0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A magyar piacot készül lefedni a BERKO

Saját gyártású, kiváló ár-érték arányú gépekkel igyekszik megfogni a gazdákat a vajdasági székhelyű BERKO az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n. A távol-keleti piacokon is jelen lévő cég terve, hogy egész Magyarországon elérhetők legyenek gépeik.

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow szervezői idén minden eddiginél több látogatóra számítottak: a visszajáró vendégek mellett ezúttal a korábbiaknál is nagyobb számban érkeztek a rendezvényre az agrárpálya iránt nyitott fiatalok, valamint a határainkon túlról érkező gazdálkodók is. A HUNGEXPO Budapesti Vásárcsarnok éppen ezért a külhoni magyar területekről érkező látogatók találkozási helyeként is szolgál ezekben a napokban.

Ezt erősítette meg lapunknak Horvát Király Andrea, a vajdasági székhelyű BERKO ügyvezető igazgatója is. Megtudtuk tőle, idén először vesznek részt a rendezvényen önálló kiállítóként, mindez pedig rendkívül jó döntésnek bizonyult részükről.

„Nemcsak magyarországi, hanem felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági gazdák is látogatják a standunkat, illetve alakítanak ki kapcsolatokat itt”

– mondta Horvát Király Andrea, aki hangsúlyozta, hogy cégük számára is rendkívül fontos, hogy személyesen kapjanak visszajelzést a különböző országok gazdálkodóitól. „A sorközművelő kultivátorainkkal kapcsolatban például a kedvező árat és a masszív felépítést hangoztatják a látogatók” – folytatta a cég ügyvezető igazgatója. Megtudtuk tőle, a BERKO márka 1987-ben alakult meg; a cég kezdetben szerszámgépek készítésével foglalkozott, idővel pedig a mezőgazdasági gépek gyártásával bővült a portfólió. Gépeket mostanra számos helyen forgalmazzák: jelen vannak az Európai Unió, illetve a szovjet utódállamok piacain, valamint a Közel-Keleten is.

„Főbb termékünk a vontatott csőtörő betakarítógép, rendelkezünk sorközművelő kultivátorokkal, gyűrűs hengerekkel, különböző földmegmunkáló gépekkel” – magyarázta Horvát Király Andrea, hozzátéve, hogy forgalmaznak vetőgépeket, ültetőgépeket és permetezőgépeket is. Mint mondta, a saját termékeiket a vajdasági telephelyükön gyártják.

Természetesen Magyarországra is szállítanak gépeket, s mint megtudtuk, elsősorban partnerkeresés céljából vesznek részt az idei AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n, annál is inkább, mivel Magyarország egész területét szeretnék lefedni eszközeikkel. Mindemellett céljuk az is, hogy hazánkban alapítsanak céget, ezáltal is egyszerűsítve az uniós piacok irányába történő szállítást. „Eddig a magyarországi kiállítások közül az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon láthatta a közönség a gépeinket, idén azonban a Bábolnai Gazdanapokon is szeretnénk részt venni” – tette hozzá a BERKO ügyvezető igazgatója.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság