0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

High-tech újdonságok a méhek világában

Ugyan a beporzó rovaroknak köszönhető az élelmiszerek egyharmada, mégis visszaszorulóban vannak. A méhészek számára is egyre nagyobb kihívást jelent a méhcsaládok gondozása. Számukra jelenthet segítséget néhány technológiai újítás.

Mikrofon a réten

Kutatók apró mikrofonokat helyeztek ki az alpesi rétekre annak érdekében, hogy a méhek zümmögését tanulmányozhassák. Egy 2017-es kutatás alapján

a hangfelvételek segítségével meg lehet becsülni, hogy mennyi méh van a réten, és hogy ezek melyik fajhoz tartoznak.

A kutatók azt is remélik, hogy a gazdák a saját földjeiken elhelyezett mikrofonok segítségével figyelemmel kísérhetik a gyümölcsfák, zöldségek és egyéb növények beporzását. Így időben észlelhetik, ha nincs elegendő beporzó rovar a területen, és további méhkasok telepítésével orvosolhatják a problémát.

BuzzBox

Szó szerint „zümmögő-dobozt” jelent annak a találmánynak a neve, melyet a méhészek a kaptárakban helyezhetnek el. Ez bizonyos hangjelzésekre figyel, amelyek jelezhetik a királynő eltűnését, egy esetleges rajzás kezdetét, vagy paraziták jelenlétét. A

BuzzBox a kolónia egészségét figyeli ily módon, és ha baj van, jelzést küld a méhész okostelefonjára.

„A korai észlelés a második legjobb védekezés a megelőzés után” mondja Aaron Makaruk, az érzékelőt gyártó start-up cég egyik alapító tagja.

Termoszolár kaptár

A varroa atkát talán senkinek nem kell bemutatni, aki kicsit is foglalkozott már méhészeti témákkal. Egyelőre kémiai kezelésekkel lehet a legjobban védekezni ellene. Egy cseh méhész azonban, bizonyos Roman Linhart olyan kaptárt tervezett, melynek a teteje egy olyan napelem, ami felfűti a kaptár belsejét.

Olyan hőmérsékletet tud elérni, amit a méhek még elviselnek, a varroa atka azonban nem.

A 2016-ban indult közösségi finanszírozású kampány több, mint 70 ezer dollárnyi pénzt szedett össze. A szabadalmaztatott termékből egyelőre csak azok a támogatók kaptak, akik legalább 650 dollárral támogatták a kezdeményezést. A nagy nyilvánosság számára még nem elérhető a különleges kaptár.

Robot méhek

Ahogy korábban már írtunk róla, a csökkenő méhállomány helyébe léphetnek a beporzó drónok. Több dizájn is létezik már: japán tudósok zselével borított lószőr-ecseteket erősítettek a drónokra, melyek képesek összegyűjteni a pollen szemcséket. Eközben a Harvard Egyetemen a „RoboBee” robotméh prototípusán dolgoznak, amely verdeső szárnyaival egy valódi méhet utánoz. Shashi Shekhar, a Minnesotai Egyetem informatikus tudósa szerint

a működő prototípus egy amolyan „B-terv” arra az esetre, ha mégse sikerülne megmenteni a méheket és a beporzókat, vagy bármilyen váratlan esemény következne be.
Forrás: modernfarmer.com