0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Túszokat ejtett az ijedt strucc

Egy esztergomi struccfarmon esett pánikba egy óriási madár, miután társai már nyugovóra tértek, ő pedig egyedül maradt. Ijedtében a gondozójának is nekiment, és a farmon lévő látogatókat bekergette az egyik épületbe.

Nagy riadalmat keltett az esztergomi struccfarmon az a madár, amelyik órákon át „fogva tartotta” a vendégeket, valamint gondozóját is leteperte – tudósít a kemma.hu.

A hátsó épületből hívtak segítséget az emberek, a bepánikolt állat miatt ugyanis nem mertek kimenni, ráadásul a strucc folyamatosan, az ablakokon kopogtatva sakkban is tartotta őket.

A rendőrség is kiszállt a helyszínre, azonban a a két és fél méteres madárral ők sem tudtak mit kezdeni, ezért az Állatmentő Liga segítségét kérték.

Végül raklapok segítségével sikerült az állatmentőknek a struccot biztonságosan visszaterelni a karámba, ahol a többi társa között végül megnyugodott.

Forrás: kemma.hu