0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kitüntetett tenyésztők

A VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napokon hús- és kettőshasznosítású marha, holstein-fríz-, 16-, sertés-, juh-, kecske- és kisállattenyésztési kategóriában osztottak ki díjakat.

Húsmarha
A hereford fajta kategórián belül két tenyészet tenyészállatait díjazták. A Mezőfalvai Mg. Zrt. a tenyészbika (HE 403, HE 404 és HE 407 katalógusszámú) és növendék üsző (HE 423/424, HE 421/422, HE 413/414-es katalógusszámú üszőcsoportjai) kategóriákban minden díjat megkapott. A borjas tehén kategória harmadik (HE 431) és második (HE 435) díját is hazavihették, míg a kategória győztese a Holzer Kft. (HE 436) borjas tehene lett.

Az Angus és Galloway fajta kategóriában a Hubertus Bt. felnőtt tenyészbikája (AN 445) lett az első helyezett. Növendék bika kategóriában két harmadik helyezett lett, az egyik az Angus Kft. bikája (AN 441) a másik díjat az MHAGTE KSTV (AN 442) növendék bikája kapta, második helyezett szintén az MHAGTE KSTV (GA 480) tenyészállata lett, míg az első helyezést az Angus Kft. növendék bikája (AN 440) érte el. A növendék üsző kategória harmadik díját Friedrich Karl Osthoff (AN 451/452) üszőcsoportja, a második helyezést a Rio Alto Kft. (AN 453/461) üszőcsoportja kapta. Borjas tehén kategóriában a harmadik helyezést a Julius-Barth Kft. (AN 478) állata, a két második helyezés közül az egyiket a Rio Alto Kft. (32117 1930 1 fülszámú) míg a másikat a Hubertus Kft. (AN 476) tenyészállata, a kategória győztese címet pedig az Angus Bt. (AN 477) borjas tehene érdemelte ki.

A Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete különdíját a kiállításon bemutatott magas színvonalú tenyészállatokért az adonyi Angus Kft., a kaposvári Magyar Hereford, Angus, Galloway Tenyésztők Egyesülete, a balatonfenyvesi Hubertus Agráripari Bt., a kaposvári Rio Alto Kft., a kaposkeresztúri Friedrich Karl Osthoff és a pápakovácsi Holzer Kft. képviselői vehették át.

Magyartarka
A magyartarkákat három kategóriában díjazták. A vemhes üsző kategória harmadik helyét a 113-as katalógusszámú Edit nevű (tenyésztő, tulajdonos: Nagyvázsonyi Mg Kft.), második helyet a 115-ös katalógusszámú Pepi nevű (tenyésztő és tulajdonos: Húshasznú Bt.), az első díjat a 112-es katalógusszámú Dóri nevű (tenyésztő és tulajdonos: Rongits Ferenc) vemhes üsző kapta. Az elsőborjas tehén kategória harmadik helyén a 125-ös katalógusszámú Ékes nevű (tenyésztő és tulajdonos: Húshasznú Bt.), második helyén a 126-os katalógusszámú Elza nevű tehén (tenyésztő és tulajdonos: Ráczné Gyalog Stefánia) végzett, a kategória győztese és egyben a legszebb tőgy tulajdonosa a 121-es katalógusszámú Kávé névre hallgató (tenyésztő és tulajdonos: Húshasznú Bt.) elsőborjas tehén lett. A többször ellett tehén kategória második és harmadik díját a 128-as katalógusszámú Lidi nevű és a 132-es katalógusszámú Margit nevű (tenyésztő és tulajdonos: Húshasznú Bt.) tehén kapta, az első helyezett és egyben a tenyésztői nagydíjas a 129-es katalógusszámú Elza nevű (tenyésztő és tulajdonos: Ráczné Gyalog Stefánia) egyed lett.

A Magyartarka Tenyésztők Egyesületének különdíját a 121-es katalógusszámú elsőborjas tehenéért, egyben a legszebb tőgyért az egyházasrádóci Húshasznú Bt. kapta, valamint különdíjat vett át a Kaposvári Egyetem Tangazdasága a színvonalasan felkészített és felvezetett magyartarka állataiért.

Holstein-fríz
A holstein-fríz fajta 6 kategóriájában 9 tenyésztő munkáját díjazták.

A szűzüsző I. kategória harmadik helyezettje a 202-es katalógusszámú (30804 3225 3) Borjádi Anaszti Spur (tenyésztő és tulajdonos: Borjádi Mg. Zrt.), második helyezettje a 209-es katalógusszámú (30804 3204 4) Borjádi Aliz End-Story (tenyésztő és tulajdonos: Borjádi Mg. Zrt.), első helyezettje pedig a 213-as katalógusszámú (32175 1924 0) Annette (tenyésztő és tulajdonos: Cseprekél István, Rácke-resztúr) lett.
A szűzüsző II. kategória harmadik helyén a 228-as katalógusszámú (33167 2828 6) Böbe (tenyésztő és tulajdonos: Milkmen Földesi Tejtermelő Kft., Paks), második helyén a 227-es katalógusszámú (30093 9616 3) Kabala (tenyésztő és tulajdonos: Bos-Frucht Agrárszövetkezet, Kazsok), első helyén pedig a 225-ös katalógusszámú (32424 1712 6) Szurkos (tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja) végzett.

A vemhes üsző III. kategória harmadik díját a 234-es katalógusszámú (30093 8735 2) Herba (tenyésztő és tulajdonos: Bos-Frucht Agrárszövetkezet, Kazsok), második díját a 237-es katalógusszámú (32835 6549 7) Lina (tenyésztő és tulajdonos: Bicskei Mg. Zrt., Etyek, Ödön-major), első díját a 231-es katalógusszámú (30368 9939 6) Építő (tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft., Lajoskomárom) vitte haza.
A holstein-fríz tehén IV. kategória harmadik helyezettje a 251-es katalógusszámú (30368 9567 3) Csézia (tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft., Lajoskomárom), második helyezettje a 254-es katalógusszámú (39007 5147 2) Szegfű (tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja) és első helyezettje a 253-as katalógusszámú (30368 9501 5) Totó (tenyésztő és tulajdonos: Lajoskomáromi Tejtermelő Kft. Lajoskomárom) lett.

A holstein-fríz tehén V. kategória harmadik helyén a 261-es katalógusszámú (39007 4128 8) Orgona (tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja), második helyen a 264-es katalógusszámú (39007 3967 0) Szikra (tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja), első helyén pedig a 265-ös katalógusszámú (39007 3890 1) Cinke (tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja) végzett.

A holstein-fríz tehén VI. kategória harmadik helyezését a 271-es katalógusszámú (32420 6426 3) Anikó (tenyésztő és tulajdonos: Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja), második helyezését a 275-ös katalógusszámú (31951 8187 1) Csiri (tenyésztő és tulajdonos: Bakony Ho-Li Kft., Zirc), míg első helyezését a 273-as katalógusszámú (32835 3706 1) Hamvas (tenyésztő és tulajdonos: Bicskei Mg. Zrt., Etyek, Ödön-major) kapta.

A Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete különdíjait a kiállítás Grand Champion tenyészállatáért a Bicskei Mg. Zrt., Etyek, Ödön-major, a kiállítás Reserve Champion tenyészállatáért a Bóly Zrt., a kiállítás legszebb tőgyű tehenéért a Bakony Ho-Li Kft. kapta. Az előre meghirdetett pontverseny alapján a legeredményesebb tenyészet 37 ponttal a Bóly Zrt. lett.

A Génbank-Semex Magyarország Kft. különdíjait a Semex tenyésztési filozófiájának méltó képviseléséért a Lajoskomáromi Tejtermelő Kft., a kanadai tenyésztési filozófia méltó bemutatásáért pedig a Bos-Frucht Agrárszövetkezet vehette át.

A Holstein Genetika Kft. különdíjat adott a Bóly Zrt., a Bonafarm Csoport tagja részére a Reserve Champion és a legtöbb tenyészállat színvonalas bemutatásáért, valamint a Borjádi Zrt. és a Bicsérdi Aranymező Zrt. részére a kiválóan felkészített tenyészállatokért. A Milkmen Kft. részére a Planet nevű bika szaporítóanyagát ajánlotta fel a kiválóan felkészített tenyészállatokért és a Bicskei Mg. Zrt.-t szintén a Planet nevű bika szaporítóanyagával díjazta a sok éves eredményes és színvonalas kiállítási részvételért. Az Állattenyésztési Teljesítményvizsgáló Kft. díjat adott a legeredményesebb tehenészetnek, a Bóly Zrt.-nek.

Sertés
A kiállításon a sertéstenyésztők között helyezésenként három-három díjat osztottak ki. Így harmadik díjat nyert a jánoshalmi Kéleshús Kft. magyar nagyfehér x magyar lapály F1 kocasüldő csoportjával, az ozorai Ozorai Táp Kft. magyar nagyfehér x magyar lapály F1 kocasüldő csoportjával és a borotai Borotai Sertéshús Zrt. duroc kansüldőjével. Második helyen végzett az ozorai Ozorai Táp Kft. magyar nagyfehér kocasüldő csoportjával, a borotai Borotai Sertéshús Zrt. magyar nagyfehér x magyar lapály F1 kocasüldő csoportjával, valamint Fekete József vasszécsenyi tenyésztő a pietrain x hampshire kansüldőjével. Első helyezett lett a jánoshalmi Kéleshús Kft. magyar lapály kocasüldő csoportja, a tamási Pigmix 2006 Kft. a magyar nagyfehér kocasüldő csoportja és szintén a tamási Pigmix 2006 Kft. magyar nagyfehér kansüldője.
A Magyar Sertéstenyésztők Szövetsége különdíjakat adott át. A koca teljesítmény díjat a magyar nagyfehér kocasüldő csoportjáért, valamint a kan teljesítmény díjat a magyar nagyfehér kansüldőjéért a tamási Pigmix 2006 Kft. kapta meg, míg a kiállítás legeredményesebb kiállítójának járó díjat a Borotai Sertéshús Zrt. vihette haza.

A Magyar Fajtatiszta Sertést Tenyésztők Egyesületének különdíjait a Pálhalmai Agrospeciál Kft. a magyar nagyfehér x magyar lapály F1 kocasüldő csoportjáért; a Hoffman és Társa Kft. a magyar lapály kocasüldő csoportjáért; Ráczné Gyalog Stefánia a magyar nagyfehér kocasüldő csoportjáért és magyar nagyfehér kansüldőjéért; a Fitoprodukt Kft. a kocasüldő csoportjaiért, valamint az Á+W Consulting Kft. kapta a magyar lapály kocasüldő csoportjáért.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatóságának különdíját, kiállított tenyészállataiért a Fitopro-dukt Kft. érdemelte ki.

Juh-kecske
A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség bírálói harmadik helyre rangsorolták Holló Mátyás uszódi tenyésztő berrichon növendékkos csoportját, Garai Tamás zóki tenyésztő suffolk jerke csoportját, a dunapataji Golf-Szelid Bt. lacaune növendékkos csoportját, Ivanics Mihály erdősmároki tenyésztő magyar parlagi anyakecske csoportját, a szabadhídvégi Kiss Gyula német húsmerinó növendékkos és német húsmerinó jerke csoportját, Sebők Mihály törteli tenyésztő magyar merinó tenyészkos csoportját és a lajosmizsei Varga János berrichon jerke csoportját. Második díjat kapott a békéscsabai Anipharma-A Kft. német húsmerinó jerke csoportjáért, a soltszentimrei Gudmon László tenyésztő magyar merinó jerke és magyar merinó növendékkos csoportjáért, a dormándi Kasza Sándor magyar merinó jerke csoportjáért, a törteli Sebők Mihály német feketefejű jerke csoportjáért, a somogy-hárságyi Teklovics Ákos búr gödölye csoportjáért, a hódmezővásárhelyi Vad Andrea ile de france jerke csoportjáért és a dunavecsei Varga Imre német húsmerinó jerkéjéért. Első helyzést ért el a békéscsabai Anipharma-A Kft. német húsmerinó tenyészkosa és német húsmerinó anyajuh csoportja, az uszódi Holló Mátyás berrichon jerke csoportja, az egri Sajtkirály Kft. alpesi gödölye csoportja, a törteli Sebők Mihály német feketefejű anya és német húsmerinó jerke csoportja, a böhönyei Stropek László suffolk jerke csoportja és a hódmezővásárhelyi Vad Andrea berrichon jerke csoportja.

A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség juhtenyésztési különdíját a békéscsabai Anipharma-A Kft. kapta német húsmerinó csoportjaiért. A Merinó Szakbizottság különdíját Gudmon László soltszentimrei tenyésztő érdemelte ki a bemutatott magyar merinó csoportjaiért. A Húsjuh Szakbizottság különdíjat adott Holló Mátyás uszódi tenyésztőnek a kiállításon bemutatott berrichon csoportjaiért. Az Őshonos Szakbizottság különdíját Illésné Magasföldi Amarill németkéri tenyésztő vette át a kiállításon bemutatott magyar parlagi kecske csoportjáért. Tóth Árpád népi iparművész különdíját pedig Nagy László egri és Földesi Gyula gerjeni tenyésztőknek ítélte a bírálóbizottság. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatósága különdíját Stropek László böhönyei tenyésztő kapta, a kiállításon bemutatott tenyészállataiért.

Lovak
A bírálóbizottság két fajtacsoportban osztott ki díjakat. A hidegvérű kancák közül harmadik díjat kapott a 2086 Boróka nevű (tenyésztő, tulajdonos, kiállító: Bisztricz Lajos, Hobol), második helyen végzett a 2144 Cudar nevű (tenyésztő: Gyöke Antal, tulajdonos és kiállító: Pekár László, Pereked) és első lett a Gyöngyi nevű (tenyésztő: Kisalföld MgTSz, Bogyoszló, tulajdonos, kiállító: Gyurkovics László Pápa) kanca. A hidegvérű mének közül második díjat kapott az 5239 Szentlászló – 159 Vezér nevű (tenyésztője: Horváth Imre, Szentlászló, kiállító és tulajdonos: Bisztricz Lajos, Hobol) és első helyezett lett az 5425 Kaposvár – 214 Kapitány nevű (tenyésztője: Kaposvári Egyetem Tan- és Kísérleti üzeme, tulajdonos és kiállító: Nagy Ferenc, Tiszaföldvár) mén. A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének tenyésztési díját a pápai Gyurkovics László tenyésztő kapta. A Hidegvérű Egyesület különdíjait Rajczi Balázs, a 1058 Pindur nevű hidegvérű kancájáért, Szentpétery Szabolcs, a Dóra nevű hidegvérű kancájáért, Kovács Gergő, a hidegvérű 2-es fogatáért, Zsiga Lajos, a Dorka nevű hidegvérű kancájáért és az Őrségi Nemzeti Park, a Csenge nevű muraközi kancájáért vehette át. A lipicai fajtacsoporton belül a bíráló bizottság a harmadik díjat Maestoso Mefisztónak (tenyésztő, tulajdonos: Forgács István, Zalacsány, kiállító: Szentgyörgyvári Lipicai ménes, Szentgyörgyvár) ítélte, a második helyezést Conversano Klára (tenyésztő: Hajdú Miklós, Iregszemcse, tulajdonos és kiállító: Rőth József, Turony) kapta, a fajtacsoport győztese pedig Siglavy Bonita (tenyésztő: Grób Tamás, Újpetre, tulajdonos és kiállító: Hersberger Balázs, Vokány) lett.

A Lipicai Lótenyésztők Országos Egyesülete különdíját a Favory XXVIII- 7 nevű kancájáért, a tenyésztő tulajdonos és kiállító Állami Ménesgazdaság, Szilvásvárad, a Maestoso Bársony nevű kancájáért a tenyésztő, tulajdonos és kiállító Grób Tamás, Újpetre, a Siglavy Capriola Szultán nevű ménjéért, melynek tenyésztője Kis József, Kiskőrös, tulajdonos kiállítója Mérei László, Tamási és a Conversano Lepke nevű kancájáért, melynek tenyésztője Hajdú Miklós Iregszemcse, tulajdonos kiállítója Rőth József, Turony vihette haza.

Kiállítói különdíjban részesült a lullai Keller András a gidrán lovak bemutatásáért, a tapolcai Németh Imre, a kisbéri félvér lovak bemutatásáért, a segesdi Gábor János, a bemutatott 5575 Magyarszék -115 Botond nevű hidegvérű ménjéért és a Szentgyörgyvári Lipicai Ménes a bemutatott lipicai négyes fogatáért.
A kiállító által felajánlott díjban részesült a kiállításon megjelent ötös fogatok bemutatásáért a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok shagya arab kanca fogatáért, a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság lipicai ötösfogatáért, a Mezőhegyesi Állami Ménes Kft. nóniusz ötösfogatáért és a Hidegvérű ötösfogat bemutatásáért.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Álattenyésztési Szervezési Nagydíját a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete kapta, az állattenyésztés-szervezés területén végzett kiemelkedő munkájáért.
A VIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok szervezője a Magyar Mezőgazdaság Kft. nagydíját az Andreas Stihl Kft. vihette haza, a kiemelkedően színvonalas részvételéért.

Kisállatok
A kiállítás legszebb madaráért járó díjat Horváth Istvánné, a legszebb galambért Tóth István, valamint a kiállítás legszebb nyuláért Pintér Attila vehette át a díjat.

Forrás: