0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. május 22.

Új díj az OMÉK-on

Az idei évtől kezdve új alapítású, Táj – Érték – Együttműködés elnevezésű díjjal ismeri el a példaértékű, a közösség szempontjából kiemelkedő jelentőségű projekteket a Herman Ottó Intézet, az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vás...

Idén immár 77. alkalommal rendezik meg 2015. szeptember 23. és 27. között az Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásárt a Hungexpo vásárközpontban, Budapesten, amelynek elsődleges célja, hogy a kis- és középbirtokokra, családi gazdaságokra, őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, annak értékeit, eredményeit megismertesse a nagyközönséggel. A kiállítás egyben kapcsolatot jelent a fogyasztókhoz, vásárlókhoz is, a rendezvény célja, hogy az élelmiszer fogyasztókat tájékoztassa arról, hogy a hazai termékek kiváló minőségűek, amelyek fogyasztása nagyfokú élelmiszerbiztonságot garantál számukra.
A részvétel kiváló bemutatkozási és értékesítési lehetőséget jelent a családi gazdaságok számára és segíti termékeik piacra jutását, ezen kívül számos szakmai program és konferencia is várja az érdeklődőket.
Az ország legnagyobb és leglátogatottabb élelmiszeripari és mezőgazdasági seregszemléjének hagyományai szerint idén is több kategóriában adnak át OMÉK-díjakat.
A példaértékű vidékfejlesztési projekteket, amelyek nagymértékben hozzájárultak az adott térség fejlődéséhez a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet 2013-tól Vidékfejlesztési Díjjal ismerte el. Az elmúlt évben a vidékfejlesztési feladatok a Földművelésügyi Minisztériumtól a Miniszterelnökséghez kerültek, ezzel együtt az intézet feladatai is átalakultak. Megváltozott és kibővült feladatkörrel, valamint új névvel folytatja munkáját, 2015. július 1-jétől a Nemzeti Környezetügyi Intézet feladataival és munkatársaival kiegészülve Herman Ottó Intézet néven dolgozik tovább.
Az intézet legrégebbi felelősségi területéhez, az agrárszakképzéshez számos feladat társult az évek során, amely most a természetvédelemmel és a környezetüggyel egészült ki. A környezetügyi szaktárca háttérintézményeként egyebek között közreműködik az állami természetvédelmi feladatokban, hozzájárul a szakpolitikai döntések tudományos igényű megalapozottságához, emellett innovatív kezdeményezésekkel és megoldásokkal segíti a hazai környezetügy előlendítését. A többi között hulladékgazdálkodással, környezeti kármentesítéssel, levegővédelemmel, fenntarthatósággal és zaj elleni védelemmel is foglalkozik.
A jövőben meghatározó informatikai és kutatásfejlesztési feladatkört lát majd el az intézet. Aktív fejlesztő munkával szolgáltatásokat hoz létre, és üzemeltet, ám továbbra is működnek majd különböző szakterületekkel foglalkozó programirodái.
A Herman Ottó Intézet a Földművelésügyi Minisztériummal együttműködésben az új feladatok és felelősségi köröknek megfelelően az országos rendezvényen OMÉK Táj – Érték – Együttműködési Díjat ad át. Az Intézet ezzel a kitüntetéssel ismeri el azokat, akik a táj és a közösség értékeinek megóvásához, a tájhoz való kötődés erősítéséhez, annak fejlődéséhez, vagy a helyi társadalom értékmegőrző törekvéseihez kapcsolódó példa értékű közösségi szemléletű programot valósítottak meg, illetve ilyen kezdeményezést indítottak el hazánk valamely vidéki térségében – mondta el lapunknak Eperjesi Tamás. A Herman Ottó Intézet főigazgató-helyettese hozzátette: a díj elnyerésére olyan szervezetek, nem formális közösségek vagy természetes személyek nyújthattak be pályázatot, amelyek a 2013. január 1. és 2015. május 15. közötti időszakban valósították meg munkájukat akár önerőből, akár külső támogató erőforrás igénybevételével.
A pályázatok elbírálásánál előnyt jelentett, ha a szóban forgó kezdeményezés több szereplő együttműködésében valósult meg. Előny az is, ha a projekt elősegíti a közösségen belüli együttműködést, a közösségi kohézió fejlődését, előmozdítja a helyi társadalom értékmegőrző képességének aktiválását. Az ilyen kezdeményezések ugyanis ezáltal a tájiés közösségi értékek gondozását is középponba állítják. Fontos szempont a pályázatok elbírásálánál az is, ha a fejlesztés során megújuló energiát hasznosítanak, ha a kezdeményezés erősíti a szülőföldhöz való kötődést és egyben fejleszti az ökotudatos szemléletet is. Minden pályázat jó esélyekkel indul továbbá, ha elősegíti a fiatalok helyben tartását vagy letelepedését, és a bírálat során keresik a példaértékű kezdeményezéseket is. Ez utóbbiak olyan „mintaprogramok” lehetnek, amelyek alapján a sikeres projekt máshol is megvalósíthatóvá válik.
A beérkező pályaművek elbírálásánál az is előnyt jelenthet, ha maga a pályázó részt vesz a helyi-, táji- vagy megyei értéktár kialakításában, a táji – és közösségi értékek feltárására, bemutatására irányuló kezdeményezésben, programban. Növeli az esélyeket az is, ha a hungarikum-pályázat megvalósításában, valamint a tanyafejlesztési program keretében támogatott fejlesztés megvalósításában vesz részt a kezdeményezés megvalósítója.
A díj magában foglal egy OMÉK Táj – Érték – Együttműködési Díj emlékplakettet, valamint A falu című folyóirat, továbbá egy, a díjazott által választott, a NAKVI által kiadott agrár-szakfolyóirat egy évre szóló előfizetését. A díj átadására valamennyi OMÉK díj átadásával egyidejűleg, ünnepélyes keretek között kerül sor a kiállítás alatt.
A felhívásra számos pályázat érkezett, amelyek elbírálása jelenleg folyamatban van – tette hozzá Eperjesi Tamás.

 

Forrás: