0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Dromedár is várta az ovisokat a lovardában

Hagyományos Mihály-napi Lóvoda napon látták vendégül a környék óvodásait a Sjáli Szórakoztató Parkban. A kicsik megismerkedhettek a park új lakójával is.

Remekül sikerült a Mihály-napi Lóvoda nap a Sjáli Szórakoztató Parkban a hétvégén. A Tatai és Térségbeli Lovasélet-fejlesztő Egyesület az idén, szakítva a korábbi hagyományokkal, nem szombaton, hanem pénteken szervezte meg a programot, amelyre a város óvodásait látták vendégül.

A gyermeknevelő intézményekkel egyeztetve és együttműködve több száz aprótalpú érkezett Tata és Agostyán közé, ahol ugrálóvár, pónifogatozás, lovaglás, pónivezetés is várta őket az egyesület, az óvónők és a Tarka Tanya jóvoltából. No meg Karcsi, a dromedár, aki a park legújabb lakója.

Straubinger Zoltán, az egyesület elnöke a kemma.hu-nak elmondta, céljuk továbbra is az, hogy a felnövekvő generációval megismertessék, megszerettessék a lovas kultúrát, és az ilyen, ráadásul ingyenesen látogatható rendezvények is pont ezt a célt szolgálják. Azt, hogy ez milyen jól sikerült, bizonyította a pénteki nap: az, ahogy az ovisok lelkesen vezették a pónikat az akadálypályán, pattantak a fogatra, simogatták szeretettel az állatokat.

Forrás: kemma.hu