Back to top

Vetésforgó, vetésterv

Sokan már most, az idei tapasztalatok és eredmények alapján – meg kell jegyezni, hogy nagyon helyesen – megkezdik papíron vagy csak fejben a következő év tervezését: mire van szüksége a családnak, esetleg mi az, amit a piacon értékesíteni lehet? Mit termesszenek? Hová vessék, minek a helyére ültessék? Vagyis a tervezéssel egy vetésforgó (vetéssorrend) kezd kirajzolódni, amit már célszerű ilyenkor elkészíteni, ugyanis az őszi műtrágyázást a növények elhelyezése nagyban befolyásolja.

Az ilyen tervezéssel jobb a talaj tápanyagkészletének kihasználása, gazdaságosabb a szerves trágya és a komposzt alkalmazása, eredményesebben védekezhetünk a betegségek és a kártevők ellen, jobban hasznosítható az öntözőrendszer, és sikeresebben védekezhetünk a gyomok ellen is.
A tervezés során néhány dologra fordítsunk különösen nagy figyelmet! Így ügyeljünk arra, hogy az egymást követő növényeknek közös kártevője vagy betegsége ne legyen.Tekintettel arra, hogy közös betegség leggyakrabban a rokon fajok között fordul elő, azonos családból származó növények lehetőleg egymást ne kövessék! A tenyészidő hossza, a lekerülés időpontja ne zavarja a következő növény vetését vagy ültetését, legyen idő a magágy előkészítésére, a talaj kellő ülepedésére.
A jobb tápanyag-hasznosítás miatt és a szerkezet javítása érdekében két szervestrágya-igényes szakasz ne kövesse egymást. A gyakori öntözést igénylők egy szakaszba, egymáshoz közeli, azonos területre kerüljenek.
A jobb területkihasználás érdekében ne csak az egymást követő években, de gazdasági éven belül is ügyeljünk a növényi sorrendre, az elő- és utónövények megtervezésére.A zöldségfélék eltérő tenyészideje, a különböző szaporítási időpontok nagy lehetőséget nyújtanak ilyen tekintetben. A másodnövények megválasztásánál is van néhány szabály, amit be kell tartani. Az előnövény időben lekerüljön, illetve a főnövény után legyen idő a másodvetemény talajának elkészítésére. Megfelelő talajszerkezetet hagyjanak maguk után, a növénymaradványok ne zavarják a magágy-előkészítést, a vetést. Lehetőség szerint az elő-,
a fő- és az utónövényeknek közös betegsége ne legyen.
Gyakran használt kifejezés a „talajzsaroló növény”, ami alatt olyan növényfajokat kell érteni, amelyek kihasználják, kiélik a talaj tápanyagkészletét (pl. káposztafélék), ami csak akkor igaz, ha nem fordítunk
gondot az elhasznált (a növény által felvett) tápanyagok visszapótlására. A pillangós
növényeket (borsó, bab, lóbab, néhány takarmánynövény) a talajerőt javítókhoz soroljuk, amelyek nem hogy csökkentik, kifejezetten növelik a talaj tápanyagkészletét, javítják a termékenységét azáltal, hogy a
gyökereiken megtelepülő baktériumok segítségével megkötik a levegő nitrogénjét, amit a következő növény a talajból hasznosítani tud.
A zöldségnövények gyökeresedési mélysége jelentősen eltérő, gondoljunk csak a hagymára vagy a karalábéra, amelyek gyökérzete a talajfelszín közelében helyezkedik el, ugyanakkor néhány helyrevetett
káposztafélének vagy a tökféléknek, így a görögdinnyének is a gyökérzete a 2 méteres mélységbe is lenyúlik, és onnan is képes hasznosítani a tápanyagokat, a talaj vízkészletét. Az ilyen növények helyes
összeválogatásával és váltogatásával nemcsak a talaj szerkezetét javíthatjuk, de gazdaságosan kihasználható a talaj tápanyagkészlete, nevezetesen az a jelentős tápanyagmennyiség is „visszahozható”,
amely az öntözések és a természetes csapadék hatására igen mélyre, a gyökérzóna alá kerül, és sok növény számára elérhetetlenné válik.
A jól szerkesztett vetésforgó a gyomirtó szer szerepét is majdnem betölti, ha nem is helyettesíti teljesen a vegyszereket és a kapálást, de jelentős mértékben fékezi az elgyomosodást. A zöldségféléket – hasonlóan a szántóföldi növényekhez – ilyen tekintetben négy csoportra osztjuk. A gyomirtó növények termesztésével a gyomokat is irtjuk (pl.paradicsom, burgonya, paprika, csemegekukorica, stb.). A gyomfojtók sűrű állásuk,
vagy nagy levélzetük miatt nem engedik a gyomok kifejlődését (pl. fejes káposzta, tök).
A gyomnevelő fajok lassú csírázásuk, csekély talajtakarásuk következtében nem képesek megakadályozni a gyomok kelését és elszaporodását (pl. sárgarépa, vöröshagyma, petrezselyem, stb.). A gyomosító növényekhez olyan fajokat sorolunk, amelyek elszórt és újra kelő magjuk, a talajban maradt gyökerük miatt, még a következő évben is nagyszámban kikelnek a táblán (pl. rebarbara, torma, új-zélandi spenót).
A zöldségnövények csoportosítása – vetésforgókba történő besorolása – többnyire botanikai hovatartozásuk (családok) alapján történik:
– burgonyafélék (paprika, paradicsom, tojásgyümölcs, burgonya),
– kabakosok (uborka, dinnye, tök, cukkíni, patisszon stb.),
– káposztafélék (fejes káposzta, kelkáposzta, karfiol, brokkoli, kelbimbó, karalábé, kínai kel),– hagymafélék (vöröshagyma, póré, fokhagyma, metélőhagyma, téli sarjadékhagyma),
– pillangósok (bab, borsó, lóbab).
Néhány esetben ettől kisebb eltérés is létezik, amely során a botanikai hovatartozást felülírja a nagyon hasonló termesztéstechnológiai és környezeti igény:
– gyökérzöldségek (sárgarépa, petrezselyem, feketegyökér, zeller, cékla, retek),
– levélzöldségek (fejes saláta, spenót, endíviasaláta, madársaláta, cikóriasaláta stb.).
Az említett szabályokat és ajánlásokat figyelembe véve, néhány példát gyűjtöttünk össze a táblázatban.
Hangsúlyozni szeretnénk, hogy tökéletes vetésforgó nincs, amely minden szempontból a legjobb növényi sorrend figyelembe vételével készül, mindig szükséges egyik-másik mellőzése, súlyának mérlegelése. Ezzel együtt is az átgondolt növényi sorrend, elő- és utónövények gondos kiválasztása nagyon sok haszonnal járhat a legkisebb veteményeskertben is!

Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kerti Kalendárium 2014/11/12 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok