval és a felfuttatott élesztővel összegyúrjuk. A megkelt tésztát kétfelé vesszük, mindkettőt kisodorjuk. Rászórjuk a megpirított és ledarált tökmagot, cukrot adunk hozzá, olvasztott vajjal meglocsoljuk, majd feltekerjük és a kivajazott tepsibe helyezzük. Fél órányi pihentetés után a tetejét megkenjük tojássárgájával, megszurkáljuk, majd arany színűre sütjük.

Tojáslepény (málé)

A palacsintához hasonló étel, de tepsiben sütik, nem annyira édes és csak otthon lévő alapanyagok kellenek hozzá. Minden napszakban fogyasztják. Reggel és este üresen vagy lekvárral, forró teával, délben levesekhez.

Hozzávalók: 3 tojás, 6-7 evőkanál liszt, 2-2,5 dl tej, csipet só, kevés cukor, zsír

A tojást ízlés szerinti cukormennyiséggel és csipetnyi sóval elkeverjük, folyamatosan hozzáadjuk a lisztet és annyi tejjel hígítjuk, hogy sűrű, palacsinta állagú tésztát kapjunk (kb. 2-2,5 dl). Egy tepsibe kevés zsírt öntünk, majd előmelegítjük forró hőmérsékletűre. A kikevert tésztát egyenletes elosztásban beleöntjük a tepsibe, és forró sütőben addig sütjük, míg a tészta fel nem hólyagosodik. A sütőből kiszedve négy, vagy hat részre vágjuk, azonnal tálaljuk.

Forrás: A Mi Erdőnk