0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kicsit más szemmel

Az előrelépéshez célok, azok megvalósításához pedig tervek kellenek, amelyek mindenekelőtt a gazdaság, gazdálkodás mérőszámain és persze a szakmai hozzáértésen alapulnak. Ugyanakkor a fejlesztés nem kizárólag a mennyiségbeli növekedést, hanem valaminek az újragondolását is jelentheti, amelynek kapcsán mind fontosabb az adott témában jártas szakembertől tanácsot kérni. Az uniós támogatások lehívásában például a Gazdálkodói Információs Szolgálat tanácsadóinak lehet komoly szerepe – vallja Horváth Tibor, aki egy 500 hektáros nagykállói családi vállalkozás adminisztrációját tartja kézben.

A támogatások szerepe egyáltalán nem elhanyagolható gazdálkodásuk életében, ezért értékelik nagyra, hogy Hreskóné Vass Judit kamarai tanácsadó rendszeresen tájékoztatja őket az új lehetőségekről, segít megérteni, valójában mit takarnak, mit követelnek a jogszabályok. A rendszeresen küldött elektronikus hírlevelekből pedig egyértelműen kiderül, mikor, milyen előírásnak kell megfelelniük. A kérelmek, adatszolgáltatások benyújtása előtt is kikérik a véleményét, ahogyan az MVH-val való egyeztetéseknél is jól jön szakmai jártassága.

Horváth Tibor büszke arra, hogy az évek során több alkalommal igénybe vett támogatásból eredő jövedelmet mindig visszaforgatták a gazdaságba. Ez kellett ahhoz, hogy mennyiségben és minőségben egyaránt előbbre jussanak. Egészen más területről csöppent a kertészeti termelésbe, de úgy véli, hogy az ipari versenyszférában jól bevált hatékony termelési módszerek, eszközök részben itt is jól alkalmazhatók lennének. A tényekre, mérőszámokra szorítkozó hozzáállása először a szakmában elismert Bölcskei Györgyöt, a családi vállalkozás alapítóját, vezetőjét – aki egyben az apósa – is meglepte, de a fejlődés érdekében elkerülhetetlen az új szemlélet.

A nagykállói gazdaságban jelenleg 250 hektáros gyümölcsültetvényt művelnek, ebből a 6 hektár meggyes és 5 hektár cseresznye csupán színesíti a kínálatot, illetve a folyamatos foglalkoztatásban van szerepe. A gazdaságnak ugyanis 83 állandó alkalmazottja van, és idényszerűen további 200 ember vesz részt a szüretben. A fő növény azonban vitathatatlanul a térségben komoly hagyományokkal rendelkező alma. Az ültetvények 60 százaléka 15 évnél fiatalabb, intenzív, csepegtető öntözéssel ellátott. A 2010-es telepítésű 40 hektár pedig úgynevezett szuperintenzív ültetvény, 3,8 x 0,8 méteres térállással, M9 alanyon, ahol jégháló védi a fákat a manapság igen gyakori szélsőséges időjárástól, és már a fagyvédelmi öntözés főgerincét is felszerelték. Mindezt az EMVA-ból az ültetvénytelepítéshez 2010-ben elnyert támogatással valósították meg.

A gazdálkodó szerint nem szabad, hogy a hektáronkénti 3,2–3,5 millió forintos többletköltsége elriassza a gazdálkodókat a jégháló felszerelésétől, hiszen a termésbiztonság, illetve az átlagtermés óriásit nő általa az évek során. Elég csak az előző évre gondolni, mikor egyáltalán nem kellett szüretelni a májusi fagy miatt, hogy megértsük, mi mennyit ér. Természetesen ennek is, mint a legtöbb beruházásnak, csak megfelelő hektáronkénti hozamnál van értelme, hangsúlyozta Horváth Tibor.
Az ültetvények zömét – az elveivel teljesen egyetértve –, az AKG integrált gyümölcstermesztési célprogram előírásai szerint művelik. Száz hektárral pedig a szerkezetátalakítási programhoz is kapcsolódtak 2010-ben, hiszen a kézi metszés és szedés miatt náluk nem gond teljesíteni a támogatásért vállalt hektáronkénti 700 órás élőmunka-foglalkoztatást, és kellő árbevétellel is rendelkeznek. Hreskóné Vass Judit információi szerint a jogcímet idén is megnyitják, hogy még többen kapcsolódhassanak a programhoz.

A mezőgazdasági utak kialakítására is pályáznak. Reményeik szerint ezzel az uniós pályázattal az új ültetvényhez vezető 4 kilométeres útszakaszt teszik könnyebben járhatóvá, ami a javarészt szintén támogatással vásárolt korszerű gépek megóvását is szolgálja.

Vevőket szerezni, illetve azokat megtartani, csak kellő árumennyiséggel, kiváló minőséggel és folyamatos ellátással lehet. Kulcskérdés tehát a tárolás, és a termelői összefogás. Nagykállóban – mindkettőben elől járnak. A gazdaság telephelyén 5640 tonnás, 36 termes „ULO”-s tárolót üzemeltetnek, melyet több lépcsőben, ugyancsak támogatással építettek, 4 teremben pedig a legkorszerűbb „SmartFresh” technológiát alkalmazzák. De már tervezik a további bővítést, hiszen a piacuk megtartása érdekében ez elkerülhetetlen; továbbá a 33 környékbeli termelővel alakított Nagykálló-TÉSZ Kft.-vel a jelenlegi hűtőkapacitást kinőtték.

Mindezekkel együtt a gazdaságuk helyzete sosem tökéletes, a fejlődés érdekében mindig igényli a nyitott, derűlátó gondolkodást, illetve a szoros együttműködést más termelőkkel.

Magyar Agrárkamara Gazdálkodói Információs Szolgálat

Hasznos információkért látogassa meg

www.kolcsonosmegfeleltetes.eu

és a http://umvp.agrarkamara.hu oldalakat.

Forrás: