0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Indul a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat

A K&H Csoport idén első alkalommal ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák mester és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára. A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat célja, hogy anyagi támo...

Az agrárszakismeretek felsőfokú oktatása Magyarországon közel kétszáz éves múltra tekint vissza. Mivel a GDP növekedést, az exportot, a foglalkoztatottak számát és a nemzetgazdasági beruházásokat tekintve is a szektor egyaránt jelentős súlyt képvisel a gazdaságban, ezért a mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődése érdekében ma ismét elengedhetetlen, hogy az ágazat jövőbeli lehetőségeit felismerő szakemberek képzésére koncentráljunk. Ennek elősegítésére a K&H Csoport, amely az agrárfinanszírozás piacvezető szereplője, és a fenntartható agrárium elkötelezett híve, idén első alkalommal ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi agrárképzést folytató egyetemek és főiskolák mester és PhD képzésben résztvevő hallgatói számára.

„A K&H mint felelősen gondolkodó vállalat kiemelt célja, hogy üzleti eredményei mellett hozzájáruljon a társadalom tagjai számára a teljes élet megvalósításához. Ennek szellemében támogatási stratégiája egyik fontos területe a fiatalok oktatása, amelybe idén szeretnénk a felsőoktatásban résztvevőket is bevonni” – mondta el Tresó István, a K&H Agrárüzletág fejlesztési főosztály vezetője.

A K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat célja, hogy anyagi támogatással segítse azon hallgatók tanulmányát és kutatómunkáját, akik az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését tartják szem előtt. A pályázatban mindkét kategóriában három-három hallgató nyer ösztöndíjat. Az ösztöndíjra a fenntartható agrárium témakörén belül 2014. február 15 – 2015. február 15. között készült TDK dolgozattal, illetve PhD tézisfüzettel lehet jelentkezni. A pályázatok benyújtásának határideje 2015. március 1. A két kategória nyertesei számára a K&H összesen 1 millió forint támogatást nyújt.

„Az agrárfinanszírozási múltunknak köszönhetően ismerjük és értjük az ágazat problémáit, és ennek megfelelően dolgozunk a megoldási lehetőségeken. A K&H elkötelezett a hosszú távon fenntartható fejlődés mellett, amelynek mellékhatásai nem rongálják a környezetet, így az agrárágazat egészségesen fenntartható, hosszú távú fejlődését tartjuk szem előtt” – tájékoztatott a szakember.

További információ az ösztöndíjról a www.kh.hu oldalon található, illetve Farkas Andreától kérhető a (06 1) 350-7390/217-es telefonszámon vagy az a.farkas@well.hu e-mail címen.

Forrás: