0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 8.

Készüljünk az OMÉK-ra!

Amint az már közismert, szeptember 23-án nyitja meg kapuit a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar eredményeit bemutató seregszemle, a 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár. Ez a rendkívül népszerű rendezvény öt napon át lehetőséget kínál...

Ahogyan Fazekas Sándor földművelésügyi minisztertől egy korábbi sajtótájékoztatón megtudtuk, az idei OMÉK a helyi termékek seregszemléje lesz. Az idei kiállításra – amely agrárdiplomáciai szempontból is jelentős lesz – ezúttal minden korábbinál több kiállítót várnak. A helyi termelők száma várhatóan eléri a hatszázat, éppen ezért a kiállítás rendezői csaknem 100 ezer látogatóra számítanak. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a szervezők nagy hangsúlyt helyeznek a mikro, kis- és közepes élelmiszer- ipari vállalkozások bemutatására. Újdonság, hogy változott a kiállítás koncepciója abból a szempontból, hogy a két évvel ezelőtti gyakorlathoz képest az idei OMÉK-on a kiállítók az egész vásár területén – a kereskedelmi szabályok megtartásával – értékesíthetik termékeiket.

A Nemzetgazdasági Minisztérium is fontosnak tartja, hogy ez a kiállítás a magyar tájat, annak termékeivel együtt népszerűsítse. Ebben a megújuló ország-promócióban a jó minőségű turisztikai attrakció, valamint a gasztronómia és a bor egymást kiegészítve jelenik majd meg.

Ezalatt az öt nap alatt különféle szakmai programokra és konferenciákra is számíthat az érdeklődő vásárlátogató, emellett üzletember-találkozóra is sor kerül, tudtuk meg a kiállítás rendezőitől. Az oktatástól a vidékfejlesztésen és a turizmuson át a termékpromócióig szinte mindenről szó esik majd a kiállításon. A hazai szakembereken kívül külföldi előadókra is számíthatnak a résztvevők.

A kiállításhoz, amelynek tematikája felöleli az ágazat teljes vertikumát, számos kísérőesemény és program kapcsolódik, megszólítva a szakmai és a nagyközönséget egyaránt.

Az ország kilenc régiójának értékeit az A és G pavilonokban fedezhetik fel a látogatók. A D pavilonban a technológiák, szolgáltatások és eszközök mellett a kertészet csodái egy óriási zöld szigetet alkotnak majd.

A B és C pavilonokban, valamint a szabadtéren rengeteg programmal, állatbemutatóval, kóstolóval, interaktív gyerekjátékokkal és fellépőkkel várják a szervezők a nagyközönséget. A városban élő látogatók egészen közelről ismerkedhetnek meg a mezőgazdasági erő- és munkagépekkel. A szakmai programokon kívül lesz bőven étel- és italválaszték, a szórakozni vágyók pedig az F pavilonban válogathatnak a zenés programok közül.

Figyelem: a jelentkezés határideje július 1-jére változott!
Ha lemarad, kimarad a magyar mezőgazdaság és az élelmiszeripar legnagyobb rendezvényéből,
melynek az agrárszakmai seregszemle éppúgy célja, mint a kulináris élvezetek és a szórakoztatás.
Várja Önöket az OMÉK csapata!

 

Forrás: